Feljelentést tett a budaörsi polgármester választási csalás előkészületének gyanúja miatt

  • narancs.hu
  • 2018. január 22.

Lokál

Wittinghoff: Mi ez, ha nem törvénybe kódolt választási csalás?

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a TV2 Tények c. műsorának tegnap esti adása után döntött úgy, hogy feljelentés tesz, Szerinte a műsorban elhangzottak a választási csalás bűncselekményének alapos gyanúját vetik fel.

A riportban elhangzottak szerint egymástól látszólag függetlenül két esetben is arról érdeklődtek a kormányhivatal dolgozóinál, hogyan lehet nagyobb mennyiségű lakcím-bejelentő nyomtatványhoz jutni.

Az egyik esetben egy a Polgármesteri Hivatalban dolgozó nő kérdezte a kormányablak vezetőjét, Sarkadi Andreát, hogyan lehetne mintegy ötszáz lakcímbejelentő laphoz jutni. A riportból kiderült, hogy az illető egy ismerőse számára szerette volna beszerezni a lapokat. A másik esetben a kormányhivatal egy munkatársát telefonon kereste fel egy férfi az iránt érdeklődve, hogy honnan juthatna 6000, azaz hatezer darab lakcímbejelentő nyomtatványhoz.

Wittinghoff szerint nyilvánvaló, hogy Budaörsön ekkora mennyiségű valós lakcím bejelentésére nincs igény. Ezért a választások előtt rövid idővel ilyen mennyiségű bejelentőlap beszerzési szándéka arra utalhat, hogy valaki vagy valakik hamis adatoknak a lakcímkártyákra való bejegyeztetésével, azaz a közokirat tartalmát meghamisítva szeretné(k) a választás eredményét befolyásolni.

"Azt nem tudhatjuk, hogy itt valós szándékról, vagy egyszerű ócska provokációról van-e szó. Az mindenképpen meglepő, hogy a kormányhivatal vezetője, az állítólagos esetek kapcsán sem a jegyzőt, aki a választások tisztaságáért felel, sem engem, sem semmilyen hivatalos szervet tudomásunk szerint nem keresett, hanem egyenesen a kormánylakáj médiához futott…

A helyzetet a rendőrségnek kell tisztáznia, ezért feljelentést tettem az illetékes rendőri szerveknél" – írja a polgármester a szerkesztőségünknek is eljuttatott levelében.

"Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire jól jönne a Fidesznek, ha a közbeszéd nem arról szólna, hogy a saját magukra megírt választási törvényükkel akár jelentősen kevesebb szavazattal is kétharmados többséget lehet szerezni. Hogy miként költenek milliárdokat a határon túli magyarok szavazataiért, miként lehetetlenítik el a külföldön dolgozó fél milliónyi magyar szavazásának lehetőségét. Vagy éppen, hogy miként szabták át a választó körzeteket a saját érdekeiknek megfelelően… Mi ez, ha nem törvénybe kódolt választási csalás?" – zárja sorait a polgármester.

Nem ez az első eset, hogy Wittinghoff Tamás összetűzésbe kerül a kormányzattal vagy annak valamely leágazásával.

„Mint a nagy királyok"

Első fokon megnyerte Budaörs önkormányzata az iskolák átvételének ügyében indított kártérítési pert az állam ellen. Wittinghoff Tamás szerint más esetekben is látszik, hogy a Fidesz kifejezetten bünteti Budaörsöt. A polgármester jövőre kormányváltást szeretne, ennek esélyeiről is kérdeztük.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.