Egy gólra vár – Épül a Fradi-stadion, addig is…

  • - bz -
  • 2013. október 6.

Lokál

Vadonatúj látogatóközpont nyílt az épülő FTC-stadion tőszomszédságában, minden szempontból mesés kilátással.

Az ország színe-java figyeli izgatottan, amint újabb és újabb stadionok nőnek ki a földből, vagy legalábbis szépülnek meg – a legfrissebb hírek szerint a pécsi, Szigeti úti „arénát” is megdobják egymilliárddal (inkább ne firtassuk, hogy egy tetszőleges, véletlenszerűen megkérdezett pécsi polgár szerint mire is kéne inkább költeni azt a pénzt, ha már feltétlenül e lejtőre került városban akarnák elverni). Ám mind közül a legszebb, szinte ékszerdoboz küllemű pálya az Üllői út 129. alatt épül. Kitalálták, ez lesz az új FTC-szentély, mely a közeljövő oroszlánszívű fradistáinak leend az otthona. Nemes a cél, s ilyenkor a pénz, tudjuk, nem számít. Már az év elején hozzávágtak a projekthez vagy 6,9 milliárdnyi költségvetési pénzt, s ezt követi jövőre még 8,4 milliárd, természetesen ez is adóforintokból. (És akkor hol van még a lánglelkű klubelnök és Fidesz-pártigazgató Kubatov Gábor által megálmodott Fradiváros.) A stadion elkészül, mikor elkészül – sürgetni felesleges, elvégre hamar munka ritkán jó. Amúgy Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szerint ez Európa leggyorsabban épülő stadionja – elvileg a 2014 nyarán kezdődő következő szezont  itt kezdené a Fradi. De amíg a költő szavával szólva sürög, irtózva serénykedik a dolgos népek megdöbbent zöme (csak ezen a beruházáson kétezren munkálkodnak), valamit mutatni kell a nagyközönségnek – leginkább persze a Fradi szépszámú drukkerhadának: pontosan ezt a célt szolgálja az építkezés mellett sebtében felhúzott, gondosan zöld-fehérre festett felvonulási épület, hivatalos nevén az interaktív látogatóközpont.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Valósággá válik, ami valaha lehetetlennek tűnt – fogalmazott Fürjes a hivatalos megnyitón –, ám ezzel nem annyira a látványos (habár nem túl mutatós) központra, mint magára a leendő csodapályára utal. Az új épület önmagában nem egy különleges spektákulum, még ha számos, amúgy logikusan egymáshoz illeszthető funkciót integrál is magába. A látogató először is egy hagyományos merchandise-lerakatban, egy Fradi-shopban találja magát, ám innen csak egy lépés az átmenetileg e helyen menedékre lelt FTC-múzeum. A tárlat, melynek túlnyomó részét vitrinek mögé helyezett kupák, illetve régmúlt diadalok emlékét megörökítő kisplasztikák teszik ki, a valaha teljes nagyságában tündöklő, de mára csak romjaiban létező magyar labdarúgás szomorú emlékműve – ráadásul kettős minőségében is. Egyrészt múzeumként nem hazudhat: így szimultán láttatni engedi a Fradi immár 113 éves történelmében szinte szakadatlan áradó dicsőséget – de ezzel együtt a közelmúlt szégyenletes vesszőfutását is. Utóbbinak jelképe az a tökéletesen áttetsző, így szinte láthatatlan üvegkupa, melyet a csapat az NB II. Keleti csoportjának (2008–2009-es szezon) megnyerése nyomán kapott.

Az emeleten azután minden létező formában gyönyörködhetünk az épülő stadionban: 3D-s szemüveggel nézhetjük a belsejét, virtuális biciklitúrán körbetekerhetünk a pályán. Az élményt a szigorúan zöld-fehér színkompozíciójú csocsó és az erősen interaktív Fradi totó színezi: utóbbiból cikkírónak sikerül 14-ből 11 találatot elérnie (ami határozottan jobb eredmény, mint ami a sportfogadáson sikerülnie szokott). Az egyik elhibázott válasz nyomán mindenesetre kiderül: korunk egyik legelőremutatóbb zöld beruházása valósul meg, ahol a kispadok fűtését is e célra újrahasznosított szennyvízből oldják meg. (Ezzel kétségtelenül új értelmet nyer a „nyakig ül a szarban” kifejezés.)

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Ám mindez csupán virtuális valóság! A felvonulási épület mindenekelőtt kilátó: mögötte már épül az új, lélegzetelállító stadion, az előzőhöz képest 90 fokkal elforgatva, mely a magyar labdarúgás minden bizonnyal szebb jövőjét fogja szolgálni. (Helyben szerzett információnk szerint vasárnaponként, mikor a munkák kisebb intenzitással zajlanak, leginkább a kíváncsiságtól furdalt látogatókat csoportosan körbe is viszik az építkezésen…)

Gyakorlatilag bármikor érkezhetünk, biztosak lehetünk benne, hogy éppen tiszteletét teszi az örök, kortalan fradista is. Ő az, aki a még jórészt csontvázában létező stadionon is már a B-szektor helyét fürkészi – s persze az is rá vall, ahogy a legendás fradisták tablójánál Ebedli Zolit megpillantva csak annyit jegyez meg: „Ebédlő, ez is mekkora áruló!” (Emlékeztetőül: a Fradiból kiszekált legendás karmester arra vetemedett, hogy az ellenséghez igazoljon, az 1984–85-ös szezont a minden fradista számára gyűlöletes lila-fehér mezben játszotta végig, sőt, gólt is rúgott néhai csapatának – amelyhez a szezon végén azért visszatért). Simit (Simon Tibort, a 11 éve agyonvert, néhai csupa szív legendát) viszont az istennek sem találja, pedig ott van ő, Páncsicstól kicsit balra. S ez a tárlat a zöld-fehér idom erkélyén valóban lélegzetelállító (még a montázs szándéktalan sutasága dacára is), a soktucatnyi klasszis láttán nyilvánvaló lesz, hogy jelen esetben korántsem alaptalan a keserű nosztalgia. Volt honnan a mélybe zuhannunk (momentán futball tekintetében) – s egyben a kétség is rágja az embert: vajon milyen klasszisú, hányad osztályú labdarúgók fogják birtokba venni a vadonatúj, drága jó stadiont? Amely a focimeccseken kívül – s ezt nem csak a magyar foci állapotát illető józan realizmus, az elővigyázatosság, de a kor parancsa is ezt diktálja – koncerteknek, konferenciáknak, kulturális rendezvényeknek, üzleti vacsoráknak, banketteknek, gépjármű-bemutatóknak és sok egyéb varázsos programnak is otthont ad majd. Ezzel együtt van egy olyan érzésünk: ez sem nekik, de nem is nekünk épül.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.