Kifejezetten mozgalmas volt az idei év a drogpolitikában, a parlamentben jelenleg is folyik a vita a büntető törvénykönyv kábítószer-paragrafusainak módosításairól. Az új törvény valószínűleg jobb lesz, mint a jelenleg hatályos, de korántsem nevezhető liberálisnak.Az év eleji uborkaszezon nem tartott sokáig. Januárban látott napvilágot az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) által 2001-ben megrendelt kutatás beszámolója, amely első ízben adott számot jogalkalmazói vélemények és konkrét büntetőeljárások elemzése alapján az 1999-ben bevezetett szigorításról. A büntető törvénykönyv visszaélés kábítószerrel bűncselekmény törvényi tényállására vonatkozó, 1999. március 1-jén hatályba lépett módosítás hatásvizsgálata című, valóban magas szakmai színvonalon elkészített beszámoló - a vizsgálatot Ritter Ildikó kriminológus vezette (Áldozat nélkül, Magyar Narancs, 2002. szeptember 5.) - megállapításaiból azonban a szigorítás szükségességét és eredményességét igazoló következtetéseket nem lehetett levonni, így érthető, hogy az anyag megjelenésekor a Kriminológiai Intézetben tartott szakmai tájékoztatón az ISM illetékesei inkább szemérmesen hallgattak - így az eredmények komolyabb publicitást csak ősszel, a kábítószeres szabályok újbóli változtatása kapcsán kaphattak.
A törvény ökle
Tény, hogy a szigorítást bevezető, és azt három évig szükségesnek és indokoltnak tartó jobboldali politikusoknak nem lett volna könnyű dolguk az eredmények boncolgatásakor. Nehéz lett volna megmagyarázni, miként lehetséges, hogy a drogos frontvonalban harcoló, azaz az interjúkban megkérdezett ügyészek és rendőrök 61 százaléka szerint "nem sikerült és nem is sikerülhet elérni" a szigorítás célját. Hogy a jogalkalmazók nem elhanyagolható része úgy véli, szükség lenne a keresleti oldali magatartások - a fogyasztás, személyes célú megszerzés, tartás - eltávolítására a Btk.-ból. Hogy a szigorítás óta jelentősen nőtt a drogos büntetőeljárások száma, és ezt jóval meghaladó mértékben nőtt a fiatalkorúak ellen indított eljárások száma. Hogy a bekeményítés óta indított eljárások közel 30 százalákát tanulók és diákok, 75 százalékát pedig kizárólag fogyasztók ellen indítják. Válaszolni kellett volna arra is: hogyan lehetséges, hogy a szigorítás óta gyakorlatilag ugyanannyi drogos büntetőeljárás indult az oktatási intézményekből érkező bejelentések nyomán, mint a Vám- és Pénzügyőrség és a Határőrség együttes jelzései alapján? A beszámolóból minden felelősségteljes jogalkotónak rá kellett jönnie: az 1999-es szigorító rendelkezéseken feltétlenül enyhíteni kell. A drogbetegekkel foglalkozó szakma, a civil szervezetek szigorítást elvető álláspontja után tehát elkészült egy olyan jelentés, amelyre lehet hivatkozni, amikor a jelenleg érvényben lévő szabályok megváltoztatása a cél.
A drogprobléma megoldása a világ legtöbb országában elsősorban nem szakmai, hanem politikai kérdés. Hogy mennyire igaz ez Magyarországon, azt jól mutatta, ami a tavaszi választások előtt a kábítószerkérdéssel kapcsolatban történt. A drogtéma előkelő helyet foglal el a Fidesz kommunikációs stratégiájában: 1998-ban a drogtörvény volt az első olyan törvényjavaslat, amelynek nagy nyilvánosságot szántak, 2002 tavaszán pedig, a két választási forduló röplapkampányában szintén kiemelt szerepet kaptak a baloldal állítólagos legalizációs terveinek kritikái. Hogy miért gondolta azt bárki, hogy akár az MSZP, akár az SZDSZ komolyan foglalkozna akár csak a könnyű drogok legalizálásának kérdésével, rejtély. Igaz, egyik említett párt sem rejtette véka alá, készek a szerintük igazságtalan törvény megváltoztatására, az MSZP képviselői azonban még a választások előtt siettek leszögezni, semmiképpen sem tartanák szükségesnek az egyes drogok törvény szerinti megkülönböztetését. Érdekesség, hogy valódi drogpolitikai szemléletváltást, és mind az elméletben, mind a gyakorlatban liberális drogjogi törvényeket kizárólag a Munkáspárt ígért. Thürmerék - valamint a Terry Black által gründolt Szabad Szabadságért Párt - ugyanis kijelentették, hogy a drogpolitika terén nemcsak a fogyasztók üldözésének eltörlését, hanem a holland modell bevezetését is megfontolás tárgyává tennék.
