„Nekem mondjuk baromira nem hiányoznának” – mondja J. arra a kérdésre, mi lenne, ha eltűnnének a belvárosból a turisták. J. szerencsésnek is mondhatja magát, VI. kerületi lakosként akár meg is szabadulhat a városjáró tömegektől. Ehhez csak azoknak kell többségbe kerülniük a kerületi népszavazáson, akik a rövid távú szálláskiadás teljes tiltását szeretnék. Persze abból a szempontból J. nem túl szerencsés, hogy éppen a Terézvárosban lakik, ahol az összes lakás 7,4 százaléka „airbnb”-s. Ennél csak egy kerületben több a magánszállás, a VII.-ben, ott 9,9 százalék az arányuk.
A szokásos negatívumok – zaj, hányáskerülgetés, ordítozás – mellett J. azt mondja, rendkívül kellemetlen, hogy ő lényegében biodíszlet, csak egyfajta kellék ahhoz, hogy a turisták jól érezzék magukat. Elvégre a turista nem egy másik turistát akar nézegetni egy történelmi belvárosban, hanem azokat, akik amúgy ott élnek. „Azt mondják, ha nem tetszik, költözzek el, de miért én menjek, aki húsz éve itt lakom? Mi lenne, ha ők nem jönnének ide?”
Minek nevezzelek?
A rövid távú lakáskiadást a köznyelv Airbnb-nek hívja, valójában ennél szélesebb körről van szó. Az Airbnb speciális, kizárólag magánszálláshelyek kiajánlására és foglalására szolgáló platform, ami 2007-ben indult mint afféle antikapitalista lakásmegosztó felület. Óriási mértékben nőtt a népszerűsége, a magánszálláshelyek pedig mind több platformon elkezdtek megjelenni, és már rég nem a javak megosztásáról van szó, hanem üzletről. Ma már gyakorlatilag mindegy, hol hirdetik magukat a szállásadók, az Airbnb mellett a Booking.com is tele van ilyen ajánlatokkal, sőt simán előfordul, hogy mindkettőn fenn van ugyanaz a szállás. Magyarországon ide csatlakozik a Szállás.hu platform is, de ezek mellett több, kisebb szolgáltató is van a piacon. Az Airbnb igyekszik megőrizni közösségi jellegét, így van különbség az elsősorban szállodákra, panziókra szakosodott Booking.com és közte, de a lényeg ugyanaz. Keress, kattints, foglalj!
Egyensúlyban
Ha ez a kettő, a lakosság és a turisták száma egyensúlyban maradna, akkor talán J. sem lenne ideges, és a turisták is öt csillagot adnának a városnak. De lehet ez egyensúlyban? Egyre kevésbé. Budapesten még nem, de Barcelonában már szerveztek tüntetést azért, hogy a turisták húzzanak haza, és azoké legyen a Rambla, akik ott élnek.
Persze Budapest, de még a belváros sem egységes a tekintetben, hogy mit is akar kezdeni a turistákkal, és akkor még bele se vettük azt, hogy a kormány mit szeretne turizmus címén látni, azt leszámítva, hogy legyen sok luxusturista. Ezt nyilván mindenki szeretné, hiszen akkor kevesebben költenének sokkal többet, de ez egyelőre nem nagyon jön össze senkinek, még a legendásan luxi Mikonosznak sem, ahol több a luxusbolt és luxusszálloda, mint egész Magyarországon. A realitások talaján maradva Budapest – és Magyarország – a tömegturizmusból tud profitálni, ahogyan az összes többi kedvelt turistacélpont. Ezzel kell kezdeni valamit. Egy magánszálláshely – a szállás, az étterem, a kiskereskedelem, szolgáltatások révén – havonta nagyjából 3 millió forint költést eredményez Budapesten, mondják iparági szakértők. Vagyis nem csak a szállásadó profitál abból, ha jönnek a vendégek, nem szorítható le a turizmus kérdése a szállásadásra.
