Kispecások küzdelme a Maty-érért

Kifogta, hazavitte

Lokál

A szegedi Maty-éri víztározóra az idén éves engedélyből csak olyat lehet váltani 20 ezer forintért, amelynek birtokában is vissza kell engedni az összes kifogott őshonos halat. Tavaly a 32 ezer forintos jeggyel még haza lehetett vinni 40 darab pontyot. A horgászok aláírást gyűjtenek, de hiába, mert üzlet abban van, ha a hal életben marad és óriásira hízik.

Legyen nyilvános vita Orbán Viktor és Márki-Zay Péter között!; Mondjon le Völner Pál, és ne kapjon végkielégítést! – ilyen aláírásgyűjtő kampányok között szerepel a Szabad a Hang internetes oldalán a szegedi horgászok petíciója. Azt követelik, hogy továbbra is lehessen éves állami területi horgászengedélyt váltani a Szeged melletti Maty-éri víztározóra. Január eleje óta 436-an írták alá a kezdeményezést.

Magyarországon mintegy 700 ezren horgásznak engedéllyel. Ezt a tömeget nem a köz­életi érdeklődés osztja két táborra, hanem az, hogy mihez kezdenek a zsákmánnyal. Az egyik csoport hazaviszi a horgászrend szerint engedélyezett halat. Egyrészt szeretik, de az is számít, hogy az utóbbi évtizedekben a horgászat költségei is növekedtek: nemcsak a felszerelések ára, hanem a halé is, amelyet a horgászegyesületük közösen megvásárol, a közös tóba telepít, hogy aztán a tagok kifoghassák. Telepíteni a befizetett tagdíjból és a kiváltott területi engedély árából lehet. Már régóta az a legdrágább hal, amelyet az ember horgászbottal fog, de így legalább visszakap valamit abból, amit egyre költségesebb hobbijára kifizet. Amióta nem lehet halászni a nagy természetes vizekben, igazi balatoni, dunai, tiszai halat elvileg csak az ehet, akinek horgász van a környezetében. A horgászok közül sokan nyugdíjasok, akik azt számolgatják, hogy kifognak-e annyi halat, amennyi ellensúlyozza az engedélyre kifizetett több tízezer forintot. Igyekeznek úgy intézni, hogy kifogjanak. Őket „húshorgásznak” nevezik a sporthorgászok.

A sporthorgászokra pedig az jellemző, hogy miután kiemelték a vízből, átvizsgálják a zsákmányt, van-e rajta sérülés, és azt a horog ütötte sebbel együtt kezelik, majd jöhet a visszaengedés. Általában fiatalabbak, nincs sok idejük a hobbijukra, viszont több pénzt tudnak rászánni.

A közös részhalmaz is elég nagy lehet. Az Agroinform portál néhány éve készített felmérésében a válasz­adó horgászok 29 százaléka mondta azt, hogy legtöbbször hazaviszi a halat, 18 százalék pedig azt, hogy sohasem tartja meg. Más kérdésekkel mérve ugyanazt, a válaszadók 75 százaléka számára ez elsősorban kikapcsolódás, 16 százalék „halforrásként” tekint rá, 5 százalék versenyszerűen űzi, 4 százalék számára a pecázás pusztán „társasági esemény”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.