Bozai Ágota

És aztán ledőlt a fal…

Ez történt (velem) Budapesten 1989 csodás nyarán és őszén

Lokál

Éppen friss kolozsvári magyar–angol szakos bölcsész-tanári diplomámat honosíttatni mentem az ELTE BTK Piarista közi dékáni hivatala felé gyalog a Tanács (Károly) körúton 1989 nyarán, amikor szembejött a történelem.

Két román férfi beszélgetett egymással románul. A Vöröskereszt irodáját keresték, amely az azóta lebontott butiksoron volt. Siettem, de az íróasztal mögött ülő ügyintézőig mentem velük, ott pár szóban tolmácsoltam, hogy mit akarnak. Szó szót követett, és kiderült, milyen nagy szükség lenne magyar állampolgárságú román tolmácsokra az erdélyi menekültkrízis kellős közepén. Így lettem július 1-jétől a Magyar Vöröskereszt külügyi osz­tályá­nak alkalmazottja.

Első munkahetemen az Antenne2 francia televíziónak tolmácsoltam a bicskei táborban, ahol a nyugatra tartó romániai menekülteket szállásolták el. Tetszett a munka, fizettek is érte, mármint a Vöröskereszt, ezért nem tudtam elfogadni pénzt a tévéstábtól. Hálából könyvutalványt adtak, amit egy Váci utcai könyvesboltban válthattam be, így lett saját 1984 és A rózsa neve példányom.

 

Véletlenek sora

Ha kellő gyakorisággal hallgattam volna a híreket tavasszal, talán nem is számítottam volna csendes, nyugalmas munkára. Kolozsváron nem lehetett rendesen fogni a Magyar Rádió adását. Nagy Imre temetésének napja nekem Bloomsday volt, és éppen angol államvizsgára készültem, a beszédeket akkor nem láttam, nem hallottam, csak annyi jött át, hogy valami van a levegőben. Amikor utolsó egyetemi évem alatt kéthetente hazajöttem, nem olvastam el az összes újságot. Így elkerülte a figyelmemet az is, hogy Magyarország New York-i ENSZ képviselete 1989. március 14-én letétbe helyezte a csatlakozási szándéknyilatkozatot a genfi menekültügyi egyezményhez azzal, hogy itt majd a kihirdetéssel lép életbe. Az egyezmény szerint, ha más állam polgárai Magyarország területéről üldöztetéstől való félelmükben nem akarnak visszatérni az állampolgárságuk szerinti országba, menekültnek tekintendők. A keletnémet és romániai polgárok is tájékozottabbak voltak nálam. Nyár volt, jöttek turistaként és maradtak. Ki rokonoknál, ki táborban, ki kereskedelmi szálláshelyen várt. Mások a klasszikus módszerrel menedéket kértek az NSZK Stefánia úti követségén vagy a Nógrádi utcai konzuli osztályon. Július 6-án 40, augusztus 3-án már 158 fő volt az NSZK külképviseletén.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.