A feljegyzések szerint az első temetésre 1886. augusztus 6-án került sor – mit csinálhattak három hónapig? –, de a vasúti forgalom megszervezését csak egy évvel később bízták a merész mérnökre, Balázs Mórra, aki a Lindheim és társa, illetve a Siemens és Halske cégek bevonásával a legkedvezőbb ajánlattal állt elő. Az első vonat azonban csak négy évvel később indulhatott. Az átadást halottak napjára, 1891. október 31-re időzítette Balázs Mór ekkor már villamosokat is üzemeltető társasága, a Budapesti Városi Vasút. A társaságnak négy gőzmozdonya volt, a személykocsikat – volt köztük egy emeletes is – más társaságoktól bérelték. A szerelvények belső végállomását a Rókus-kórház halottasháza mellett, a Stáhly utca és a Flór utca (ma Márkus Emília utca) sarkán építették ki, bár az átadás idejére a halottszállítás lekerült a napirendről. Az első vonat reggel 7-kor indult, és óránként közlekedett. A mozdonyok „irányba állását” a mai Corvin Áruház helyén álló fordítókoronggal oldották meg. A vonal nagyjából azonos volt a mai 37-es villamos vonalával, a szerelvények két hídon és egy aluljárón is áthaladtak.
Gőzösök csak néhány évig közlekedtek az Új köztemetőbe, a vonalat 1893-ban Kőbánya központjáig, egy évvel később pedig teljes hosszában villamosították, a lokomotívokat 1896-ban vonták ki véglegesen a forgalomból. A vasútról Szerdahelyi Ágoston a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében írt hosszabb tanulmányt 1893-ban, s ebből az is kiderül, hogy „a pályán künn összesen 4 drb. telefonbódé is van, mert az állomások az őrház és egyes megállóhelyek között a szükséges gyors érintkezést telefon-összeköttetés közvetíti”, illetve hogy a temetői végállomás 103 négyzetméteres felvételi épülete mellett „a többi kisebb építmények, ú. m. árnyékszékek, a víztorony és a szénrakodó összesen 43 négyzetméter területet foglalnak el”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