VIII. kerületi Palotanegyed
Fotó: Sióréti Gábor
Kata majdnem tíz évig lakott a VIII. kerületi Palotanegyedben egy 12 lakásos társasházban (ez a kerület nem annyira népszerű a turisták körében, nagyjából 1500 szálláshellyel lenyomja az V.-et, de az összes lakás arányában már nem fér fel a dobogóra). Kezdetben nem volt semmi izgalom, a társasházban többségben voltak a lakók, aztán 2013–2018 között ez megváltozott: első körben hat lakás lett magánszállás, most pedig már csak háromban laknak, egy-kettő üres, a többi pedig szálláshely. Kata külföldre költözött, így már nem kínlódik az áldatlan állapotok miatt, de még emlékszik arra, hogy minden éjszaka ordított valaki az udvaron a kocsmakör után. „Megértem, hogy ha valaki elmegy egy nagyvárosba lazítani, akkor megiszik ezt-azt, de nekünk mindennap ezt kellett hallgatni” – mondja. Az utcán, a ház oldalában van egy kis beugró, általában ott zárultak a bulik, s onnan a hang felerősödve ment fel az emeletre. A szállásadók néha elérhetetlenek voltak, a rendőrséget sem lehet minden este kihívni, és az ember amúgy sem azzal akarja tölteni az estéit, hogy ordító részegeket hallgattasson el. Az sem kellemes, ha átjáróház a társasház.
Edina lakása a XIII. kerületben
Fotó: Sióréti Gábor
„Az én ajtómon kint van a számom, bármikor bárki felhívhat, ha gond van” – mondja Molnár Edina, aki a XIII. kerületben azt a lakást adja ki rövid távra, amelyikben még ő lakott évekkel ezelőtt. Azért döntött a rövid távú kiadás mellett, mert így jobban lehet vigyázni a lakás állapotára. Rendszeresen takarít, mindig minden működik, minden tiszta és ép. Így értékállóbb a lakás, hiszen senki sem fogja lelakni, tönkretenni. A gyerekek mellett a lakással kapcsolatos minden ügyet ő intéz, ez nagyjából el is viszi az idejét, ez lényegében egy félállás számára. Vannak néhány napos vendégek, de olyan is, aki egy hónapra marad. A lakás kicsi, legfeljebb két fő használhatja, a vendégeknek be kell tartaniuk a társasházi szabályokat. „Az mindenkire vonatkozik, hogy este tíz után nem lehet zajongani. Nemcsak bulizni, de fúrni, faragni sem. Valójában a lakónak mindegy, ki miatt nem tud aludni.”
Edina szerint a legnagyobb probléma az, hogy egy társasházban az ott lakók, tulajdonosok vagy bérlők nem törődnek egymással. Azt sem tudják, ki lakik mellettük, így nem is tolerálják a másik viselkedését. Nyilván ebből az is következik, hogy aki kiadja a lakását, azt nem feltétlenül érdekli, ki mit szól ehhez. „Nem hiszem, hogy a valódi problémákat megoldaná, ha betiltanák a rövid távú kiadást. Ez csak elfedné a problémát: azt, hogy a társasház és a lakók tehetetlenek azokkal szemben, akik nem tartják be az együttélés szabályait.” Edina szerint e csoportba ugyanúgy beletartoznak a feketén bindzsizők, a semmivel sem törődő bérlők és a vállalhatatlanul viselkedő lakók, a száz macskát tartók, a szemetet felhalmozók is. Van ebben tapasztalata, évekig működött a szomszédságában illegális munkásszálló, pazar volt tucatnyi krákogó és káromkodó férfira kelni reggel négykor. Az állam, az önkormányzat rázárja a kaput az emberekre, hogy oldják meg, de eszközt nem kapnak hozzá, ez a baj, mondja.
A hattól a hétig
A VI. kerületben szeptember második felében ügydöntő népszavazás lesz, erről az önkormányzat augusztus elején adott ki közleményt. Nem cicóznak szigorítással, a kérdés az lesz, hogy betiltsák-e a rövid távú lakáskiadást, vagy minden maradjon a régiben. Kicsit gyengíti a döntés erejét, hogy a hosteleket, közösségi szálláshelyeket nem lehet kitiltani, bezáratni, pedig az iszunk-hányunk-belefekszünk bulik résztvevőit és a diszkók állandó vendégeit itt kell elsősorban keresni. A kerület korábban a társasházak kezébe adta a döntést: ha a társasházi közgyűlés úgy dönt, hogy az szmsz tiltsa meg vagy kösse szigorú szabályokhoz a rövid távú lakáskiadást, akkor ott nem lesz partizás. Ez nyilván nem segít azokon, akik olyan társasházban élnek, ahol kisebbségben vannak a lakók – hiszen ez esetben a többség egyfajta panzióként tudja kezelni az egész házat. Ennél már tisztább az a helyzet, ha a komplett társasház erre állt rá – ugyanakkor az utcai szemetelés, randalírozás még megmarad.
