Lokál

Ahogy Maria Treben, az istenfélő füvesasszony írta a Férfibetegségek előszavában: az ifjúság megőrzéséhez mindenki élhet csodaszerrel. Mi éltünk, aztán felültünk a repülőre, és elmentünk Lisszabonba. Nem hiába. Találkoztunk a Világ Leghangosabban Harákoló Emberével, számtalan bajuszos portással és még több főtt óriás tarisznyarákkal.

Ezen a héten, kedves olvasó, a fűszerekből és egyéb háztartási törmelékekből készíthető ételféleségekről lesz szó. Ha nem érdeklik a fűszerekből és egyéb háztartási törmelékekből készíthető ételféleségek, lapozzon tovább más hasábok felé.

Sokadika nem kezdődik el, illetve elkezdődött valamikor a balladai időkben, de azóta tart, folyamatosan sokadika van, legfeljebb ilyen görcsös rángatózásnak tűnő hullámtevékenységet mutat, miszerint néha kevésbé, néha nagyon van sokadika. A nagyon sokadika általában a luxuscikkek eltünedezésével ad hírt magáról, mondjuk elfogy a papírszalvéta, a papír zsebkendő, a papírpénz, a tréfából még mindig kenyértartónak nevezett, hajlított lemezből készült tárgyban pedig már csak egy megkövesedett sercli jelzi, hogy rohan a csermelyléptű idő. Ilyenkor kerülnek elő a zugokból az üres üvegek.

Idén is színes és változatos programokat ígértek azoknak, akik május elsején a Városligetet választották. Persze ha belegondolunk, hogy Bosch Jeromos is valami hasonlót ajánlott Pokol című festményén, nem is tűnik olyan könnyelműnek ez az ígéret.

Tekintettel a könnyű drogok szigorodó törvényi megítélésére, és szakítva a MaNcsban tapasztalható túlzott Amszterdam-centrikussággal, idei low-budget tavaszi túránk célpontja Leuven volt, egy meseszép egyetemi városka a kies Belgiumban. A belga sör nem csúszik, nem gurul, viszont alapjaiban változtatta meg a sör mibenlétéről alkotott fogalmunkat, miközben kerékpárral apátságról apátságra, sörfőzdéről kávéházra haladva teszteltük a széles kínálatot.

Sokadika másodikán kezdődik, bár ez a számszaki jellegű megjelölés e helyt pusztán a fizetés/honor/előleg/bármiféle jövedelem/kölcsön felvevésének másnapját és a rá következő végtelen időt jelöli. Sokadika, miközben lezár egy szakaszt, a tündöklését, egyben megnyitja az újabbat, bukásunkét, melynek időtartama tetszőleges - a rá vonatkozó döntés Isten, továbbá autós társaink kezében lévén -, akár túl is élhet minket: mindössze annyi biztos, hogy szopni fogunk ez idő alatt, szopni bizony. Sokadika problémái közül legalábbis a leg... nos, maradjunk annyiban: a legszámosabbik a táplálkozásé, ha mond ez a szó még valamit valakinek, egyáltalán.

"Megvan az anyag, indulhatunk haza" - ébresztette kacagva Boda-Ilf Nyulasi-Petrovot szombat reggel. A MaNcs-kommandó elvileg ugyan a következõ éjszaka történései miatt kalandozott a Székelyföldre, ám már a péntek délután-este oly szépre sikeredett, hogy fölöslegesnek látszott a maradás. A páros nem elõször élvezte Ozsváthék és az egész falu vendégszeretetét, tudván tudták tehát, hová mennek, s milyen fogadtatásra számíthatnak, de még így is õszintén szíven ütötte õket megfáradásuk azon csimborasszója, ami ismét a régi érzéseket varázsolta a falucskába: félelem és reszketés Énlakán.

