helyrajzi szám

A Karolina úti buszvégállomás  

Lokál

Az 1932. január 25-én indított 12-es busz a Boráros tértől a Vígszínházig közlekedett a Nagykörúton, vagyis olyan útvonalon, ahol akkor már több mint negyven éve villamos is járt.

Nem csoda, hogy pár nappal később már özönlöttek a panaszok, hogy ebben a formában nincs rá szükség, hosszabbítsák meg, vigyék át Budára. Ennek nyomán már márciusban a Bem József utcáig, májusban pedig a Széna térig járt az új busz, amely nemcsak gyorsabb volt a villamosnál, de jóval drágább is. A járat gazdájának, a Székesfővárosi Autóbusz Üzemnek azonban így is megérte a körúti kaland, és a 12-es hamarosan az egyik legismertebb és legforgalmasabb viszonylattá nőtte ki magát. A negyvenes években a Széll Kálmán tér lett a végállomása, utána majd’ húsz évig változatlan útvonalon haladt.

De 1961 áprilisában meghosszabbították, és maratoni körforgalmi járattá vált: a Bor­áros tértől a Petőfi hídon át, a Kosztolányi Dezső érintésével, a Karolina úton jutott el a Villányi útig, majd az akkor még nem létező BAH-csomópont és a Déli pályaudvar érintésével a Moszkva téri régi végállomásig; onnantól régi útvonalát járta. Ugyanekkor a korábbi „Boráros tér – Moszkva tér” táblákat a 12A jelzésű betétjárat kapta, a 12-esnek pedig a Karolina úton jelölték ki a végállomását, és mivel az új járat innen indult, és ide érkezett, irányjelző táblájára azt írták, hogy „Karolina út – Karolina út”. De valójában nem volt klasszikus végállomás. A formátum a hagyományos buszmegállókat idézte: leszúrtak az utca két oldalán egy-egy megállótáblát, amivel nagyjából el is intézték a dolgot. Azért csak nagyjából, mert a Karolina út 2. számú lakóház földszinti üzlethelyiségében ún. tartózkodót is berendeztek a járművezetőknek, hiszen nem várhatta el tőlük azt senki, hogy teljes munkaidejükben – pihenő nélkül – körözzenek a busszal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.