Az önkormányzat azt mondta a Narancsnak, hogy a kormányhivatal szerint ez a szabályozás túlterjeszkedés, nem szólhatnak bele ilyen szinten a társasházak működésébe. Az önkormányzat nagyjából annyit szigoríthat, hogy meghatározza, hány napra lehet kiadni egy lakást egy évben – például 120, esetleg 185 vagy 200 –, de ezt a gyakorlatban nem lehet ellenőrizni, sem szankcionálni, mert erre nincs se infrastruktúra, se jogosítvány. Honnan lehetne megtudni, hogy az engedélyezett, mondjuk 150 nap után a lakást kiadják vagy sem? Sehonnan. Volt ugyan airbnb-kommandó a kerületben, találtak is illegálisan működő helyeket, de ez rendkívül erőforrás-igényes feladat, valójában szélmalomharc.
Ennek vethet véget, ha egyszerűen megtiltják a kerületben a rövid távú lakáskiadást. Terézvárosban 2200 ilyen lakás van majdnem 8 ezer férőhellyel. A kerületben 29 ezren szerepelnek a választási névjegyzékben, legalább a felüknek el kell menni szavazni, s az lesz, amit ez utóbbiaknak több mint a fele beikszel. Egy ilyen ügyben várhatóan azok aktivizálják magukat többen, akik változást akarnak, tehát ha érvényes lesz a szavazás, akkor szinte biztos, hogy a tiltás nyer. Ám kérdéses, hogy érvényes lesz-e. A helyi népszavazások jó része sosem lett az, egyszerűen nem mentek el elegen szavazni. Jellemzően a hulladéklerakó, kavicsbánya, büdös, környezetszennyező gyár építéséről, nyitásáról szóló szavazások lettek érvényesek, más nemigen.
A mostanihoz hasonló témában 2018-ban tartottak népszavazást a VII. kerületben, ott azt kérdezték, bezárjanak-e a bulinegyedben a kocsmák éjfél és reggel 6 óra között. A 42 ezer szavazópolgár közül kevesebb, mint 7 ezer élt e jogával – az érvényességhez legalább 21 ezer szavazat kellett volna. Az egységek zárva tartását végül a Covid és a máig hatályban lévő veszélyhelyzet korlátozta. Ez alól csak különleges esetben lehet felmentést kapni. E tekintetben a VII. kerület egyedülálló, hiszen ezt az engedélyt hivatalosan az önkormányzat adja meg, de lényegében maguk a szórakozóhelyek döntenek.
Az egyesület-biznisz
A kerület legnagyobb bulihelyszíneit üzemeltető cégek – amelyek a helyi szálláskiadásban is érdekeltek – gründoltak egy egyesületet, ez a Közös Erzsébetvárosért Egyesület, amely azt tűzte zászlajára, hogy tisztán tartja Erzsébetvárost. Ha bárki lát egy hányást, egy marék szemetet, akkor a 24 órás forródróton csak fel kell hívni az egyesületet, és lényegében már meg is szűnt a probléma. Erről a Facebook-oldalukon is beszámolnak, az ember hirtelen nem tudja, hogy a köztisztasági hivatal reinkarnálódott-e, annyi a tiszta utca, sorba állított kuka a képeken. A buzgóság érthető: a szórakozóhelyek környéke zajos, szemetes, amerre a bulizók járnak, ott törnek az üvegek, leszakadnak az autótükrök. Nem árt a lakók kedvében járni.
Az önkormányzat az idén tavasszal megállapodást kötött az egyesülettel. E szerint az a szórakozóhely-üzemeltető, amely az egyesület tagja, garantáltan megbízható, így megkapja az önkormányzattól az engedélyt az éjfél utáni nyitva tartáshoz – hiszen vállalja, hogy betartja az előírásokat, tagdíjat fizet, takarít. A tagfelvételről az alapítók döntenek, ezek pedig a legnagyobb kerületi bulihelyszínek működtetői. Hogy ez valamiféle kartell lenne?
Erre azt mondja az egyesület és az önkormányzat, hogy bárki alapíthat hasonló egyesületet, vehet fel oda tagokat és köthet megállapodást az önkormányzattal, fizethet tagdíjat hányástakarításra, szóval nincs itt semmi svindli. Az kicsit nehezebbé teszi a tömeges egyesületalapítást, hogy a legtőkeerősebb cégek már a Közös Erzsébetvárosért Egyesület tagjai, és egyelőre nem köttetett más megállapodás, de természetesen elvi lehetőség van akárhány egyesületet alapítani Erzsébetvárosért.