Két ember támasztja a pultot a katalini kocsmában. Várják a buszt. A Pécs-Szentkatalin viszonylattal érkezik egyfelõl - holtbiztosan - a sofõr. A másik honfi - nevezetesen Polgár Lajos - a csapatot várja jófajta Szalonnal. Fogadásukra Lajos - tavasztól õszig, ha esik, ha fúj - minden péntek délután átballag Katalinba. Zárásig aztán az objektumban múlatják együtt a gyors lábú idõt. Az utolsó órára csatlakozik hozzájuk Misi bácsi, a szekeres ember. A kocsmakulturális gyakorlati foglalkozás végeztével hazahajtatnak: az egy lóerõs hajtány teste és lelke, Baba, a ló már magától is ügyesen elboldogul a dûlõúton, ami Kánba visz.

A múlt század utolsó harmadának nagy építkezési láza hozta létre a kívül-belül pazar Egyedi-palotát, melyet ma már Benczúr Klubként emlegetünk, és melynek államosítására soha nem került sor. Mióta 1930-ban megvásárolta a Magyar Királyi Posta Jóléti Alapítványa, néhány éve pedig az Antenna Hungária, vidám táviratkihordóktól, telefonszerelõktõl, adásszóróktól, mûvészektõl zajos. Ez volt a Postás Mûvelõdési Központ, a "Postás". Itt jött létre a magyar jazz fellegvára, itt bontogatta szárnyait a méltán elhíresült Apostol zenekar, és ide menekülnek manapság az utolsó földalatti zenék méltatlanul mellõzött képviselõi. Hely és infrastruktúra jut nekik.

Jamaica elõször az illatok töménységével nyûgöz le. Igazán szánalmas, hogy szaglószervi memóriánk mennyire hasznavehetetlen ez ügyben, képtelen elraktározni ezeket a nehéz, párás, nagyon zöld illatokat.

Giccs és kultusz címmel nyílt a budavári Sándor-palotában az a monstre kiállítás, ami nem kevesebbet vállal, mint hogy bemutassa az ötvenes, hatvanas évek tárgyait meg a hozzájuk kapcsolódó "életérzést". Arra azonban valószínûleg senki nem gondolt, hogy ez a kavalkád micsoda energiákat mozgat meg: a múlt pénteki megnyitón egymást taposták a népek, mindenki idõutas akart lenni egy órácskára. A nosztalgia, mint a vulkán, feltört, pedig a kiállítás sokkal kritikusabban kezeli a korszakot.

Hondurasban hét õslakos indián törzs képviselõi halálra ítélték Kolumbusz Kristófot. A szimbolikus pert mindama bûntettekért indították, amit az õket felfedezõ Kolumbusz és a nyomában sereglõk követtek el népeikkel és földrészükkel szemben. Az indián íjászok által a tengerész arcmásán végrehajtott ítélet a fehér ember gyarmatosító kultúrájának is szólt.

A Fészek a legrégebbi és máig zavartalanul mûködõ mûvészklub Budapesten. Itt soha nem voltak botrányok, sõt a helyi mûvészönkormányzat kissé elszigetelte magát a külvilágtól. Eleinte a tagság és fõleg a kártyapénz tartotta fenn, a rendszerváltás óta pedig azon kevés kiváltságos társadalmi szervezetek közé tartozik, amelyek idejében észbe kaptak, és kisebb hiányosságokkal, de legalább visszakapták a telephelyüket.

A múlt héten egyre-másra érkeztek a hírek a Bács-Kiskun megyei Rém község környékén garázdálkodó farkasokról, megtizedelt vadállományról és nyájakról. A tudósítások vérengzõ fenevadakat éppúgy emlegettek, mint vérszomjas juhászokat, akik legszívesebben kiterítve látnák a különben Magyarországon hivatalosan kipusztult és éppen ezért fokozottan védett ragadozókat. Az eset nyomán a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója határozatban tiltotta meg a farkasok kilövését, vadászok magyarázkodtak, volt, aki kóbor kutyákat emlegetett, mert hülyeségnek tartotta az egészet, sõt még Brigitte Bardot is üzent, nemzetközi cirkuszt csinál, ha bántani merik õket. Rémen viszont nem igazán értik, mire ez a nagy felhajtás, farkasok már évek óta föl-fölbukkannak azon a környéken.