helyrajzi szám

Dob utca 75–81.

Lokál

Az építtetők 1938-ban jelentették be, hogy monumentális irodaházat húznak fel a Dob utca, Hársfa utca és Csengery utca határolta telken: az Erzsébet telefonközpontot.

Azt ígér­ték, hogy a nyolcszintes, 31 méter magas épület homlokzata 86 méter hosszan nyúlik majd el a Dob utcán, a beépített terület térfogata 61 ezer köbméter lesz, és a telefonközpont mellett itt lesznek a Budapesti Postaigazgatóság „összes helyiségei” is, valamint a posta-tudakozóiroda, a központi rádióhivatal, sőt a Bélyegmúzeum is. Az épületre kiírt tervpályázatot Rimanóczy Gyula nyerte, aki az 1934-ben felszentelt Pasaréti téri Szent Antal-templommal a korszak sztárépítészévé vált. „A templomnak megkülönböztetett építőművészeti értéke bizonyságot szolgáltat arra, hogy az Erzsébet telefonközpont épülete Budapest egyik legszebb épülete lesz” – írta a Magyar Közgazdaság című lap 1938. január 27-én, megemlítve azt is, hogy „amennyiben az időjárási viszonyok lehetővé teszik” és „fokozatos lendülettel halad tovább az építkezési munka”, akkor 1938 végére átadhatják „Budapest egyik legmonumentálisabb középületét”. 1938 végén a határidő 1939 nyara, majd novembere lett. „Az impozáns hétemeletes palota dolgozószobáiban már teljes apparátussal folyik a munka, az örökmozgó liftek üzemben vannak és úgy látszik, az ügyfelek is tisztában vannak az új hivatallal, mert bár a mázolók és a kőművesek még serényen dolgoznak mindenfelé, a hivatali látogatók száma olyan nagy, hogy egy normális üzem képét mutatja” – számolt be Az Est a nyitást követő napról 1939. november 28-án, tudatva azt is, hogy másnap hozzák működésbe a telefonközpontot, ahol „a kis tapogatóhengerek (…) szombaton este nyolc órakor egy gombnyomásra életre kelnek és egy másodperccel később halálos, illetőleg gépi biztonsággal tapogatják ki Budapest hetvennyolcezer telefon-előfizetője közül azt az egyet, amelyiket éppen hívnak”. Az Erzsébet központ megnyitása miatt 3600 előfizetőnek változott meg telefonszáma, a tulajdonos Magyar Királyi Posta gondoskodása azonban nem ismert határokat. Már az év elején úgy jelent meg az aktuális telefonkönyv, hogy a leendő erzsébeti kuncsaftok nevénél két szám szerepelt. „Eddig a dűlt betűs számot kellett tárcsázni, szombat este nyolc órától fogva azután a vastag betűs számot kell hívni” – állt benne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.