Karácsony is felszólalt a kapcsolati erőszak elleni tüntetésen

  • narancs.hu
  • 2020. március 8.

Lokál

Felfoghatatlan és elfogadhatatlan - mondta a főpolgármester a kapcsolati erőszakról, akiknek áldozatait védett lakásokkal segítenék.

Több százan gyűltek össze vasárnap késő délután a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene csoport nőnapi tüntetésén a Hősök terén, hogy kiálljanak a kapcsolati erőszak ellen. Péterfy-Novák Éva, az esemény főszervezője azt mondta, nagy a felelőssége a nőknek is, hogy összefogjanak, ne legyenek közönyösek, és álljanak ki egymásért.

Felszólalt Karácsony Gergely, az esemény fővédnöke is, aki azt mondta: megígérte, hogy Budapest mindenkié lesz, de továbbra is fel kell tenni a kérdést, hogy ez így is van-e. Ahogy a főpolgármester fogalmazott, büszke arra hogy a város vezetésében két, a fővárosi cégek élén pedig három nő is van, akiket nyilvános pályázaton választottak ki, ezért nem is volt fontos a nemük. "Egyszerűen ők voltak a jobbak" - tette hozzá. Azt is mondta, szeretné, ha Budapesten jobb lenne a nők helyzete, mert akkor mindenki másnak is jobb lesz.
Megemlítette, hogy a halálos kimenetelű bűncselekmények számában Budapest viszonylag jól áll, de ezeknek az áldozatoknak a relatív többsége kapcsolati erőszak áldozata, és ez "felfoghatatlan és elfogadhatatlan. Nem hiszem, hogy ezt egy másodpercig is el kéne tűrnünk".
Karácsony azt mondta, a legfontosabb, hogy fizikai biztonságot nyújtsanak azoknak, akik veszélyben vannak, ezért a főváros is csatlakozik Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester kezdeményezéséhez, és a főváros lakásállományának egy részét védett lakásokként fogják használni.
Azt is bejelentette, hogy támogatni fogják a NANE veszélyben lévő nőknek segítséget nyújtó segélyvonalát, és közösen fognak dolgozni a program eredményességén. A NANE képviselője szerint ebből olyan csoportokat fognak támogatni, akik az erőszak túlélőinek segítenek az újrakezdésben. Hozzátette azt is, hogy bár Magyarországon a nők jogai és a nemek egyenlősége iránt érzékeny emberek olyan politikusokat támogatnak, akik ezt a többinél jóban képviselik, de a mérce nagyon alacsonyan van, és még sokat kell fejlődni.
A rendezvényen többek között fellép Halász Judit, Barkóczi Noémi, Kollár-Klemencz László, Menyhárt Jenő, Likó Marcell, Oláh Ibolya, Závada Péter, Király Linda, és Szabó Balázs is. 
A résztvevők közül a szervező kérésére sokan érkeztek sárga rózsával, a kapcsolati erőszak elleni küzdelem jelképével.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.