Hollandiában 1966 óta tízévente végeznek nagy, országos felmérést a keresztény vallásosság mértékéről, az egyházak állapotáról. A God in Nederland (Isten Hollandiában) néven ismert vizsgálatot legutóbb 2016-ban bonyolították le, és bár ebből kiderült, hogy a korábbi, európai szinten is rendkívülinek számító vallástalanodás valamelyest lelassult, de a történelmi egyházak helyzete változatlanul nem nevezhető rózsásnak.
A 17 milliós ország lakóinak 59 százaléka egyáltalán nem jár templomba, alig 32 százalék tagja valamilyen (keresztény) felekezetnek. Mindebből – számos más társadalmi hatás mellett – érdekes urbanisztikai probléma is következik: 2024-ig hetente átlagosan két templomot zárnak be Hollandiában. Az ország római katolikusai úgy számolnak, hogy a ma még működő, nagyjából 1500 templomukból 2025-re alig több mint 500 lesz használatban. De mi történjen ezekkel az olykor több száz éves épületekkel? Aki ellátogat az Amszterdamtól negyedórányi vonatútra található Zaandijkbe, a település központjában választ kaphat a kérdésre. Legalábbis egyet a lehetséges válaszok közül.
Zaandijk valamivel több mint 8500 lelkes község gyönyörű, ódon házakkal, saját, nemrég nyílt, kézműves söröket gyártó kisüzemmel, a közeli Zaanse Schans (ez Hollókő és a szentendrei skanzen sajátos keveréke, ahol az egyik legnagyobb attrakció a fapapucsmúzeum) látogatóira apelláló szolgáltatásokkal és az országos átlagnak megfelelően szekularizálódó lakossággal. A falu éke a korábban rendkívül széttagolt holland reformátusság egyik ágának otthonául szolgáló templom, amely eredetileg 1640-ben épült, de ma már csak az alapjai ilyen régiek, egy tűzvész után ugyanis az 1800-as évek végén újraépítették.
| ||
A település egyre zsugorodó protestáns közössége 1971-ben döntött úgy, hogy nem használja tovább templomát, és csatlakozik a szomszéd városka gyülekezetéhez. A zaandijki istenházára ezek után mozgalmas évek vártak: volt kultúrközpont, Twilight Zone néven koncertterem, végül, egyre aggasztóbb állapotában, lézerharcok állandó helyszíne is. 1993 óta üresen állt, és már a lebontásán gondolkodtak. Ez a sok elemében tipikus holland templomsors akkor vett új irányt, amikor a helyi értékmentők 2009-ben elérték, hogy műemlékké nyilvánítsák az épületet, amelyet azután szintén az ő kérésükre az Amszterdamban működő, ám tevékenységét az utóbbi időben a főváros tágabb környezetében is kifejtő Stadsherstel vett gondozásába. A műemlékekre specializálódott társaság neve – magyarul város-helyreállítás – ugyan nem túl fantáziadús, de a története már jóval izgalmasabb ennél.
Az aranykorból
„Amszterdam az egyetemi éveim alatt, az 1960-as években koszos volt, romos, és majd megfulladt az autók áradatában. Úgy tűnt, senkit sem érdekel gyönyörű városunk sorsa. A kiskereskedelem eltűnt a belvárosból, minden üres ingatlant házfoglalók leptek el, a környék, ahol laktam, a kemény drogosok birodalma volt. (...) Később aztán angol befektetők jelentek meg, és kiadási céllal megvásároltak, majd felújítottak néhány lakást. Egyre többen költöztek vissza a városba. A Prinsengracht és a Vijzelstraat sarkán álló blokkot – amelynek állapota tökéletesen jelképezte Amszterdam épített örökségének gyászos helyzetét – az Amszterdami Város-helyreállítási Társaság vette szárnyai alá. Felújították az épületet. Addig még nem is hallottam róluk, de amit tettek, az fantasztikus volt.” Így emlékezik Ruud van Helden, a Stadsherstel későbbi jogi szakértője egy három évvel ezelőtti újságcikkben a kezdetekre.
A város-helyreállítási társaság 1956-ban alakult. Alapítóinak elegük lett abból, hogy a város mostohán bánik a régi, düledező, olykor a háborús sérülésekbe belerokkant, nem kis részben a holland „aranykor” idejéből, vagyis a XVII. századból származó jellegzetes épületekkel. Ha tehették, a tulajdonosok inkább lebontották azokat, hogy a helyükre új házakat húzzanak fel. Kevéssé fantáziadúsakat: aki ma nyitott szemmel jár Amszterdamban, számos olyan, nem túl sikerült épületet láthat, amelyek ebből a korszakból származnak. A várost szerető magánszemélyek által útjára indított kezdeményezés eltökélte, hogy elsősorban a szűk belvárost, amennyire csak lehet, megmenti a pusztítástól. Lakóházakat és középületeket, régi gyárakat és templomokat egyaránt.
A városvezetés akkori szemléletét jól illusztrálja annak az építésznek a nyilatkozata, aki az 1960-as években a Nieuwe Keizersgracht és a Weespstraat nevű utcák találkozásánál álló, környezetébe nem igazán illeszkedő diákotthont tervezte, eltüntetve több karakterisztikus amszterdami épületet: „Ezek a régi házak természetesen szépek, de legyünk őszinték, sok köztük a mézeskalács házikó.”
