Hosszan kígyózó csatornarendszer készül a Városliget egyik játszóterén. A kis homokárok szélén óvodások guggolnak, ásnak, vizet hordanak. A kisebbek figyelik a munkát, de van, aki boldogan szórja vissza a homokot a csatornába. Új gyerek érkezik. "Ferike, eszedbe ne jusson összesarazni magadat - mondja az anyja -, hideg van még az ilyen játékhoz!" De néhány perc múlva ismerősöket talál, és innentől kezdve a gyereknek szabad a pálya.
A nagyvárosi gyerekek és szülők életének fontos terepe a játszótér. A kisebbek szülőkkel, a nagyobbak egyedül jönnek. A KSH 2008-as adatai szerint 9619 olyan hely van az országban, Budapesten pedig 1256, ami játszótérként, tornapályaként, pihenőhelyként működik. Frissebb és csak a játszóterekre vonatkozó statisztika nincsen. Egy 1999-ben bevezetett uniós biztonsági szabványnak köszönhetően 2008 végére EU-konformmá kellett válnia az összes játszótérnek. A felújítások nyomán a fővárosi játszóterek viszonylag jó állapotban vannak, a vidéki helyzetről keveset tudunk.
Tamás Fóton él, két gyerek apja, rendszeresen ő hozza a gyerekeket az óvodából és bölcsődéből. "Nagy probléma, hogy az egész városban egyetlen játszótér van, az is rémes állapotban, ráadásul a főút mellett." Társasházban laknak, nincs kert, a gyerekeknek szükségük lenne egy kis mozgásra az egész napos bezártság után. Ám nincs hova menni, így jobb híján a forgalmas utak szélén vagy egy-egy szemetes dombon rohangálnak. Judit Érden lakik, négy gyereket nevel, nagy kertes házuk van, de nem szeret állandóan egyedül lenni a gyerekekkel, viszont a játszótér olyan messze van tőlük, hogy csak autóval tudnak odamenni. Ezért ritkán járnak. A legtöbb szülő a lakhelyéhez közeli játszótérre viszi a gyerekeket, ez a legfontosabb szempont. De majdnem ilyen fontos a terület beláthatósága, hogy legyen árnyék, és lehetőleg ne legyen túl nagy tömeg.
Vekerdy Tamás pszichológus szerint nagyon fontos a mozgás a gyerekek számára. Ha nincs olyan hely, ahova ki tudnak mozdulni, akkor egy idő múlva marad a számítógép és a televízió, az egy helyben ülés, ami agresszióhoz vezet.
Legeltetés
Nemcsak a gyereknek, de a szülőknek is szükségük van olyan közösségi terekre, ahol találhatnak maguknak társaságot. Olga háromgyerekes anyuka. A fia tizennégy éves, Olga szerint ő már kinőtt a játszóterezésből, inkább a kétéves Alizzal és az ötéves Flórával jár rendszeresen, hetente akár ötször is. "Jó dolog kiszabadulni otthonról, képtelenség lenne folyton csak a gyerekekre figyelni - mondja -, a játszótéren szélnek eresztem őket, és én is a barátaimmal lehetek." Egy kismamás fórumon ismerkedett meg azokkal az anyukákkal, akikkel összejár. 'k szintén a környéken laknak, hasonlóan gondolkoznak, evidens számukra, hogy a szabad idejükben együtt "legeltetik" a gyerekeiket.
A játszótéren a szülők többféle típusát megfigyelhetjük. Különösen az egykék esetében gyakori, hogy az anyuka/apuka végig a gyerek nyomában van, minden mozdulatát, cselekedetét ellenőrizni akarja, intenzíven bekapcsolódik a játékba is. No, és vannak, akik teljesen magára hagyják a gyereket, és élvezik, hogy végre van felnőtt társaságuk. Olga esete nem ritka, gyakran alakulnak ki olyan baráti közösségek, amelyek tagjai rendszerint csak itt tudnak személyesen találkozni. "Előkerül minden téma, gyereknevelés, iskolaválasztás, jó receptek, de néha még a politika is" - mondja Olga, aki a gyerekei számára is igyekezett világossá tenni, hogy a játszótéren mindenki a maga társaságával játszik. Felnőtt a felnőttel, gyerek a gyerekkel.
Regős Judit pszichológus szerint meg kell találni az egyensúlyt. "Teljesen normális, ha egy szülő nem akar kettesben otthon ülni a gyerekével. Az anyaság/apaság nem magányos tevékenység, és a társas érintkezéshez kitűnő terep a játszótér." Azoknak a gyerekeknek különösen fontos hely, akiknek nincs testvérük, mert itt megtanulhatják a többiekkel való együttműködést. De az is lényeges, hogy a szülők ne csak magukkal foglalkozzanak, ne hagyják teljesen egyedül a gyerekeiket, segítsenek nekik a konfliktusaik megoldásában. "Sokszor tapasztalom, hogy a szülők egyfajta versengésbe kezdenek. Kinek alszik a gyereke délután, kinek nem, kinek pisil már bilibe, kinek nem, ki hogyan van felöltöztetve, és még sorolhatnám" - mondja Regős Judit. A szakember szerint fontos a véleménycsere, de azért jó lenne, ha nem mélyednénk el túlzottan ezekben az összehasonlítgatásokban, inkább figyelnénk a gyerekeinkre. Emellett gyakori probléma a gyerekek közötti versengés, kiközösítés, csúfolódás, amit csak a szülők tudnak ellensúlyozni, irányítani. "Sokszor látom, hogy túl fontossá válik az öltözködés, vagy hogy ki milyen márkás itatópoharat hozott, és ez átragad a gyerekekre is." Ezt a benyomást több olyan anya és apa is megerősítette, aki jómódú budai kerületekben vagy a XIII. kerületben él. Emma például arról panaszkodott, hogy inkább nem viszi a kislányát a hozzájuk legközelebbi játszótérre, mert úgy érzi, kilógnak a sorból, nem tudja tartani az öltözködési versenyt a többi anyukával.
