helyrajzi szám

Kozma utcai aluljáró

Lokál

Az Új köztemető 1886. május 1-jén nyílt meg Kőbánya keleti határában, nagyjából a világ végén.

A feljegyzések szerint az első temetésre 1886. augusztus 6-án került sor – mit csinálhattak három hónapig? –, de a vasúti forgalom megszervezését csak egy évvel később bízták a merész mérnökre, Balázs Mórra, aki a Lindheim és társa, illetve a Siemens és Halske cégek bevonásával a legkedvezőbb ajánlattal állt elő. Az első vonat azonban csak négy évvel később indulhatott. Az átadást halottak napjára, 1891. október 31-re időzítette Balázs Mór ekkor már villamosokat is üzemeltető társasága, a Budapesti Városi Vasút. A társaságnak négy gőzmozdonya volt, a személykocsikat – volt köztük egy emeletes is – más társaságoktól bérelték. A szerelvények belső végállomását a Rókus-kórház halottasháza mellett, a Stáhly utca és a Flór utca (ma Márkus Emília utca) sarkán építették ki, bár az átadás idejére a halottszállítás lekerült a napirendről. Az első vonat reggel 7-kor indult, és óránként közlekedett. A mozdonyok „irányba állását” a mai Corvin Áruház helyén álló fordítókoronggal oldották meg. A vonal nagyjából azonos volt a mai 37-es villamos vonalával, a szerelvények két hídon és egy aluljárón is áthaladtak.

Gőzösök csak néhány évig közlekedtek az Új köztemetőbe, a vonalat 1893-ban Kőbánya központjáig, egy évvel később pedig teljes hosszában villamosították, a lokomotívokat 1896-ban vonták ki véglegesen a forgalomból. A vasútról Szerdahelyi Ágoston a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében írt hosszabb tanulmányt 1893-ban, s ebből az is kiderül, hogy „a pályán künn összesen 4 drb. telefonbódé is van, mert az állomások az őrház és egyes megállóhelyek között a szükséges gyors érintkezést telefon-összeköttetés közvetíti”, illetve hogy a temetői végállomás 103 négyzetméteres felvételi épülete mellett „a többi kisebb építmények, ú. m. árnyékszékek, a víztorony és a szénrakodó összesen 43 négyzetméter területet foglalnak el”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.