Júliustól lazábban ki lehet lőni a farkasokat Svájcban

  • narancs.hu
  • 2023. június 2.

Lokál

Azt tanácsoljuk a farkasoknak, ha emiatt el akarják hagyni az országot, ne Magyarország felé induljanak.

A svájci kormány által pénteken bemutatott vadászati rendelet alapján július elsejétől szabadabb kezet kapnak a svájci lakosok a farkasok kilövésében – írja az MTI. A módosított rendelet elsősorban azon területeken könnyíti meg a farkasok kilövését, ahol a vadon élő állatok korábban kimutatható kárt okoztak a lakosoknak.

Míg eddig legalább tíz haszonállat megölése volt a határ, a gazdák ezentúl már akkor is fegyvert ragadhatnak, ha hat haszonállatukkal végzett farkas.

 

Ezen kívül megengedett lesz az állatok lelövése akkor is, ha egy farkas lakott területen, házak közelében bukkan fel, és látszólag nem riad vissza az emberektől, ezáltal ugyanis veszélyt jelenthet a lakosokra. A legfrissebb adatok szerint 2022 végén 26 falkában mintegy 250 farkas élhetett Svájcban, a legtöbb a kelet-svájci Graubünden kantonban. Tavaly haszonállatok százait, köztük főleg juhokat ragadtak el. A CHWolf állatvédelmi egyesület szerint Olaszországban és Franciaországban még több farkas él: míg a francia földeken 300-400 példányról tudni, addig Olaszországban 800-1000 között lehet a farkasok száma. Mivel a határok a hegyekben húzódnak, a ragadozók gyakran vándorolnak át a szomszédos országokból Svájcba.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.