1. Mi a menő a zenélésben?
Hajós András: Fiatal korban – amikor az embernek még az egója zenél – az a menő benne, hogy fenn lehet állni a színpadon, néznek a csajok/pasik, és az van, hogy: én, én, én. Aztán az embernek kicsit megjön az esze. Azt gondolom, valójában azok lesznek sikeres zenészek, akik ezen az egogörcsön hamar túljutnak, és rájönnek, hogy annál jobb, mint hogy alkotni, játszani lehet, nincs is. Hiszen azt csinálhatod, amiért egykor ránk szóltak a szüleink, hogy hagyjuk már abba, és kezdjünk el tanulni, és tedd már le a gitárt, ne prüncögjél… Ehhez képest akár hivatásszerűen is foglalkozhatsz vele. Van még egy szint – szerintem én már idejutottam, bár ki tudja, hány van még –, nem érdekel, hogy a színpadon álljak, kifejezetten taszít. Rájöttem arra, hogy az alkotói énem korlátozva van, ha csak egy Hajós András nevű előadó szűk képességei határozzák meg, mit írok. Egyre több olyan dolgot írok, ami nem az én számba való. Egyre kevésbé érdekel a színpad. Jelen állapotomban azt mondanám, hogy a próba a legjobb a zenélésben.
| ||
2. Mi a siker?
HA: A siker egy drog. A siker valami közmegegyezésen vagy társadalmi normán alapuló nagy mennyiségű visszajelzés, amiről azt hisszük adott korban és mentális állapotban, hogy az a nagyon sok információ, ami felénk jön, arról, hogy jól csinálunk valamit, azt is jelenti, hogy jól csinálunk valamit. Ennek persze semmi köze ahhoz, hogy valóban jól csinálunk-e valamit. Hiszen ilyen értelemben a börtönben a legerősebben megverni mindenkit is siker, és teljesen ismeretlen, alkoholista, depressziósként meghalva, hátrahagyni a következő évszázad legfontosabb novelláját pedig nem siker. Az én életemben a siker egy üzemanyag, egy tűzzsonglőreszköz, ami nagyon veszélyes, ezért ügyesen kell vele bánnom ahhoz, hogy arra tudjam használni, hogy a számomra fontos sikereket finanszírozza az, amit a többiek sikernek hisznek.
3. A legnagyobb kaland…
HA: Sajnos a legnagyobb kaland az én. A legnagyobb kaland a befelé vezető út, ami irgalmatlanul veszélyes. Annyi hülyeséget hallunk erről, annyi mondat hangzik el a hétköznapi nyelvben kocafilozofikus és kocapszichologikus módon, hogy hogyan kell befelé figyelni, pedig annál ez sokkal veszélyesebb. Azt nem mondja el ugyanis senki, hogy ez a legnagyobb kaland attól a legnagyobb kaland, hogy egy három milliméteres balra lépéstől már az őrület van. Az őrület és a megismerés határa között nagyon kicsi a távolság, erről a sok ezer éves buddhista vagy távol-keleti filozófiák is nagyon keveset beszélnek. A modern ember egyik fő problémája, épp ezért az, hogy nem tudjuk, van-e tébolyvédő berendezés.
4. Mi a legutálatosabb férfitulajdonság?
HA: A falkarend nem is egy férfitulajdonság, inkább egy férfiátok vagy egy kereszt, ami alól nagyon nehezen tudunk kibújni. Az, hogy vannak más férfiak, van egy rendszer, amiben ha sok férfi együtt van, másképp működünk, és ehhez alkalmazkodni nagy erőfeszítés vagy önmeghazudtolás, vagy annak ellenében menni maga az önlegyőzés, hát ez nem könnyű. Rendkívül hosszan tudnék erről mesélni, sok tanulságot éltem át ezzel kapcsolatban, mert kövér, szemüveges gyerekként nőttem fel, vagyis inkább magát kövér, szemüveges gyereknek érző srácként – kövér szemüvegesebbnek éreztem magam, mint amilyen valószínűleg voltam. Ennek ellensúlyozásaképp később nagyvárosi Zorrónak képzeltem magam pár évig, aztán valami skizoid egyensúly állt be bennem, és most egyszerre vagyok szemüveges szobakutya, ha akarok, és tündöklő pávián főnix, ha épp az kell. De ez a falkaviszonyulás borzasztó, ezt egyik férfi sem tudja kikerülni, ez a fasz összeméricskélés, bicepszezés…
