Noha a történészek továbbra is martalócnak, erőszaktevőnek és fosztogatónak írták le a parasztfelkelés titokzatos alakját, Ady Endrét ugyanúgy hidegen hagyta a történettudomány, mint Kun Bélát; a Tanácsköztársaság egyetlen bélyegsorozatának 75 filléres címletére Dózsa (kitalált) arcképét nyomták, mivel nem létezett (és ma sem létezik) egyetlen hiteles ábrázolása sem.
Még a postai kaland sem kellett ahhoz, hogy Dózsa Györgyöt a két világháború között megpróbálja elsüllyeszteni a hatalom, de az olyan ihletett balos alkotók, mint például Derkovits Gyula, nem hagyták. De 1945 után ez is elfajult: a kommunisták már-már viharos szerelme Dózsa iránt minden mást háttérbe szorított. A parasztvezér kultusza a hétköznapokban is megjelent, újabb arcképét az 1948-ban kibocsátott 20 forintos bankjegyre nyomták. A tömeges közterület-, iskola-, üzem- és termelőszövetkezet-elnevezéseken túl még a belügyes sportegyesületek is a Dózsa nevet kapták.
A legnagyobb dobásnak a Népművelésügyi Minisztérium és a főváros 1953 januárjában meghirdetett szoborpályázatát szánták. A pályaműveket nyár elején mutatták be a Műcsarnokban, de nem osztották ki sem az első, sem a második díjat, a harmadikat úgy kapta meg Kiss István és Wagner Nándor, hogy újabb pályázatot írtak ki – csak nekik. A kudarc legfőbb oka az lehetett, hogy a legismertebb szobrászoknak 1953-ra annyi munkájuk gyűlt össze, hogy nem is próbálkoztak, de a hivatalos álláspont szerint más volt a baj: a pályázók nem vették figyelembe, hogy „miként él és miként hat Dózsa szelleme a maradéktalan népszabadsághoz elérkezett népünk körében”. A Műcsarnokban 1953. július 16-án megtartott ankéton a kultúrpolitikusok, illetve a pályázattól távol maradó kollégák megállapították, hogy a résztvevők „elmaradtak népünk öntudata és történelmi gondolkodása mögött”, mert „nyilvánvalóan nem mélyedtek el eléggé a magyar nép történelmi múltjának tanulmányozásában”. A ledorongolt szobrászokat Kisfaludi Strobl Zsigmond azzal próbálta vigasztalni, hogy a Dózsa-ábrázolást „már-már michelangelói feladatnak” nevezte.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
