Kispecások küzdelme a Maty-érért

Kifogta, hazavitte

Lokál

A szegedi Maty-éri víztározóra az idén éves engedélyből csak olyat lehet váltani 20 ezer forintért, amelynek birtokában is vissza kell engedni az összes kifogott őshonos halat. Tavaly a 32 ezer forintos jeggyel még haza lehetett vinni 40 darab pontyot. A horgászok aláírást gyűjtenek, de hiába, mert üzlet abban van, ha a hal életben marad és óriásira hízik.

Legyen nyilvános vita Orbán Viktor és Márki-Zay Péter között!; Mondjon le Völner Pál, és ne kapjon végkielégítést! – ilyen aláírásgyűjtő kampányok között szerepel a Szabad a Hang internetes oldalán a szegedi horgászok petíciója. Azt követelik, hogy továbbra is lehessen éves állami területi horgászengedélyt váltani a Szeged melletti Maty-éri víztározóra. Január eleje óta 436-an írták alá a kezdeményezést.

Magyarországon mintegy 700 ezren horgásznak engedéllyel. Ezt a tömeget nem a köz­életi érdeklődés osztja két táborra, hanem az, hogy mihez kezdenek a zsákmánnyal. Az egyik csoport hazaviszi a horgászrend szerint engedélyezett halat. Egyrészt szeretik, de az is számít, hogy az utóbbi évtizedekben a horgászat költségei is növekedtek: nemcsak a felszerelések ára, hanem a halé is, amelyet a horgászegyesületük közösen megvásárol, a közös tóba telepít, hogy aztán a tagok kifoghassák. Telepíteni a befizetett tagdíjból és a kiváltott területi engedély árából lehet. Már régóta az a legdrágább hal, amelyet az ember horgászbottal fog, de így legalább visszakap valamit abból, amit egyre költségesebb hobbijára kifizet. Amióta nem lehet halászni a nagy természetes vizekben, igazi balatoni, dunai, tiszai halat elvileg csak az ehet, akinek horgász van a környezetében. A horgászok közül sokan nyugdíjasok, akik azt számolgatják, hogy kifognak-e annyi halat, amennyi ellensúlyozza az engedélyre kifizetett több tízezer forintot. Igyekeznek úgy intézni, hogy kifogjanak. Őket „húshorgásznak” nevezik a sporthorgászok.

A sporthorgászokra pedig az jellemző, hogy miután kiemelték a vízből, átvizsgálják a zsákmányt, van-e rajta sérülés, és azt a horog ütötte sebbel együtt kezelik, majd jöhet a visszaengedés. Általában fiatalabbak, nincs sok idejük a hobbijukra, viszont több pénzt tudnak rászánni.

A közös részhalmaz is elég nagy lehet. Az Agroinform portál néhány éve készített felmérésében a válasz­adó horgászok 29 százaléka mondta azt, hogy legtöbbször hazaviszi a halat, 18 százalék pedig azt, hogy sohasem tartja meg. Más kérdésekkel mérve ugyanazt, a válaszadók 75 százaléka számára ez elsősorban kikapcsolódás, 16 százalék „halforrásként” tekint rá, 5 százalék versenyszerűen űzi, 4 százalék számára a pecázás pusztán „társasági esemény”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.