Mintha valamikor a 20. század közepén megállt volna az idő a Bosnyák téri Zugló kocsiszínben. A kerítés, a tároló, a függőfolyosós irodaház mind-mind egy letűnt korról tanúskodik, de az itt tartott ún. hannoveri villamosok is vagy negyvenéves konstrukciók. Ráadásul az egyik csarnokban szinte csupa olyan villamost látni, amely múzeumi védettség alatt áll. Más lapra tartozik, hogy a kocsik egy része évtizedek óta rohad rendületlenül, de most nem miattuk jöttünk, vannak itt szerencsésebb sorsú járművek is. Az egyik közülük egyedülálló közlekedéstörténeti kuriózum, noha nem kapott múzeumi menlevelet. Sőt, ha bizonyos, lelkes fiatalemberek nem a megfelelő pillanatban egyeztek volna meg a BKV-val, legfeljebb a fényképeken meg az archív tervdokumentációkban lenne nyoma. Így viszont itt áll menetre készen, és a tulajdonosok közül négyen, Móricz Kristóf, Soltész Tamás, Szentesi Gergely és Túri Dániel is eljött, hogy bemutassák. Elsőre ugyanolyan Ganz villamosnak látszik, mint amilyenből még futkos jó néhány például a 2-esen vagy a Szabadság hídon, legfeljebb az tűnik fel, hogy az egyik orrát meg az oldalának az egyharmadát sötétnarancssárgára fényezték. De ennek is megvan az oka. Az pedig magától értetődő, hogy a BKV-matrica helyett a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület (MaViTE) logóját ragasztották rá, ugyanis a kocsi az egyesület tulajdonában van. És nem csak ez az egy.
Begyűjtés
Ahogy az összes kötöttpályás szerelem, a MaViTE története is a villanyvasúttal kezdődött. A srácok 11 éve azért fogtak össze, hogy létrehozzanak egy nagy, élethű villamosokkal teli terepasztalt. Az volt a tervük, hogy asztaluk folyamatosan bővülő állandó kiállítás lesz, s talán az is megfordult a fejükben, hogy egyszer az egész fővárost elkészítik kicsiben, hogy rátehessék az összes villamost. Ám alighogy megvoltak az egyesület alapításához szükséges papírmunkával, és talán le is fektettek pár sínszálat, fel is ragasztottak néhány bokrot, közlekedési lámpát, amikor hírét vették, hogy Szegeden, a villamoskocsiszínben gyújtják már a lángvágót… Csakhogy a kiszemelt áldozat egy igazi villamoskocsi volt, ráadásul különlegesség. Ennyi elég volt ahhoz, hogy léptéket váltsanak.
„A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) 602-es pályaszámú ún. bengáli motorkocsijáról volt szó, amelyet 1962-ben gyártottak, és az 1970-es évek végéig Budapesten közlekedett 1105-ös pályaszámmal – mondja Szentesi Gergely, az egyesület alelnöke. – Attól különleges, hogy egy első szériás kocsi, azaz csak az egyik oldalán vannak ajtók. Rajta kívül csupán egy maradt meg belőle.” Amúgy a tuja elnevezése egyesek szerint ormótlan – „benga” – megjelenéséből ered, mások viszont arra esküsznek, hogy a jármű gyorsításkor adott ki olyan „üvöltő” hangot, mint a bengáli tigris.
A szegedi kocsit az SZKT támogatásával sikerült megmenteni és Budapestre szállítani, de alighogy nekiláttak a munkának, újabb történelmi jármű bizonytalan jövőjéről szereztek tudomást. „2005 augusztusában kaptuk a hírt, hogy a BKV törölte állományából a 3201-es pályaszámú UV-motorkocsit, vagyis a korábbi tervekkel ellentétben nem került a szentendrei BKV-múzeumba. Gyári párját, a 3200-ast 2006-ban kiállították, a 3201-es azonban bizonytalan jövő elé nézett, holott ez a jármű az 1956-ban elsőként elkészült UV-szerelvény része volt” – folytatja az alelnök. A típus 2007-ben vonult végleg nyugdíjba a 47-es, 49-es vonalakról.
