Kinek lesz erre pénze? Szerdán megszavazhatják, hogy brutálisan dráguljon a budapesti taxizás

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. április 21.

Lokál

Csak az alapdíj több mint ötven százalékkal emelkedhet.

Július elsejétől drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén megszavazzák a beterjesztett javaslatot a képviselők. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett – a budapest.hu oldalon pénteken közzétett – tervezet szerint a kilométerdíj 280-ról 300 forintra nőne, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra.

A taxisok a javaslatukat azzal támasztották alá, hogy a viteldíj legfontosabb eleme a kilométerdíj, amely a rendelet 2013-as életbelépése óta nem változott. A díjemelés javasolt mértéke 20 forint, ami 7 százalékos drágulásnak felel meg.

A rendelet életbelépése óta az infláció átlagos mértéke meghaladta a tíz százalékot – olvasható a mellékelt előzetes hatásvizsgálatban, amely szerint az áremelés hatására mintegy 20-40 napig tartó átmeneti utazáscsökkenés prognosztizálható az ágazatban, amely ezt követően visszaáll az áremelés előtti szintre.

Mint írták, azon utasok, akik ritkán, alkalomszerűen veszik igénybe a szolgáltatást, az áremelés hatását kevésbé érzékelik, és „vonakodva bár, de tudomásul veszik a tényét és szükségességét is, a mértékét valószínűleg nem vitatják, elfogadhatónak tartják”. A taxiforgalom nagy részét kitevő szerződéses állandó ügyfélkörnél még átmeneti visszaesést sem prognosztizálnak az áremelés hatására.

Emlékeztettek: az egyik fővárosi taxis társaság a taxirendeletben foglalt díjtételek emelésére tett írásbeli javaslatot január 23-án. Ezt követően a taxis társaságokkal több körben egyeztettek, a taxisok túlnyomó többsége, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Fuvarozók Országos Szövetsége (Fuvosz) is az emelés mellett tette le a voksát.

Sárga veszedelem – Taxival Budapesten

A fővárosi taxirendelet jelentősen megdrágította a taxizást, gyakorlatilag megszüntette az utasokért folytatott versenyt, ám a csalók száma alig csökkent. Most azonban megvan a politikai akarat is a hiénák kiszorítására, mert ártanak a turizmusnak – márpedig az idegenforgalomban egyre jobban terjeszkednek az Orbán Viktorhoz köthető körök.

Figyelmébe ajánljuk