A szórakozóhelyek üzemeltetői két oldalról is érdekeltek abban, hogy működésük zavartalan legyen a kerületben, hiszen a diszkó mellett szálláshelyet is üzemeltetnek, jellemzően több száz fős hosteleket. Októbertől pedig egy kerékkötő helyett egy támogató is bekerült az önkormányzat képviselő-testületébe. A „kerékkötő” Garai Dóra, az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület elnöke. A 2017-ben alapított szervezet deklarált célja a lakossági érdekek védelme – egyebek mellett az is, hogy ne legyenek nyitva a szórakozóhelyek reggelig, és szigorúbb legyen a magánszállásadás szabályozása. Garai helyett októbertől már Lajos Béla ül a testületben, aki azzal szerzett pillanatnyi hírnevet, hogy öt percig a Tisza Párt támogatását élvezte a kampányban. Ennél azonban jóval fontosabb, hogy Lajos Béla a Színes Erzsébetvárosért Egyesület képviseletében nem a korlátozás híve.
A VII. kerületben így épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg, mint a szomszédos VI.-ban. Pedig a probléma alapvetően ugyanaz: folyamatosan vándorol el a lakosság a belső kerületekből, amit mindenhol a világon meg akarnak állítani az önkormányzatok. Itt azonban nem, legalábbis nem egyértelműen. Olyannyira, hogy a régi zsidónegyedből folyamatosan szorulnak ki a lakók. Az időseknek, akik a zajra és a koszra panaszkodnak, azt javasolják, költözzenek el, lesz vevő a lakásukra, és ez ellen az önkormányzat sem igen tiltakozik. Így azonban könnyen előállhat az a helyzet, hogy a budapesti zsidónegyedből egy dolog hiányzik majd, a lakosság, a zsidó lakosságról már nem is beszélve. Erzsébetvárosban a lakásoknak majdnem 10 százalékát már szálláshelyként működtetik.
Árak, méretek, haszonkulcsok
Az idei egyelőre nem tűnik túl jó évnek Forgács Ágnes szerint, aki egy ingatlanüzemeltető cég ügyvezetőjeként 19 lakásért felel. Korábban a Sziget Fesztivál után a külföldiek még egy-két napra beömlöttek a belvárosba, az idén azonban szinte vadászni kellett a vendégeket. De nem csak a Sziget közönsége hibádzott, az egész nyár nem volt annyira meggyőző, mint azt tavaly várni lehetett. Igaz, kinek van kedve negyven fokban egy nagyvárosban mászkálni? Az ősz még visszahozhat valamit, de nem ez lesz az aranyév, az biztos.
A matek sem nagyon jön ki. A turisták rendkívül árérzékenyek, már 5 euró is sokat számít, vagyis nem lehetett sem az inflációt, sem az egyéb költségnövekedést beépíteni a bérleti díjba. Pedig költségnövekedés volt. A mosoda, a takarítószerek ára, az alkalmazottak bére folyamatosan emelkedik. Ehhez képest a díjakat lényegében egy forinttal sem lehet emelni, nemhogy inflációkövetően, mert azonnal bezuhan az érdeklődés.
Az AirDNA piacelemző oldal adatai alapján egy VII. kerületi kis lakást rövid távra átlagosan napi 68 euróért lehet kiadni, ám nem az év minden napján, az éves kihasználtság átlagosan 70 százalék – az átlagos budapesti díjak pedig nagyjából 25 százalékkal magasabbak, hiszen vannak nagyobb lakások is. Ennyi volt tavaly is, és most is ennyi, egyebek mellett azért, mert nagyon megnőtt a feketézők aránya. „Ha valaki feldobja a lakását 40 euróért, akkor az enyémet nem fogják kivenni, márpedig én nem tudom lejjebb vinni az árat” – mondja Ágnes. Szerinte az idén felével biztos nőtt a feketézők aránya, de pontos kimutatás erről nyilván nincs. Annyit lehet tudni, hogy az airbnb-n nagyjából 11 ezer aktív magánszálláshely van, emellett 3 ezerre tehető azon szálláshelyek száma, amelyek csak más platformokon (Booking.com, Szállás.hu és mások) érhetők el. Ez összesen 14 ezer, miközben az önkormányzatok által nyilvántartott magánszálláshelyek száma 2019-ben, a Covid előtti csúcsévben valamivel 10 ezer fölött volt. Ezek szerint több ezer szálláshely működik illegálisan.