Szerencséjükre a BKV sem zárkózott el a dologtól, mi több, kifejezetten gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét. A MaViTE sorra vásárolta a selejtezésre váró tujákat a fővárosi társaságtól, de Szegedről is beszereztek még kettőt, köztük egy prototípust. Közben a MÁV Nosztalgia Kft.-vel is sikerült megegyezniük, aminek leginkább azért van jelentősége, mert így nemcsak a BKV-kocsiszínben, de a MÁV egykori főműhelyében, Istvántelken is elhelyezhettek néhány darabot egyre gyarapodó gyűjteményükből. 2010-re már közel 30 villamossal büszkélkedhettek, a legtöbbet közülük a napi használatra is alkalmas, strapabíró
UV-k tették ki. A rendszeres nosztalgiaforgalom álmát dédelgető egyesület történetének első időszakát tulajdonképpen az efféle tranzakciók tették izgalmassá, a srácokat a vadászösztön is hajtotta, ráadásul 8-10 éve jóval könnyebben lehetett hozzájutni a selejtezésre váró kocsikhoz.
Nem mintha mostanában olyan bonyolult lenne. A társaságok hulladékáron mérik a villamosokat: a BKV például a jelenleg selejtezésre váró ipari csuklósokat 1,5 millió forint körül hirdette nemrégiben, és mivel a kiszemelt kocsit valahogy el is kell szállítani, az is belekerülhet pár százezerbe. Persze régebben is nagyjából ez volt az ügymenet, hiszen a többség, aki selejtezett villamost vásárol, valóban a hulladék anyagra megy rá: eszébe sincs megőrizni, felújítani, ócskavasként tekint rá. Korábban az egyesület épp azért tudott kedvezményeket szerezni, mert terveik voltak a járművekkel, és ezt a cégek – akkori – vezetősége valamelyest méltányolta. A fiúk szerint mára megváltozott a helyzet, a társaságok körül sokkal bürokratikusabban működik minden, igaz, ma már nekik sem az a legfontosabb, hogy még több villamosuk legyen. Annál is inkább, mert épp ez a „mennyiségi kérdés” váltott ki pár évvel ezelőtt komoly nézeteltérést az egyesületben. Olyannyira, hogy az elnökségen belül kenyértörésre került sor.
„Mi, akik maradtunk, azon az állásponton vagyunk, hogy fel kell újítani a villamosokat. De mivel meglehetősen kevés pénzünk van, és szinte az összes munkát mi végezzük, semmi értelme még több járművet vásárolni, miközben a meglévőkkel is nagyon sok tennivalónk van” – mondja Túri Dániel, az egyesület elnöke. „Persze erre mi is csak azután jöttünk rá, hogy 2010 elején a BKV-val sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy megkapjuk az 1303-as pályaszámú villamosukat annak fejében, hogy két év alatt felújítjuk és üzemképessé tesszük. Ez volt az első határidős vállalásunk, teljesítettük is, ám a munka minden mást a háttérbe szorított. Rá kellett döbbennünk, hogy ha nem húzunk egy mennyiségi határt, akkor ilyen tempóban a halálunkig erre fog rámenni az összes szabadidőnk” – teszi hozzá. Amúgy az 1303-as az a bizonyos villamoskülönlegesség, amiért Zuglóba jöttünk, ami itt táborozik menetkészen. A narancssárga orrú.
Menni kéne
A villamost 1967-ben gyártották, az ún. ipari csuklósok első példányai közé tartozott, és 1984. július 31-ig rótta köreit. Ekkor a közvágóhídi végállomáson kisiklott, elvitték megjavítani, s jött a tragédia: amikor a szerelés után a Fehér úti főműhelyben kipróbálták, a fékberendezése felmondta a szolgálatot, és 50 km/h sebességgel nekicsapódott a pálya végén álló felsővezeték-tartó oszlopnak. A jármű vezetője – egy szerelő – meghalt. A villamost félreállították, majdnem tíz évig hozzá se nyúltak, így pont kapóra jött a kilencvenes évek elején, amikor a BKV-nál kezdték komolyan fontolgatni az ipari csuklósok felújítását. Az 1303-ast a Ganz-Hunslet és a Ganz-Ansaldo szakemberei vették kezelésbe, 1994-re készültek el vele. Az ilyenkor szokásos általános külső-belső megújuláson túl újfajta villamos vezérléssel szerelték fel, ami műszaki szempontból már nem volt annyira új, hiszen az 1987-ben gyártott Ikarus trolikból származott, de villamoson először alkalmazták. A jármű hivatalos neve KCsV 5 lett („5-ös számú korszerűsített csuklós villamos”), sárga helyett narancssárga fényezést kapott. Eleinte a Ganz és a BKV is nagyon büszke volt rá, ám elég rövid idő alatt kiderült, hogy nem a különleges festés, inkább az állandó meghibásodások miatt kelt feltűnést a kocsi, amelyet – akkor is, ha éppen nem volt szerelés alatt – szinte alig adtak forgalomba. A folyamatos agónia 2007-ig tartott, ekkor közlekedett utoljára. „Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a jelentőségét – mondja Móricz Kristóf közlekedéstörténeti témafelelős –, ugyanis a járművel kapcsolatos tapasztalatok nélkülözhetetlenek voltak az ipari csuklósok későbbi felújítási programjánál. Ez alapján készült 1996–1999 között az a 30 felújított csuklós villamos, KCsV 7-esek, amelyek ma is forgalomban vannak.”
