Itt a Momentum Mozgalom március 15-ei programja!

  • narancs.hu
  • 2017. március 11.

Lokál

„Magyarország megkísérelte lerázni magáról egy nála nem régibb, de erősebb, a tekintély elvén vezetett ország béklyóját.”

A párttá alakult aláírásgyűjtő mozgalom Facebook-oldalukon tette közzé ünnepi programját, melynek címe: „Piknikezz a Momentummal”.

Ez az üzenetük: „Közeleg március 15-e, a magyar történelem egyik legfontosabb emléknapja. Minden évben fontos alkalom ez arra, hogy visszaemlékezzünk a ’48-as hősökre. Példát mutattak szabadságszeretetből és hazafiságból, melyből ma is tanulhatunk.

1848-ban Magyarország megkísérelte lerázni magáról egy nála nem régibb, de erősebb, a tekintély elvén vezetett ország béklyóját. Kiálltak a nemzeti függetlenségért és a szabadságjogaikért, és bár a forradalom elbukott, a magyarok nem adták fel.

Addig folytatódott a passzív ellenállás,

amíg a ’67-es kiegyezéssel a ’48-ban kitűzött céloknak legalább egy részét sikerült elérni.”

A Momentum Mozgalom március 15-ei városligeti rendezvényén egyebek mellett a következő programok lesznek: beszéd azoknak, akik szónoklatra vágynak, forradalmi emléktúra a Momentum-tanösvényen, kokárdakészítés kreatív hazafiaknak, gyerekprogramok és tematikus társasjátékok örökifjaknak, közös méta testnevelésből felmentetteknek, történelmi és irodalmi előadások a művelődni vágyóknak.

A program a Városligetben lesz, a Vajdahunyadvár és a Napozórét közötti részen.


Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.