Vekerdy Tamás szerint a játszótér kiváló helyszín lehetne arra, hogy a rivalizálás helyett kellemes, kissé közömbös, ám egymást segítő kapcsolatokat hozzunk létre, amelyben egy ismerős szülő helyettesítheti is a másikat, amíg az elintézi a teendőit. "Viszont sajnos azt látom, hogy a magyar családoknál ez nehezen megy. Egyik nap sülve-főve együtt vagyunk, és a legjobb barátok vagyunk, másnap meg kígyót-békát kiabálunk egymásra" - mondja a szakember. Véleménye szerint a nyugati társadalmakban jobban működik ez az udvarias, távolságtartó, ám szolidáris modell.
Többek között a játszótéren is tapasztalható problémák megoldására hozta létre Regős Judit kollégáival együtt a Szülők Háza nevű családi konzultációs központot. A közösségi tér reggeltől estig nyitva van, a gyerekek szabadon játszhatnak, foglalkozásokon vehetnek részt, miközben a szülőket is segítik tréningekkel, tanácsadással vagy akár gyerekfelügyelettel. Regős szerint fontos lenne az egy helyen lévő embereket valódi közösséggé formálni, hogy a kiközösítés helyett inkább a befogadás legyen a jellemző. Ezt segítik a Szülők Háza központban működő programok is. "Sokféle problémát hordoznak magukban a szülők, amelyeket a játszótéren esetleg elpanaszolnak egymásnak, de sokszor önállóan nem tudnak megoldást találni. Legtöbbször a rossz magaviseletű gyerek mögött is valamilyen szülői konfliktus áll. Ha az anyát vagy az apát kisegítjük a nehézségből, az kihat a gyerek viselkedésére is."
Apuka beszáll
Bár egyre gyakoribb, hogy apák is megjelennek a játszótéren, még mindig a nők vannak többségben. Simonovits Bori szociológus szerint inkább a magasabb iskolai végzettségű családokban van ez változóban. Így aztán, ha vannak is a játszótéren apák, nekik meg kell próbálniuk (ha akarnak egyáltalán) az itt lévő anyák társaságába bekapcsolódni.
"Sok hasznos információt szedek itt össze iskoláról, óvodáról" - mondja Márk, aki általában korábban végez, mint a felesége, így gyakran köt ki délután a gyerekeivel egy XII. kerületi téren. "De azért ennél mélyebben nehezen avatnak a nők a bizalmukba, bár én sokszor kíváncsi lennék, mi jár a fejükben." Néha ugyan összefut ismerős apákkal, akiket még régről, egyetemről vagy középiskolából ismer, de nem szoktak közös programokat megbeszélni. "Érdekes látni őket egy másfajta élethelyzetben - mondja. - Volt, aki például elpanaszolta nekem, hogy elvált, és csak itt találkozhat a gyerekével, miközben az anya az egyik szomszédos házból figyeli őket."
Van azonban olyan apa is, aki a lábát nem tenné be játszótérre, felesleges időpocsékolásnak tartja az itt eltöltött időt. "Ezek a szülők általában nincsenek sokat a gyerekeikkel. Este olvasnak nekik egy-egy mesét, aztán ennyi. De azért azt mégsem lehet egész nap. A gyerekeknek mozgásra, térre van szükségük, és ha nincsen kertes ház, akkor erre még mindig a játszótér a legideálisabb terep" - mondja Márk.
Anna férje, Artúr is gyakran jár egy VI. kerületi játszótérre. Régebben, amikor nem volt munkája, naponta hordta ide a kicsiket, de még most is sokszor előfordul, hogy munka után itt találkozik a család, és együtt mennek haza. "Jól jön a segítség - mondja Anna -, elég nehéz egyedül, két fáradt gyerekkel, játékokkal, kismotorokkal hazacipekedni." Náluk az sem ritka, hogy a játszótér a "családi program". "Itt elvannak a gyerekek, és mi is tudunk beszélgetni egy kicsit" - meséli. Vagy épp fordítva, sok anya panaszolja, hogy az apák inkább elmennek játszani a gyerekkel, és nem kapcsolódnak be a beszélgetésbe. "Sokszor már én szólok rá, ne foglalkozzon annyit a gyerekekkel, figyeljen egy kicsit rám is, mert hajlamos arra, hogy órákon át hintáztassa őket, vagy homokozzon, fogócskázzon velük" - mondja Anna.
Az is nézeteltéréshez vezethet, hogy mit engednek meg, és mire figyelnek oda. Márk azt mondja, rendszeresen megkapja a feleségétől, hogy nem itatja eleget a gyerekeket, hogy túl vékonyan vagy éppen túl melegen vannak felöltöztetve, nincs megtörölve az orruk. "Én inkább a szellemi dolgokra helyezem a hangsúlyt - mondja önkritikus mosollyal. - A lényeg, hogy jól érezzék magukat, és hogy én is túléljem a délutánt, ami sokszor nem egyszerű a két fiúval. Szerencsére egy kiadós játszóterezés után ők is könnyebben dőlnek be az ágyba, és akkor végre van egy kis időm magamra is."
