A Bátor Tábor maga a szabadság
Pali egy csillogó szemű kissrác, aki egy tartós betegséggel él együtt. Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy ő is táborozhasson. A Bátor Táborban végre ő is gyerek lehetett – biztonságban, szabadon.
Pali egy csillogó szemű kissrác, aki egy tartós betegséggel él együtt. Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy ő is táborozhasson. A Bátor Táborban végre ő is gyerek lehetett – biztonságban, szabadon.
A néhai katolikus egyházfő koporsóját a templom központi oltára előtt helyezték el.
A még mindig lábadozó katolikus egyházfő beszédét más fogja felolvasni.
A kórházból küldött üzenetében megemlékezett az ukrajnai háború harmadik évfordulójáról is.
A zenész Partizánnak adott interjúját felmondásnak tekintette Németh Sándor.
Tavaly október elején adott interjút lapunknak a szombaton este 47 évesen gyógyíthatatlan betegségben elhunyt alkotmányjogász. Akkor egyebek mellett arról beszélt, nem tudhatja, milyen állapotban lesz egy év múlva. A beszélgetés újraközlésével rá emlékezünk.
A folyamatos stressz kimeríti a lelkierőnket, és nem gondolunk bele, hogy amikor magunkra fordítunk időt, azért, hogy jobban érezzük magunkat, az egy befektetés. A depresszió okairól, következményeiről és a lehetséges kezelési módokról beszélgettünk.
Interjúalanyunk Magyarországon először szervezett olyan csoportot, amelyben elkövetők és áldozatok leszármazottai rendszeres időközönként beszélgetnek egymással. A tavaly októberben indult vállalkozás résztvevőinek egyéni és családtörténetét alapjaiban rengették meg a 20. század történelmi eseményei.