Az új törvény
A kormányváltás után Bárándy Péter igazságügy-miniszter következetesen hangoztatta, hogy enyhíteni kíván a drákói jogszabályokon. A nyár a módosítás előkészítésével telt, a törvényjavaslat első változata augusztus végére el is készült, a változtatást tartalmazó javaslatot mégsem terjesztették a parlament elé. Minden bizonnyal politikai okokból. Az igazságügyi tárca ugyan azt szerette volna, ha az új törvény már 2003. január 1-jétől hatályba lép, igen valószínű, hogy a kormány az önkormányzati választások előtt nem kívánt ezzel foglalkozni. Érthető okokból. A magyar társadalom jelentős része ugyanis a drogprobléma tekintetében hatékony és mindenképpen szükséges eszköznek tartja a fokozott büntetőjogi szigort: a Medián novemberi közvélemény-kutatása szerint a lakosság 61 százaléka egyetért azzal, hogy a kábítószer-fogyasztókat szabadságvesztéssel lehessen büntetni.
Az új törvényjavaslatban a legfontosabb változtatás az elterelés intézményét érintené. Hasonlóan az 1993-tól 1999-ig terjedő időszak megoldásához, az új törvény alapján a lebukott alkalmi droghasználók ismét választhatnák ezt a lehetőséget - szemben a jelenlegi gyakorlattal, mely szerint csak az igazságügyi orvos szakértői vizsgálaton függőnek bizonyultak tehetik ezt meg. Hogy a drogbetegekkel foglalkozó szakembereknek mi a véleményük e változásról, azt jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben a Magyar Narkológiai Társaság, a Pszichiátriai Szakmai Kollégium, az Addiktológiai Dolgozók Szövetsége és a Drogambulanciák Szakmai Szövetségének Tanácsa mind-mind nyilatkozatokban és közleményekben támogatták az elterelés újbóli, szélesebb alkalmazhatóságát.
A további paragrafusváltozások célja, hogy a gyakorlatra jobban alkalmazható, életszerűbb büntetési tételeket vezessen be a jelenlegi szabályok helyett. Hogy mindez milyen mértékben válik - vagy vált már a cikk megjelenésekor - a politikai alkuk és kompromisszumok áldozatává, jelenleg még nem tudható. Bizonyosnak látszik például, hogy az az eredeti elképzelés, mely szerint a jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedés büntetési tételéből az életfogytiglan lehetőségét kivegyék, nem sikerült: az MSZP-képviselők egy csoportja ugyanis a legszigorúbb büntetés fenntartását célzó módosító javaslatát végül az előterjesztő, azaz az Igazságügyi Minisztérium is támogatja. Kérdés továbbá, hogy mi lesz az iskolában egymásnak kábítószert átadó tinédzserek sorsa. A jelenlegi törvény az ő esetükre drogfajtától, mennyiségtől és életkortól függetlenül 5-10 évig terjedő börtönt rendel, ezt a javaslat eredeti változata 3 évig terjedő szabadságvesztésre enyhítette volna. A legfrissebb hírek azonban arról szólnak, hogy ez a 3 éves büntetési tétel 5 évre emelkedhet. Ebben az esetben továbbra is előfordulhat, hogy az iskolában a barátját jointtal kínáló gimnazistát letöltendő szabadságvesztésre ítélnek.
Ami bizonyos: ha a parlament elfogadja a változtatást, az új törvény leghamarabb 2003. március 1-jétől léphet hatályba. A törvényjavaslat által célzott szabályozás azonban nem lesz liberális vagy liberalizáló. A fogyasztás továbbra is bűncselekmény lesz, és szó sincs arról, hogy megkülönböztetnék az egyes drogokat; a hatálybalépés esetén tehát a marihuána továbbra is a heroinnal esik majd egy kategóriába.
Elmélet és gyakorlat
A drogpolitika azonban nem csak a büntető jogszabályok milyenségét és esetleges megváltoztatását jelenti. Topolánszky Ákos, a drogügyekért felelős helyettes államtitkár azon kevés kormányzati szereplők egyike, akik a kormányváltás után pozíciójukban maradhattak. Valószínű, ezt nagy részben annak köszönheti, hogy a vezetésével elkészített Nemzeti stratégia a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására címet viselő országos drogpolitikai programot 2000 decemberében ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés. A stratégia, mint azt a legtöbb szakember elismeri, valóban "jó anyag", de megvalósításával kapcsolatban számos kérdés merül fel. Igaz ugyan, hogy a tavaszi választásokat megelőző kampányidőszakban az ISM számos pozitív fejlményről adhatott hírt: sok év után először - részben új intézmények nyitásával, részben a régiek bővítésével-felújításával - emelkedett a rehabilitációs férőhelyek száma, sőt új drogambulancia is nyílt 2002-ben. Szintén a választások előtt tudhattuk meg, hogy a fővárosi intravénás droghasználattal kapcsolatos ártalmak csökkentése érdekében az ISM tűcsere-automatákat helyez üzembe. Ám valószínű, hogy a bejelentést a közelgő választások sürgethették, ugyanis az automaták a mai napig nem működnek, a helyettes államtitkár november közepén azt mondta, 2002 végén, a legfrissebb minisztériumi információk szerint 2003 első negyedévétől üzemelnek majd be.
