"Vámpírokat nehezebb bíróság elé állítani"

Pócs Éva néprajzkutató a boszorkányról

  • Urfi Péter
  • 2011. október 27.

Lélek

Európában óvatosabb becslések szerint is százezrek estek áldozatául a boszorkányüldözésnek. A módszerekről, a falusi folklórról és a mai hiedelmekről a Pécsi Tudományegyetem Herder-díjas professor emeritusát kérdeztük.

Magyar Narancs: Miért pont a boszorkányság vált az újkori falusi közösségek központi hiedelemrendszerévé?

Pócs Éva: A falusi boszorkányság a középkortól kezdve folyamatosan jelen volt egész Európában. Nagyon régi és szívós hit, amely a mai napig él elzárt közösségekben. Azért lehetett ilyen népszerű, mivel a közösségi konfliktusok levezetésére nagyon alkalmas rendszer. Az emberek a problémáikra magyarázatot tudtak találni a boszorkányság hiedelemrendszerében, kezelni tudták a konfliktusaikat ezzel a bűnbakkereső mechanizmussal. A boszorkány volt a bűnbak. Természeti csapások, betegség, halál, szerelmi civódások - érthetetlen vagy feldolgozhatatlan események magyarázatára mindig ott volt az egyszerű válasz: rontás vagy varázslat.

MN: Nem tojik a tyúk, ergo a szomszédaszszony boszorkány?

PÉ: Pontosan. De a rontás lehet a rosszullétek, a rémálmok oka is. Eljött Mari, és kérte a tökgyalut, és én nem adtam a tökgyalut, és erre megfenyegetett, hogy majd megjárod. Aztán éppen elaludtam volna, amikor harmadmagával bekúszott a kulcslyukon, megrugdosott, csipdesett, lerángatott az ágyról, hogy másnap nem is bírtam felkelni. Valahogy így. A mellkasi fájdalmakra például azt mondták, boszorkánynyomás - mert a boszorka éjjel valamilyen állat képében ráült.

MN: Ezeket a gyanúba keveredett szomszédasszonyokat aztán kiközösítették?

PÉ: Saját hatáskörükben megbüntették, vagyis inkább helyre tették a dolgokat. Például a bűnösnek kellett meggyógyítania a beteget - hiszen köztudott, hogy a rontást csak az oldhatja fel, aki okozta. Nem tudható, ezek a személyek mennyire hittek mindebben, de a mechanizmus részei voltak, ami oda-vissza működött: hol én vádoltam a szomszédom, hol ő engem, és mindenki részt vett ebben a színjátékban, amely kétségtelenül hozzájárult a zárt közösségek tagjainak harmonikus együttéléséhez. A boszorkányperekre tehát semmi szükség nem volt ebből a szempontból sem: a falusi közösségek ezt nagyon jól megoldották saját hatáskörükben. A boszorkányokat figyelmeztették, olykor vízpróbának vetették alá, esetleg elüldözték vagy egyszerűen megverték.

MN: Ha ilyen szépen működött minden, miért indult meg a perhullám, és miért éppen a 15. század végén?

PÉ: Az első eljárásokra a francia-német-svájci hármas határ térségében került sor, az eretnek szekták felszámolása után. Úgy lehetett újabb ellenségképet kreálni, ha az eretnekekről alkotott képzeteket a feltételezett boszorkánycsoportokra alkalmazták. Az egyházi demonológia rendszerezte és nagy fantáziával gazdagította a hiedelmeket, amelyek további terjesztésében vezető szerepet játszott. A legfontosabb újítás és alaptézis az volt, hogy a boszorkány a gonosszal szövetkezik: tagadja istent, és imádja a sátánt. Ezen a téren a reformáció után a protestáns egyházak is összhangban voltak a katolikusokkal. Az ortodox Keleten azonban alig voltak boszorkányperek. Ott is hittek a rontásban és az ördög hatalmában, de a papság az ördög ellen lépett fel, nem a megszállt emberek elpusztítására törekedett. Az ortodox pap gyógyított, kiűzte az ördögöt, illetve saját maga - vagyis rajta keresztül az úristen - átvitte a rontást valaki másra. Tehát a boszorkányság kezelése egy istenítéleti rendszerbe illeszkedett.