De miért nem futhat az újra életre keltett KCsV 5? Nos, ez az, ami az egyesület tagjainak a legnagyobb szívfájdalma. „Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként sikerült egy civil szervezeti tulajdonban lévő járművet a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által levizsgáztatni, ugyanakkor reméljük, hogy a befektetett munkánk nemsokára a közlekedtetési lehetőség kialakításával tud beérni” – írták még 2012-ben a honlapjukon, ám hiába telt el jó pár év, azóta sem próbálhatták ki a villamost. „Lassan érvényét veszti az NKH-vizsga, a BKV viszont csak nem akarja engedélyezni a próbafutást. Nem zárkóznak el előle, sőt biztatnak, ám mire sor kerülne valamilyen érdemi lépésre, vagy leváltják az illetékest, vagy átszervezés van, és kiderül, hogy már egy másik osztályhoz tartozik” – mondja szomorúan Túri Dániel, aki szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fővárosban nincs protokollja annak, hogy „idegen jármű” közlekedhessen a pályán. – „A helyzet ennek ellenére nem tűnik reménytelennek – teszi hozzá –, mert ha ugyanezt a MÁV-nál sikerült megoldani, minden bizonnyal a városi vasútnál is lehetséges.”
Bosszúállók 2.
Az egyesületnél páran rendelkeznek villamosvezetői engedéllyel, illetve az olyan műszaki tapasztalatokkal, amelyekre a járművek felújításánál van szükség, hiszen arra végképp nincs pénzük, hogy külső cégekkel dolgoztassanak, egyedi alkatrészeket gyártassanak le, úgyhogy nem mellékes egyes tagok BKV-s múltja, jelene. Az meg pláne nem, hogy reálisan próbálják felmérni a lehetőségeiket. „Nem akarjuk az összes villamosunkat felújítani, egy csomó van, amelyiket csak donornak szereztük be, és az sem életszerű, hogy mindennapos közlekedést bonyolítsunk le velük” – mondja Soltész Tamás ügyvivő, hozzátéve, hogy a cél, a villamos megmentése érdekében olykor le kell mondaniuk arról, hogy a kocsi működőképes legyen. De ez legyen a legnagyobb baj! Az 1031-es pályaszámú, eredetileg 1911-ben készült villamos utóélete egyértelműen bizonyítja, hogy nem muszáj mindig mozgásban lenni. A jármű sörözőként működött Kőbánya-Kispest metróállomás mellett, de az üzlet nem indult be igazán, ezért szemétdombra került. Az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, majd vasutas szakemberek önzetlen segítségével a MÁV Északi Járműjavítójában – így is két év alatt – kívülről úgy helyreállítaniuk, hogy kiállítási tárgy lehessen. Ezután került Pécsre 2013-ban, a Ferencesek utcájába (itt járt az egykori villamos 1913–1960 között), ahol a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedési Egyesület közreműködésével állították ki, s azóta a pécsiek egyik kedvenc találkozóhelyévé vált.
„Ha van lehetőségünk, pályázatokat adunk be, amúgy a tagdíjakból és az adó 1 százalékokból származik a bevételünk nagy része – mondja Túri Dániel. – Ez sok mindenre nem elég, egy komolyabb szállítás alkalmával például el lehet költeni a teljes éves bevételt, ezért gyakran a saját pénztárcánkba is bele kell nyúlnunk. Sajnos mostanában nincsenek jó pályázatok, így pluszbevételt leginkább a filmesektől remélünk, mivel több alkalommal a még lepukkant állapotban lévő villamosainkat vették bérbe egy-egy akciójelenethez. Legutóbb a Bosszúállók 2.-höz kértek el egy UV-t, de azt mi sem tudtuk, hogy a zárójelenetek egyikében látjuk viszont. Nem gondoltuk, hogy egy hollywoodi fantasyben ennyire beválik a régi pesti villamos.”