A bnbinfo.hu adatai szerint a majdnem 12,5 ezer budapesti hivatalos szálláshely összesen 135 ezer férőhelyet biztosít. Van 266 szálloda, 72 panzió, 103 közösségi szálláshely és 69 be nem sorolt – a többi 11,5 ezer pedig magán-, közösségi és egyéb szálláshely. A 135 ezer férőhely 42 százaléka szálloda és panzió, vagyis a turisták több mint fele magánszállásra, közösségi vagy egyéb szálláshelyre megy. A legtöbb szálláshely-szolgáltató magánszemély, ők saját tulajdonukban lévő – jellemzően csak egy – lakásukat adják ki. Több mint 7200 ilyen lakásról van szó. Mellettük nagyjából 500 cég lehet, amelyek több lakást visznek egyszerre. A legnagyobb cégek akár 300–400 lakást, a kisebbek néhány tucatot vagy csak párat. Nem lehet pontosan megmondani, mekkora üzemméret felett éri meg a lakáskiadás, üzemeltetés, ez függ a rendelkezésre álló lakásoktól is.
A kis lakások piaca telített, Forgács Ágnes szerint itt nem is nagyon éri meg a rövid távú kiadás. Ez az a szegmens, ahol a legtöbb magánszemély is a piacon van. Az ő árazásuk nem feltétlenül üzleti, talán nem is legális, ezért simán előfordul, hogy olyan alacsony árat ajánlanak, ami valójában nem hozza vissza a költségeiket. Nekik mindegy, a piacnak nem annyira. Egy kis lakásért átlagosan napi 68 eurót lehet kérni. Ez 70 százalékos kihasználtsággal számolva évi 15,6 ezer euró, ami havonta nagyjából félmillió forint. Szédítőnek tűnik, de ebből lejön a szolgáltatónak fizetendő 16 százalékos jutalék és a 4-4 százalék idegenforgalmi adó és turizmusfejlesztési hozzájárulás. Fizetni kell a rezsit, ami nagyjából 40 ezer forint, a takarítószert, a kávét, a könyvelőt, a rovarirtót, a szerelőt, a karbantartót. Ezek havonta 20–30 ezer forintot visznek el. Ha beleszámolunk még némi amortizációs költséget is, marad 300 ezer forint, feltéve, hogy a lakás tulajdonosa tételes átalányadót fizet és nem áfaalany.
Ha ugyanezt a lakást kiadná hosszú távra, abból havi 200 ezer forint tiszta bevétele lenne, vagyis a különbség 100 ezer forint. Sokan nem számolják bele, hogy a hosszú távú kiadással nem kell sokat foglalkozni, néha rá kell nézni a lakásra, ha elromlik valami, ki kell cserélni, javítani, de nagyjából ennyi. Ehhez képest a rövid távú kiadásnál folyamatosan takarítani, mosni kell, karban kell tartani a hirdetést, tárgyalni kell a vendégekkel, akár az éjszaka közepén is rendelkezésre kell állni. Nincs nyugodt karácsony, szilveszter, hétvége. Állandó elfoglaltságot jelent. Ha minden feladatot egy ember végez el, az lényegében egy félállás. Aztán azt mindenki eldöntheti magának, hogy egy félállást csinálni megéri-e 100 ezer forintért. Sokan nem gondolnak ebbe bele, belevágnak a lakáskiadásba, aztán lassan rájönnek, hogy nem annyira jó üzlet ez az egész, hosszú távon nem éri meg, és pár év után ki is szállnak.