MN: Az európai "mainstream" és a magyar gyakorlat között volt eltérés - túl azon, hogy nálunk nem vitték oly tökélyre a kínvallatási technikákat?

PÉ: Sok a közös vonás, de alapvető különbség, hogy nálunk világi bíróság előtt kellett felelni a kitalált bűnökért, míg Nyugaton sok helyen az inkvizíció vezette a vizsgálatokat. Nálunk például kiszállt az úriszék, de mielőtt megérkezett, a lakosság előre elküldte a feljelentéseit, és ezek az alulról jövő vádak képezték az eljárások alapját. Az inkvizíció küldöttei ezzel szemben megérkeztek egy faluba, és elkezdték keresni a boszorkányt. Legtöbbször meg is találták. Továbbá: az egyházi demonológia szerepe nálunk jóval kisebb, mint Nyugat-Európában. Alig volt jellemző például a demonológiai kézikönyvek használata, amelyek arra szolgáltak, hogy legyen a bíróságok kezében egy tankönyv, amelynek alapján felteszik a kérdéseket, illetve hogy tudják, egyáltalán mivel kell vádolni azokat a szerencsétleneket. A keresztény demonológián alapuló vallatások egyik fő törekvése a bűntársak keresése, a konspirációk felgöngyölése volt: a vádlottaknak a vallatás során általában meg kellett nevezniük társaikat, akikkel együtt voltak az ördögmisén, és akikkel közösen végezték rontó akcióikat. Ennek a felülről jövő ideológiának a hatására alakult ki a boszorkányszombat képzete. Magyarországon azonban demonológiailag kevésbé képzett bíróságok hirdettek ítéletet, a boszorkányság mint ördögimádó szekta képzete tehát kevéssé lelt talajra nálunk.

MN: A perek jegyzőkönyvei felbecsülhetetlen értékű mentalitástörténeti leletek. Mennyire feltárt az anyag?

PÉ: Valóban: nemcsak az eljárásrendről és a boszorkányhitről tudhatunk meg rengeteget - a falusiak és a vádlók érvei, illetve a tanúvallomások különösen értékes dokumentumai a falusi mindennapi életnek. Kiderül, hogyan működik a közösség, és hogyan választódik ki a bűnbak. Sajnos nagyon sok szöveg elpusztult. Voltak perpublikációk korábban is, de a történészekkel közösen alapított, több mint húsz éve működő munkacsoportunkhoz csatlakozott levéltáros kollégák igen sok eddig ismeretlen perdokumentumot tártak fel határon innen és túl; eddig nyolckötetnyi jegyzőkönyvet adtunk ki. A publikációk száma megduplázódott, mára már több mint kétezer per anyaga érhető el, amelyekben mintegy négyezer személyt vádoltak meg. Nem találgatnék, de ez a tényleges perszámnak körülbelül a fele lehet. Nagyjából minden másodikban született halálos ítélet.

MN: Melyek voltak a jellemző indítékok, a valódi vádak?

PÉ: Az esetek 70-80 százalékában szomszédsági civakodásról van szó. A szomszéd megfőzte a tyúkomat, a disznaja bejött a kertbe, elszáradt az almafám és ehhez hasonlók. Családi viszályok, féltékenység, anyósok és menyek. Láttak egy szürke macskát az istállóban, és aztán nem adott a tehén tejet - akkor vélhetőleg a szomszédasszony volt, aki ellopta a tejet, macska alakjában. Egyrészt nem tudták magyarázni a jelenséget, esetleg amúgy is haragudtak valamiért a szomszédra, valamint hittek a boszorkányok rontó hatalmában - és ez a három együtt már elég lehetett egy feljelentéshez.

MN: Voltak, akik az átlagnál nagyobb eséllyel keveredtek gyanúba?

