1999-ben a Tilos Rádió új helyet keresett magának: ebből a keresésből nőtt ki a Kultiplex. A történet részletezve sem sokkal bonyolultabb ennél. A rádió addig a Podmaniczky utca és a körút sarkán használta egy kerületi önkormányzati tulajdonú ingatlanrész néhány helyiségét, ahonnan egy idő után a többi bérlővel együtt mennie kellett. Kapóra jött, hogy a Budapest Film megpályáztatta üzemeltetésre az egykori Kinizsi, később Blue Box mozi épületét, amely akkor egy ideje már nem üzemelt. A Tilos összeállt az Open Film Fesztivál (OFF) nevű szervezettel, amely vállalta, hogy art mozi jelleggel újra beindítja a filmvetítéseket. És ha már meglett a hely, kézenfekvő volt, hogy színes, kellemes közösségi és kulturális térré kell formálni.
A közös tervezgetés első hónapjaiban úgy tűnt, hogy a szükséges felújítás és átalakítás költségeit valahogy sikerül majd baráti kölcsönökből kiköhögni, aztán ez hamar illúziónak bizonyult, a munkálatok nemigen haladtak. Amikor a Tilos, illetve az OFF-fal közösen létrehozott Kultiplex Kft. irodája 2000 augusztusában beköltözött a Kinizsi utcába, még nem igazán lehetett látni, hogyan lesz az épületből kultúrbázis. A költözködés egybeesett a rádió földi sugárzásának megszűnésével, az ennek ellenére ekkortól már napi 24 órás adást csak kábelen és interneten lehetett hallgatni. Az új frekvenciára több elbukott pályázat után bő két évig kellett várnia.
A Kultiplex-koncepció megvalósításából viszont hátra volt még a nagyobb falat, a találkozó- és szórakozóhely kialakítása. Újabb keresés kezdődött: ezúttal egy komolyabb befektetőre volt szükség. A Sziget Kft. jelentkezett végül, és a Kultiplex többségi tulajdonosa lett. A nehéz indulás után hamar felívelt a hely karrierje. Főleg a kerthelyiségnek volt hangulata. Aki egy kora nyári délelőttön betévedt egy tejeskávéra, egyszerre láthatott tűzfalról visszaverődő napfényt, vetítővásznat és lombkoronát, és ha egy kicsit is átengedte magát a városközepi karantén- meg szigetélménynek, könnyedén végezhette délután az asztalra borulva, és innen már csak a távoli záróra kínált menekülési lehetőséget. Filmvetítések, koncertek (a metáltól a dzsesszig), fesztiválok, a legkülönfélébb rendezvények, kocsma, a kerthelyiségben ebéd (és többek között innen indult a csocsó új keletű diadalmenete) - számos útját jelölte ki a Kultiplex az élet szolid élvezetének. Sokféle ízlés, sokféle közönség - ezen belül szükségképpen kevéssé lakókörnyezet-barát ifjakkal, akik az önkifejezés bódult, olykor romboló hevét kevéssé tudták a beltéri határok közé szorítani. A körüllakókat ez gyakorta elszomorította, szomorúságuk aztán panaszos keserűségbe dermedt, melyet mind ingerültebben görgettek tovább a helyi hatóságok lábai elé.
A helyi hatóságok amúgy vizionárius terveket dédelgettek: a Kultiplex mögötti Markusovszky tér széles Üllői úti szegélyét, ahol korábban az orvosi egyetem akart építkezni, de a kerülettől végül máshol kapott helyet, másfél milliárdért eladták egy ingatlanfejlesztőnek. Ha ott épület lesz, csökken a zöldterület: kompenzációként merült föl, hogy megveszik a Budapest Filmtől - tehát gyakorlatilag a fővárostól - a Kinizsi utca 28. alatti épületet, mint az egyetlen közeli, bontásra szóba jöhető objektumot, ledózerolják, aztán jöhetnek a kertépítők. Az elégedetlen lakosok pedig megnyugszanak.
Hogy aztán így lesz-e, azt nem tudhatjuk. A Kultiplex mint intézmény számára a jelek szerint nincs jövő, maga az épület viszont hordoz bizonyos műemléki jegyeket. A lábazaton combmagasságban ez olvasható: Budapest Székesfőváros bérháza. Átépítését tervezte: Kende Ferenc, anno dom. 1937. Kivitelezte Bodnár Zoltán. Hogy mi állt itt az átépítés előtt, az nem világos. A szomszédos, egészen az Üllői útig húzódó épületben eredetileg kaszárnya, aztán dohánygyár volt, amelynek valamikor az egész mai Markusovszky tér a területéhez tartozott. Lehet, hogy ide kapcsolódott a Kinizsi utca 28. is.
Mármost ki az a Kende Ferenc (1894- 1961)? Belsőépítész volt - elsősorban legalábbis. Õ tervezte meg annak idején a Stühmer-féle Szentkirályi utcai csokoládégyár összesen 63 fővárosi és vidéki boltjának egységes berendezését (felújítva tanulmányozható a kaposvári Stühmer kávézóban). De szobrász is volt: Farkas Bélával közös alkotása Lechner Ödön szobra - eredetileg a Liszt Ferenc téren állt, 1948 óta viszont ott van a szomszédban, az Iparművészeti Múzeum előtt. És még egy közeli alkotása: egy másik átépítés, a Stühmer-gyár utcai frontja. Más épületéről nem tudunk, viszont a valamikori Kinizsi mozi első ránézésre talán érdektelen, alaposabban szemlélve egyértelműen bauhausos hangvételű kockája elég karakteres ahhoz, hogy műemléki védelmet kapjon, akár valami más közösségi funkcióval. A zöldterületet pedig miért ne lehetne valahol másutt pótolni, és nem ezen a 868 m2-en?
Maga a mozi 1989-től Blue Box moziklub néven működött, egy Dárday István filmrendezővel készült interjú szerint az ő irányító részvételével működő Mozgókép Innovációs Társulás kezelésében. Elsősorban art mozi volt, de már akkor, a 90-es években is voltak másféle rendezvények, koncertek, fesztiválok, ismeretterjesztő előadások az épületben, amely az alternatív kulturális élet egyik színterének számított. És ezzel körbe is értünk: egy barátságos közösségi tér, egy karakteres kulturális csomópont megszületéséhez, virágzásához és idő előtti végnapjaihoz.