A Stadsherstel a kezdetektől úgy vélte, hogy ezzel a felfogással akkor szállhat szembe a leghatékonyabban, ha részvénytársasági formában működik. A modell az indulás óta ugyanaz, de az évtizedek során sokat finomodott, és professzionálisabbá vált. A szervezet jelenleg mintegy 600 megmentett háznál tart Amszterdamban és a szűkebb környezetében.
De mit is csinálnak pontosan? Mindenekelőtt megvásárolják a megmenteni kívánt épületet, szakszerűen és műemléki szempontból is kifogástalanul felújítják, majd valamilyen – akár lakhatási, akár szociális, akár gazdasági – célra hosszú távra vagy (például rendezvények esetében) alkalmanként bérbe adják. Az újjávarázsolt ingatlanokat csak nagyon ritkán adják el, azok jórészt továbbra is a részvénytársaság tulajdonát képezik, amivel garantálják megfelelő karbantartásukat. Továbbá – küldetésük szerint – igyekeznek támogatni a műemlékvédelmi szakemberek (építészek, szakmunkások) továbbképzését, foglalkoztatását is.
A szervezetet eleinte lelkes civilek és amatőrök működtették, ám idővel a megváltozó hozzáállású városvezetés és a hivatalos műemlékvédelem is rájött, hogy munkájuk kapóra jöhet nekik. Máig nagyon sok önkéntes és kisbefektető vesz részt a munkában, a 2500 állandó tag a Vrienden van Stadsherstel (Stadsherstel Barátai) nevű civil egyesületbe tömörül, ám a nagy ingatlanvásárlások és -felújítások fedezetét a nagyobb partnerek (cégek, önkormányzatok, pályázati pénzek) biztosítják – tudjuk meg Stella van Heeziktől, a szervezet kommunikációs munkatársától, aki elmondja azt is, hogy a Stadsherstel ma már a műemléki felújítással foglalkozó szervezetek legnagyobbika Hollandiában.
A terek ereje
Hat évvel ezelőtt már profi irányítással és kitűnő marketinggel működő részvénytársaságként vágtak bele a cikkünk elején említett zaandijki templom átalakításába. Bár már korábban is mentettek meg templomot – például az amszterdami Vondel- és Amstelkerket –, s azok a munkák is komoly fegyverténynek számítottak, ez a projekt más volt. Példát akartak statuálni: miképpen lehet minél többet megőrizni a tömegesen kihasználatlanul pusztuló egyházi épületekből az utókornak. A tervezési munkával megbízott Nunc építésziroda leírása szerint a következő feladattal néztek szembe: „2012 végén a Stadsherstel azzal keresett meg bennünket, hogy gondolkodjunk egy terven, amellyel az épületet és múltját tiszteletben tartva újítjuk fel a templomot, miközben új, lehetőleg lakófunkciót teremtünk a számára. (...) Az első bejáráskor beázásokkal rombolt, kibelezett, magára hagyott épületet találtunk, amelynek közepén több méter magas aládúcolások tartották a tetőt, hogy úgy, ahogy van, a fejünkre ne dőljön. Az ablaküvegek nagyrészt hiányoztak, a falakat maradék falfestés és graffitik tömege tarkította. Mi azonban ezeken túl mindjárt láttuk az épület csodálatos tereinek erejét, valamint a különleges tetőszerkezet szépségét.”
Az építészek mindenképpen meg akarták őrizni az épület eredeti formáját, sőt láthatóvá akarták tenni. Az eredmény lenyűgöző, és roppant invenciózus. A túlnyomórészt fából megalkotott mobil lakóegységeket afféle bútorokként helyezték el a belső térben, szabadon hagyva és közlekedő térként hasznosítva a templom főtengelyeit. Így a falak és a tetőszerkezet láthatóak maradtak, miközben a templom tere kilenc, a volt parókia pedig két lakásnak ad helyet. A felsőbb szinten lévő apartmanokhoz mahagónilépcsők vezetnek, kiugrásaikkal a tervezők barokk szószéket idéznek. A kis lakások ablakai részben a templom belső terére néznek, míg a fal felé nézőket úgy alakították ki, hogy a hajdani istenháza ablaknyílásaira nézzenek, így oldva meg a természetes fény beáramlását.
A lakásokat egy autizmussal élő embereket segítő szervezet adja ki olyan felnőtt autistáknak, akik némi támogatással önálló életre képesek. A belső terek és a torony külső látogatók számára is bejárhatók, és megcsodálható a restaurált toronyóra szerkezete, valamint a különleges, fából ácsolt, ugyancsak helyreállított, az angliai gótikus építészetben előszeretettel alkalmazott hammerbeam fedélszék is.
Hollandiában sincs gouda sajtból a kerítés: veszélyeztetett, az ingatlanbefektetők által fenyegetett műemlékek és műemlék jellegű épületek továbbra is szép számban akadnak. A Stadsherstel munkájára nagy szükség van. Jelenleg hét jelentős amszterdami ingatlan lehetséges megvételéről tárgyalnak az önkormányzattal.
Az írás a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közötti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre. A szerző a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont munkatársa.