A kormányváltás óta a minisztérium kommunikációjában nagyobb hangsúllyal szerepelnek az ártalomcsökkentő programok: nyáron a fővárosban - nem minisztériumi szervezet vezetésével, de a GYISM támogatásával - elindult a mobil tűcsereprogram, és új drogambulanciák kezdték meg fenntartó metadonprogramok futtatását, bár ez utóbbi esetében a nagy áttörés elmaradt. Noha áprilisban a metadonkezelés szakmai szabályairól állásfoglalás jelent meg az Egészségügyi Közlönyben, amit Csorba József, a Jász utcai Drogambulancia vezetője úgy kommentált, hogy a "metadonkezelés 13 év után kilépett az illegalitásból", a finanszírozási kérdések rendezésével pedig a gyógyszer ingyenessé vált a betegek számára, a helyzet még ma is elkeserítő. Magyarországon jelenleg az opiátfogyasztók és a kezelésben részesülők aránya még mindig csak kb. 2-2,3 százalék, amely jócskán elmarad az 50 százalékos uniós átlagtól.
Fontos lépés volt a 2002-es év drogpolitikai fejleményeinek sorában az első magyar kenderlegalizációs szervezet, a Kendermag Egyesület (Széllel szemben, Magyar Narancs, 2002. augusztus 22.) megalapítása és bírósági bejegyzése. Az egyesületet jegyzők egy része először 2000-ben próbálkozott, de akkor az alapító okiratban kizárólag a kender könnyűipari felhasználásának újbóli elterjesztését, az ipari kender környezetvédelmi előnyeinek ismertetését tűzték ki célul, sőt konkrétan leszögezték, hogy nem kívánnak foglalkozni a kannabiszhoz mint tudatmódosító szerhez kapcsolódó kérdésekkel. Az illetékes megyei bíróság azonban arra hivatkozva, hogy az alapítvány "bűncselekmény megvalósítását célozza" (sic!), elutasította a kérelmet, jóllehet Magyarországon az ipari kender termesztése és felhasználása soha nem volt bűncselekmény. Idén azonban egy másik, azonos szintű bíróság, azonos jogszabályok mellett - egyébként a törvényeknek megfelelően - nem talált kivetnivalót a Kendermag Egyesület bejegyzése során. Az egyesület célja, hogy - a jogszabályokat betartva - elérje a kannabiszszármazékokkal kapcsolatos tiltó törvények megváltoztatását. Lesz munkájuk, ugyanis a Medián felmérése szerint a lakosság 82 százaléka nem engedélyezné az enyhébb drogok árusítását; bár az is igaz, hogy szemben az 1995-ös 5 százalékkal és a 2000-es tízzel, 2002-ben már a megkérdezettek 14 százaléka mondott igent erre a kérdésre.
Ítél a nép
Miközben a magyar politikusok azon vitáznak, hány év börtönre ítéljék az iskola mellett drogot kipróbáló tinédzsereket, Nyugaton folytatódik a drogliberalizáció. Jelenleg már csak az Egyesült Államok és Svédország áll a totális tiltás és a kannabiszfogyasztást is börtönnel fenyegetők oldalán, a többi nyugati ország az évek során enyhített vagy szándékozik enyhíteni. Ez a személyes célú drog megszerzésére éppúgy vonatkozik, mint a kenderszármazékok általános megítélésére. Idén Anglia (Takarékra állítva, Magyar Narancs, 2002. április 25.), Belgium és Kanada lazított, Hollandiában az első coffee shop megnyitásának 30 éves évfordulóját is megünnepelték. Némi mozgás még az ENSZ híresen szigorú drogegyezményei körül is tapasztalható, sőt elképzelhető, hogy a jövő áprilisi bécsi ENSZ-"drogszeánszon" a kannabisz veszélyességét és kategorizálását illetően is lesznek változások.
A nyugati országok többségében nemigen találnak követőkre az USA-ban oly népszerű zéró toleranciás drogháborús tézisek; az EU polgárai inkább a komplex mentálhigiénés megközelítéseket támogatják. Ugyanezt magunkról már kevésbé állíthatjuk. A Medián már idézett novemberi kutatása szerint az emberek 65 százaléka egyetért azzal, hogy az alkohol és a dohányzás éppolyan káros az egészségre, mint az enyhébb kábítószerek. Ugyanakkor közel 60 százalékuk a kábítószer-fogyasztást súlyosabb társadalmi problémának tartja a két utóbbi legális drog fogyasztásánál, pedig Magyarország harmadik a dohányzási világranglistán, alkoholistáink száma pedig körülbelül egymillió. Megjósolhatatlan, hogy ez a társadalmi megítélés változik-e a jövőben, mint ahogy az sem, hogy a kismértékű jogszabályi enyhítés jelent-e komolyabb gyakorlati változásokat. Ha a rendőrség továbbra is nagy számban állít majd elő bulizó fiatalokat, nem lesz jobb semmi. Ha azonban a keresleti oldal helyett a kínálati cselekményekre koncentrálnak, változhat a helyzet.
Dénes Balázs
Társaság a Szabadságjogokért