PÉ: A gyógyítók és bábák, tehát azok a specialistái a falusi közéletnek, akiktől életek függnek, és akiknek munkájáról nehéz megmondani, árt-e vagy használ. Például, ha a gyógyítót bárányhimlőhöz hívták, nagy eséllyel sikerrel járt. De ha skarláthoz és a gyerek meghalt, kézenfekvő volt a következő lépés. A csecsemőhalandóság 50 százalék körül mozgott, tehát bábák is gyakran álltak ítélőszék elé. Nagyon-nagyon ritka az olyan vádlott, aki valóban csinált valami rosszat, teszem azt, fekete mágiával próbálkozott. Nem az a boszorkány, aki rosszat tesz, hanem akinek egy csapást tulajdonítanak, aki a bűnbak szerepét betöltheti.

MN: A felvilágosodás századában nálunk még javában zajlik a hajsza. 1728-ban tizennégy embert égetnek el Szegeden, a mai Boszorkány-szigeten.

PÉ: Így van, ennek során jegyezték fel az egyik legrészletesebb ördögmise-leírást Magyarországon, amiből megtudjuk, hogy a vádlottak béka képében közlekedtek, és azt is, hogyan csókolgatták az ördög farát a feketemisén. De a vámpírok is nagy riadalmat keltettek akkoriban, elsősorban a ruszin, román és szerb népesség körében. 'ket viszont nehezebb volt bíróság elé állítani, lévén megelevenedő, sírjukból kikelő halottak.

MN: Végül Mária Terézia 1768-ban betiltja a malefíciumpereket. Hogyan és miért jut el idáig?

PÉ: Egyre több felvilágosult jogász és teológus kételkedett a boszorkányság valóságában, ráadásul a királynőt udvari orvosa, Gerard van Swieten is befolyásolhatta, aki tudományos alapon közelített a boszorkánysághoz és vámpirizmushoz, és azokat az együgyűség és a képzelet termékének tartotta.

MN: Eközben Európa boldogabb vidékein...

PÉ ...addigra elült a vihar. Hollandiában már a 17. században betiltják a boszorkányüldözést, de például Skandináviában és Lengyelországban a jelenség később kezdődik, és tovább tart, mint nálunk. Érdekes annak a baszkföldi inkvizítornak a szerepe, aki vizitációs körútja során faluról falura haladva világosan látta, hogy ezeket a pereket az alsópapság gerjeszti, a tanúk pedig egymást hergelik. Ezek után 10 éven keresztül gyűjtötte a bizonyítékokat, és írta a leveleket főhatóságainak arról, hogy boszorkányság nem létezik, míg végül - Európában elsőként - 1610-ben megszűntek az eljárások Baszkföldön.

MN: Jelenleg is él ez a hagyomány?

PÉ: Magyarországon a boszorkányhiedelmek maradékai élnek, mesék, családi történetek formájában. Konfliktusmegoldó szisztémaként már kevéssé találkozunk velük. Van azért néhány elzártabb település, határainkon innen és túl, ahol a jelenség még most is kutatható - végzünk is kutatásokat -, de ezeket inkább nem nevezném meg, mivel ez érzékeny téma. Vannak még közösségek, ahol hisznek a rontásban, és ez furcsa módon összefonódhat az ortodox egyházzal. Ahogy az előbb már említettem, a boszorkányság Kelet-Európában egy istenítéleti rendszer keretében, a papság közreműködésével is zajlott. Bizonyos ortodox papok ugyanis vállalkoznak arra, hogy megszabadítanak a rontástól: misét tartanak, tisztító eljárást rendelnek el, meggyújtatnak pár gyertyát, és a rontás továbbszáll arra, aki megérdemli, illetve visszaszáll a bűnösre. Ezért aztán például az erdélyi magyarság egyes csoportjaiban a boszorkányság ügyeiben nem a saját gyógyítóikhoz és "nézőikhez" fordulnak, hanem a román papokhoz, szerzetesekhez. Szükség esetén távoli kolostorokba is elzarándokolnak ebből a célból.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.