Pagoda a Bródy Sándor utcában

Az elsodort pavilon

Lokál

Bontják a Magyar Rádió egykori épületeit, kell a hely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának. A bontás áldozatai közt van a Magyar Rádió Pagodának nevezett fogadócsarnoka is, pedig meg lehetett volna menteni.

 

Egy 2020-as kormánydöntés következtében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mintegy két évtizedes használat után sorsára hagyta a Makovecz Imre által tervezett piliscsabai campusát, hogy a főváros egyik legértékesebb területére, a Palotanegyedbe, a Múzeumkert mögötti tömbbe költözzék. Arra a területre, amelyet 1928 óta használt a Magyar Rádió, akkor épült ugyanis a világ első stúdióépülete a Bródy Sándor utca 5–7. alatti ház udvarán. A Stúdiópalotának nevezett épület tervezője, Gerlóczy Gedeon a házat is átalakította, és összekötötte a kettőt. Az udvarban 1949-ben készült el a formája miatt Pagodának nevezett pavilon, amely a későbbiekben szellemi horgonypont lett a Magyar Rádió újabb épületekkel bővülő labirintusában.

A Pázmány új campusára már 2021-ben kiírták a tervpályázatot, amely azonban nem volt maradéktalanul sikeres: az első helyezett és megvalósításra javasolt KÖZTI terve után csak megosztott harmadik díjakat osztottak ki. Az indulók többsége kortárs homlokzatokkal próbálkozott, de olyan iroda is akadt, amely megtartotta volna az ott álló épületeket. Az egyetem illetékeseinek egyértelműen a KÖZTI és a Hamburg C Kft. által javasolt, elegánsan konzervatív téglaarchitektúra tetszett, és ezzel nem is lenne baj. A Palotanegyedben kezdődő építkezésnek viszont az az ára, hogy a Magyar Rádió egykori épületeinek nagyobb részét le kell bontani. Az elmúlt évtizedben hozzáedződhettünk, hogy az efféle kormányprojektek általában azonos forgatókönyv szerint zajlanak, mégis lehetetlen megszokni azt a radikális lényegre törést, amellyel a pillanatnyi kultúrpolitika e bontásokkal mintha az épületekhez köthető szellemi tartalmat is irtani akarná.

A Magyar Rádió épületét az 1956-os események tették történelmivé, de a forradalom említése nélkül is a jelenlegi rendszert jelképezi, hogy a közszolgálati média hajdani fellegvárának helyére, a belváros kellős közepére ingyen költözhet be egy egyházi egyetem. És ezért nem nagy ár a világszínvonalú stúdiók, becses építészeti kuriózumok bontása. Az új stílus innentől tényleg csak másodlagos, ízlés és korszellem dolga.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.