Ha cég üzemeltet lakást, mást kell mérlegelni: adottak a költségek, ezt az összeget pedig ki kell termelni. Ha csökken a nyereség, akkor nem éri meg, vagy máshogyan kell csinálni. Ágnes azt mondja, a kisebb lakásokat lassan elkezdték hosszú távra kiadni, mert a telített piacon nem lehet jó árat érvényesíteni. A nagyobb lakásokkal más a helyzet. Olyanból nincs túl sok, ahol nyolc-tíz vendég is elfér, ezeket továbbra is megéri rövid távra kiadni. Az is igaz, hogy a nagy társaságok ritkán jönnek jógatáborba vagy makramétanfolyamra, sokkal inkább szórakozni, bulizni, ami viszont zajjal jár. Meg azzal a kockázattal, hogy nemcsak az utcán randalíroznak, hanem a lakásban is. Volt példa arra, hogy egy elsőre kedves társaság szó szerint szétverte a lakást. Egy nap alatt rendbe lehetett hozni mindent, de ehhez az is kellett, hogy rendelkezésre álljon a vízszerelő, a karbantartó. Ezt a költséget az AirBnb egyfajta biztosítás révén állja, de azt nem, hogy üres maradt a lakás a rendberakás idejére. Van olyan üzemeltető, aki nem engedélyezi nagy társaságok foglalását, vagy decibelmérőt szereltet fel. Ezekkel a módszerekkel könnyebb elejét venni a konfliktusoknak, ugyanakkor azt több szállásadó is elmondta, hogy önmagában a helyzet miatt is érik őket, illetve a vendégeket atrocitások. Az egyik társasházban egy lakó rendszeresen leköpködte a vendégeket, tojással dobálta meg az ajtót, máshol „csak” beszóltak.
Kiüresedés
A rövid távú lakáskiadást az ingatlanszakma egyértelműen felelőssé tette a lakbéremelkedésért az elmúlt években. Mivel a belvárosi lakásokat jobban megéri rövid távon kiadni, ezért lényegében eltűntek a megfizethető, belvárosi lakások a piacról, nem lehet emberi áron lakást kivenni – szólt az érv. Az adatok szerint azonban ez nem volt igaz: miközben a szálláshelyek díja nem változott érdemben az elmúlt egy évben, a lakbérek emelkedése töretlen – ezt a növekedést tehát nem indokolhatta a szálláshelyszolgáltatók mohósága. A covid után lassan emelkedett az Airbnb-n aktív szálláshelyek száma, de ettől lényegesen eltérő ütemben nőtt a lakbér átlagos összege – mondta a Narancsnak Hanti Gergely, aki maga is üzemeltet lakásokat, egyben igyekszik normális kommunikációt kialakítani a lakókkal, önkormányzatokkal. Nem az Airbnb húzta fel a lakbéreket, mert a két üzletág egymástól függetlenül mozgott: a lakbérek jóval hamarabb elkezdtek kilőni, még azelőtt, hogy a járvány után megindult volna a nyitás.
Budapest teljes területét nézve a szálláshelyek aránya nem éri el a 2 százalékot, a város egészét nézve nem lehet érdemi hatása a szálláshely-szolgáltatásnak az albérletárakra. A belső kerületeket nézve pedig az látszik, hogy az áremelkedés üteme jóval kisebb a bel-pesti kerületekben, mint a külső kerületekben. Első körben lehet azt mondani, hogy a belső kerületekből eggyel kijjebb költöztek a lakók, valójában azonban nem a köztes, hanem a külső kerületek lakbérárai emelkedtek legnagyobb mértékben – hogy ezt a beköltözők vagy a nagyon kiköltözők generálták, nem tudni.
Az összefüggés a rövid távú kiadás és a belváros kiüresedése között nem ennyire egyértelmű. A belső kerületek lakosságszáma ott is csökken, ahol a szálláshely-szolgáltatás biztosan nem forgatja fel a piacot, például a VIII. kerületben. Érdemes emellett megnézni, hogy miből van több egy-egy kerületben: üres lakásból vagy magánszálláshelyből. Az adatok azt mutatják, hogy előbbiből. Az V. kerületben a lakások több mint egyharmada üres, de a VI. és a VII. kerületben is jóval magasabb az üres lakások aránya, mint a szálláshelyeké.
Vivien egy IX. kerületi ingatlan üzemeltetője, ha éppen kell takarít is
Fotó: Sióréti Gábor
És mielőtt a Four Seasons szállodába zavarnánk a Budapestre látogató turistákat, gondoljuk végig: mi hogyan szoktuk csinálni? Hol szeretünk megaludni a nyaraláskor és miért? Nem kényelmesebb egy lakást kibérelni, papucsban kávét főzni, összemorzsázni a konyhapultot és megsütni este a frissen vásárolt halat, mint ülni egy apró szállodai szobában, gálába öltözni a reggeli kávéhoz, vagyonokat költeni rossz vacsorákra és kinézni az ablakon, amit nem lehet kinyitni? A turisták jelentős része nem szívesen menne adott városba, környékre, ha csak szállodában tudna megszállni. Mert az nem ugyanaz. Mindenki helyi és mindenki turista. De hol van az egyensúly?
