Búcsúznak az orosz trolik

Megette a rozsda

Lokál

Jövőre már nem közlekednek az egykori Szovjetuniótól vásárolt ZIU–9 típusú trolibuszok Budapest utcáin. Az 1970-es évek közepén a szükség szülte kényszerből beszerzett járművek selejtezése 1984-ben megkezdődött, az pedig vélhetően világrekord, hogy a befejezésre majd’ harminc évig kellett várni. Vasárnap utazhatunk velük utoljára.

A fővárosi tömegközlekedés legrondább járműve, egyúttal a szocialista járműipar emblematikus darabja búcsúzik tőlünk december 30-án. A ZIU–9-es troli a lassan feledésbe merülő KGST-barkács tipikus darabja volt a Trabanthoz, a lengyel Nysa mikrobuszhoz vagy épp a kandallót imitáló ruszki hősugárzóhoz hasonlóan. Már megszületésekor korszerűtlennek számított, ám ez cseppet sem befolyásolta, hogy nagy tömegben gyártsák, és például Magyarországra vagy Lengyelországra is rásózzanak egy jelentősebb tételt. Tekintse meg galériánkat a trolikról!

 

 

A troli prototípusa 1971-ben készült el a Volga menti Engels Mojszej Szolomonovics Urickij forradalmárról elnevezett járműgyárában (innen a ZIU rövidítés – Завод имени Урицкого), hogy az 1961 óta gyártott ZIU–5-ös modellt leváltsa, amelyből Budapest utcáin is csalinkázott úgy száz példány. A korszerűsítés leginkább azt jelentette, hogy az amerikai mintára készült áramvonalas (legalábbis annak látszó) kocsiszekrény szögletesre változott, ennek köszönhetően tágasabb lett a belső tér, kettő helyett pedig három ajtón szállhattak fel az utasok. Igaz, hogy ezen a trolin már hidraulikus szervokormány segítette a járművezetőt és az elektronika is korszerűsödött, ám mindent összevetve, az ún. műszaki tartalom nem sokat változott a ZIU–5-öshöz képest. A jármű dizájnjával még ennyit sem tököltek: a nagyra nőtt szardíniásdobozra emlékeztető kocsi pontosan úgy néz ki, mintha nem is tervezőasztalon, hanem óvodai rajzversenyen készült volna. Ennek ellenére a ZIU–9-eseket már 1972-től sorozatban kezdték gyártani Engelsben.

Mindez Budapesten akkor még senkit nem izgatott. A BKV troliágazatának munkatársai lélekben már felkészültek a hosszú agóniára, mivel 1968-ban a Fővárosi Tanács olyan határozatot hozott, hogy a budapesti troliközlekedést 1980-ig fel kell számolni. Az első ilyen jellegű lépésre, a Baross utcai 74-es viszonylat megszüntetésére is csak egy évvel később került sor, de az ugyanekkor kirobbanó olajválság hatására a döntéshozók már 1974 szeptemberében felülvizsgálták a korábbi határozatot, sőt a trolihálózat jelentős bővítését tűzték zászlajukra.

Ám a nagyszabású terv megvalósításához újabb járművekre is szükség volt. Noha a BKV-nál 1974-ben házilag elkészítettek egy Ikarus trolit, ami nem volt rosszul sikerült darab (a prototípus 1996-ig közlekedett), ám nemcsak drágább volt a ZIU–9-esnél, de sorozatgyártása sem tűnt megoldhatónak. A ZIU–9-esek tehát jobb híján érkeztek Budapestre, az első példányok 1975-ben, majd 1982-ig összesen 172 jármű. Ám mivel a trolik több szempontból sem feleltek meg a magyar szabványelőírásoknak, a BKV első dolga az volt, hogy több, kisebb-nagyobb átalakítást eszközöljön, például az áramszedő kábeleit már az első üzembe helyezés előtt ki kellett cserélni.

Akkoriban persze még senki nem gondolta, hogy ezek a kocsik 2012-ben is közlekednek majd. A ZIU–5-ösöket – melyekből pontosan 100 közlekedett a fővárosban – például 1966-ban állították forgalomba, és 1982-ben az utolsót is kiselejtezték. Az utód selejtezése 1984-ben kezdődött, de majdnem harminc év kellett, hogy a végére érjenek. Persze lehet nosztalgiázni majd december 30-án, amikor az utolsó pesti ZIU–9-es is lehúzza az áramszedőt, ám azok, akik lehetővé tették ezt, jobb, ha inkább szégyenkeznek. Ilyen életkorú és műszaki állapotú trolik ugyanis még Oroszországban sem közlekednek.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.