5. Mi okoz számodra függőséget?
HA: Vannak fizikai függőségeim: cigaretta, alvás… Szerintem függőségfüggő vagyok. Mindig kell valami kattanás, aztán sokat kell azon dolgoznom, hogy azokat elviseljem, vagy termelő-alkotó energiává tudjam alakítani. (Hú, de utálom az energia szót, kár, hogy ezt mondtam, de vegyük a hétköznapi értelmét.) A legnagyobb függőségem, egyáltalán nem jófejségből vagy imidzsépítésből mondom, mert bár elsőre jól hangzik, nagyon sok bajjal jár, sok keserűséget és szomorúságot okoz. Ez a szellemi függetlenségtől való függés. Nagyon nehéz, mert kegyetlen, magányos útra sodorja az embert. A magányosok klubjában mindenki magányos. A szellemi szabadság és függetlenség, meg a tárgyilagosság, objektivitás, önreflexió, mérlegelés, kettősség, empátia és az összes ilyen klubtagsági jelvény szerint élni próbálóknak keservesebb életük van, mint a nyájban lakóknak. Lázadni az ellen, hogy minket elnyomnak és nekünk rossz, szabadságra vágyni sokkal kényelmesebb mentálhigiénés állapot, mint szabadnak lenni. Sokszor próbáltam már elengedni ezt a belülről buzgó dacos, dühös vágyat, hogy legyünk szellemileg szabadok, és egyébként fizikailag és szexuálisan és társadalmilag és anyagilag. A függetlenség végén mindig valami rémisztő egyedüllét világít, ezt szívesen elengedném, nagyon boldog lettem volna, ha nem erre nevelnek, mert ez sajnos a neveléssel kezdődik, akinek ezt megmutatják, az függővé válik.
6. Hiszek…
HA: Bárcsak hinnék. Fiatalon nagyon nagy hangon szajkóztam a materialista racionalitás érveit, noha nagyon intelligens nevelést kaptam, aminek a vallások megismerése is a része volt. Azonban a hitnek ezt a hétköznapi részét mindig egyfajta internacionalista hevülettel lenéztem, miközben már fiatalon is éreztem, lehet, hogy az van, hogy nem találok olyan eszmerendszert, ami folyamatszervezési és logisztikai szempontból is elég színvonalasan van összerakva. Ezért nem tudom megtenni a gesztust, amit a hit során az ember gyakorol, azt az önfeladást, az értelmi és belátóképességei egy részének odaadását, odaajándékozását, amit ez jelent. Magam kell, hogy összerakjam ezt darabonként, mert a hit továbbgördítő ereje, a külső irracionalitásra adott válasz, a belső irracionalitás nagyon fontos. Azon szoktam gondolkodni, hogyha visszanézek magamra vagy az öntudatlan, reflexszerű cselekvéseimre, reakcióimra, azokból vajon mi derülne ki, ha elemezném magam. Valószínűleg az, hogy egy rettenetesen romantikus bölcsészlány vagyok, mert hiszek a szerelemben, a szabadságban és a muzsikában.
7. Mi a legnagyobb vágyad?
HA: Szeretnék újra boldog lenni. Sokáig voltam boldog gyerekkoromtól fiatal férfi koromig, kicsit tudatlanul voltam az, nem ostobán, de életkoromnak megfelelő tudatlansággal, viszont traumatizálatlanul, önfeledten. Ez elmúlt, és bár mondják az idősebbek, mások, hogy a boldogság nem jár, a boldogság nem egy alanyi jog, amiben sokáig elvagyunk, hanem tűszúrásszerű pillanatok. Van valami egyensúly és harmónia, amit meg lehet találni, de nem tudatosan. Sajnos ez egy önmaga farkába harapó kígyó: szeretnék anélkül jól lenni, hogy tudnék róla.
8. Jobb vagy bal?
HA: Nagyon sejtelmes. Hát attól függ, mire értjük. Ha ki akarnám kerülni okoskodással, akkor azt mondanám, hogy se jobb, se bal, hanem ennek a végtelen láncolata, egyszer innen, egyszer onnan. És inkább hosszasan, hagy irányítsam én.
9. Neked Budapest:
HA: Budapest lett az én Bakonyom
Hiába sok itt a kakanyom
Hibája, bűze nem érdekel
Csak az, ami lábamhoz térdepel
Szeretem, mint anyját a gyermek
Mint iskolás a kerettantervet
Vitathatatlan az ittlevés
Ez a mi utcánk, és nem is kevés
Csupa Bu, csupa Da, csupa Pest
Sometimes it sounds just like Bukarest
Ahogy kislányom hajnalban átoson
Gurulok én is a városon
át. Mondok „bé”-t is, mint Budapest
Buta test, dudateszt, kutyafeszt,
Álom ez. Korral mind lázasabb
A nagy világ e kívül tágasabb
De számomra más hely már úgyse lesz
Én fénycsíknak látom, pedig eresz
Én dzsungelnek látom, pedig dugó
Én tengernek látom, pedig folyó
És erdőnek járom, és lövök vadat
És tudom, hogy nyögött már sok bús hadat
És nem tudom kinek van igaza
Ők városnak látják. Nekem haza.
(Hajós András saját „slam poetry” szerzeménye – C. D.)
10. Lassan élni…
HA: Nem, gyorsan kell élni, csak nem rohangálva. Egy helyben kell ülni, sokat; aludni kell, lassan kell mozogni, kevés dolgot csinálni, és közben vasizzással kell pörögni, figyelni, gondolkodni és összerakni. Engem ez izgat, valószínűleg ilyen belső-mozgó alkatú ember vagyok. Gyorsan kell élni.
