Az Asia Center két tornyához egy kínai diadalíven lehet bejutni. Magányos lovagként, robogón tartok a kapuhoz, de sárkány helyett egy sötét ruhás biztonsági õr állja utam, és határozott mozdulatokkal az üres parkoló felé tessékel. Ha már a világosság kapuját ki kell kerülnöm, semmiképpen sem hagyhatom ki a fekete obeliszk-vízesés körbemotorozását és a suhanást a torony tövébõl magasló nádas mellett. Aztán kiderül, kihagyhatom. Mutatványomat két robogós, fekete ruhás biztonságis akadályozza meg, s mint a légteret sértõ harci gépet, két oldalról közrefogva visszakísérnek a parkolóba.
A bejáratnál unott arcú kínaiak és magyarok pöfékelnek szigorúan külön. Jöttömre fölkapják ugyan a fejüket, de aztán visszarendezõdnek, tanácstalanok: a vendég itt ritka, a vásárló még ritkább. A center nyugati tornya belülrõl úgy fest, mintha félig költöztek volna be az árusok, és pontosan e miatt a félkész állapot miatt nem engednék be a látogatókat. A keleti toronyról hasonló mondható el, csak ott a felet tovább kell felezni.
Az egyik, élelmiszert áruló kínai árus panaszkodik: ide senki sem jön be, pedig az árak ugyanúgy alacsonyak, mint kint, a piacon, a minõség ellenben sokkal jobb, a körülményekrõl, a higiéniáról már nem is beszélve. Felvetésemre, hogy talán azért nem zarándokol ide a tömeg, mert az Asia kint van a búsban, az eladó helyesel, és nehezen, de elmondja, hogy már van Center különjárat, de attól sem lett semmi sem jobb. Állítólag az egyik kínai üzleti érdekképviselet próbált egyezkedni, hogy ne a Pólusnál legyen a buszvégállomás, de az áthelyezésért a kínaiak szerint a BKV túl sokat kért.
Soós Eszter, az Asia Center marketing- és kommunikációs igazgatója azonban máshogy látja a helyzetet. Szerinte alapvetõen egy félreértésrõl van szó. A kínai nagykereskedõk a józsefvárosi piac bezárásának hírére bérleti szerzõdéseket kötöttek az Asia Centerrel, vagyis várható volt, hogy telephelyeiket végleg áthelyezik Újpalotára, de a 2003-as márciusi átadásra a tornyok feltöltését hátráltatta a SARS-vírus miatt kialakult személyi és árustop. Meg aztán a józsefvárosi piac sem akart kimúlni, sõt él és virul, ezért a kereskedõk is stratégiát váltottak. Az Asia Centert plázaként fogták fel, kis mennyiségû, nem nagykereskedelmi készletet hoztak az üzletekbe. "Ez azonban nem illik az Asia Center profiljába, mert elsõdleges célként a nagykereskedelmi központ kialakítását tûzte ki a menedzsment" - hangsúlyozza Soós Eszter.
A befektetõi kör osztrák és kínai "házasságból" jött létre. Michel Song kínai üzletember hazánkban hosszú éveken keresztül nagykereskedelemmel foglalkozott, és irodabérlõje volt a Strabagnak. Song úr az osztrák cég magyarországi projektfejlesztési ügyvezetõjével közösen egyszer gondolt egy nagyot. Ha már jön az unió, miért ne lehetne Magyarország a távol-keleti áruk piacra jutásában az egyik hídfõállás. Ez így is lett. Jelenleg az alaptõke arányában, 51 százalékban a Strabag AG a tulajdonos, a maradékon pedig Michel Song és felesége, illetve üzletfelei osztoznak. Soós Eszter úgy látja, nem felhõtlen ugyan a tulajdonosok kedve, de egy ekkora - 200 millió eurós - befektetés esetén a megtérülési idõ három-öt év. Tehát a pangás a marketingigazgató szerint csupán "gyerekbetegség".
Remélhetõleg a center eladóinak bánatos kedélyállapota is az, mert a megkérdezett eladók nagy többsége - kínaiak - egyáltalán nem is akar szóba állni velem, míg a másik része - fõleg magyarok - inkább panaszkodik. Egy román lánnyal is szóba elegyedem: byroni spleennel a tekintetében ül a temérdek farmer között, s mikor végre megérti - nem beszél jól magyarul -, hogy nem vevõ vagyok, azonnal fújni kezdi, hogy be van jelentve, minden papírja rendben. Aztán elárulja, hogy ezért a munkáért havonta 60 000 forintot kap, de mindennap bent kell lennie 8-10 órát. Annak a magyar lánynak is bent kell lennie napi tíz órát, aki napi háromezer forintért dolgozik. Szabadsága csak a piros betûs - a vasárnap nem az - ünnepeken van, és elvileg a napi bevétel 1 százaléka õt illeti. Ebbõl azonban még túl sokat nem látott, mert a bevétel eleve ritka, de ha van, a fõnöke akkor is hiányt könyvel, õ pedig a szerzõdés szerint a könyvelés után részesedik. Az eladó-lány barátnõje sem tud ájult tisztelettel nézni fõnökére, bár õ inkább a fõnök barátainak vi-selkedésén botránkozik meg. Állítása szerint egyes kínaiak köpködnek a bevásárlóközpontban, és volt már olyan is, hogy valaki fényes nappal a boltja elõtt egy zacskóba hányt. Próbáltam jelezni a hölgynek, hogy ez talán nem speciális kínai tudo-mány, erre honfitársaink is képesek, mire õ: "de nem a plázában."
Kérdezem a marketingigazgató asszonyt: a negyedik emeletrõl mit látnak a földszinti vircsaftból? Meglepetésemre "elég sok mindent". Rendszeresen "szondázzák" kérdõívekkel az eladókat, bérlõket - igyekeznek tisztán látni az állapotokat. A kérdések négy nyelven olvashatók, ezzel nagyjából lefedhetõ a bérlõi kör, amely 12 nációból - arab, kínai, tajvani, török stb. - tevõdik össze. Persze a vezetõség pontosan érzékeli a piaci mozgásokat és a bérlõk üzleti igényeit is. Ezért a jövõben a két tornyot megosztják: a nyugati torony a nagykereskedelem központja lesz, a keleti azonban csak a kiskereskedõké. Elképzel-hetõ, hogy hamarosan szárba szökken a kínai plázakultúra, egy semmihez sem mérhetõ izgalom, amikor a budapesti bajnokok szoliégette, epilált cicusok társaságában virtusból alkudozhatnak az I'm the boss feliratú boxeralsóra.
Czifrik Balázs
