„Azonkívül, hogy a gépek fejlődtek, a technológiában, abban, ahogyan a szódát készítjük, gyakorlatilag évszázadok óta nincs változás” – vág a közepébe Szabó István szikvízkészítő, az Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnöke, amikor megérkezünk a szikvízüzemébe.
A helyiség sem nem nagyobb, sem nem feltűnőbb, mintha, mondjuk, egy lakóház aljában lévő autószerelő műhelybe nyitottunk volna. Mindössze néhány gépre van szükség, és térre, ahol a szódásüvegek, rekeszek elférnek, meg egy pici irodára és annyi helyre, hogy egy autó be tudjon állni, fel tudják pakolni rá a szódavízzel megtöltött üveg- és műanyag palackokat. A folyamat egyszerűnek tűnik, a munka viszont kemény, és nagy odafigyelést igényel.
Apáról fiúra
„A szódához két dolog kell, víz és szén-dioxid. A vizet a saját fúrt kutunkból nyerjük, csöveken keresztül vezetjük be az üzembe, ahol tisztítjuk, szűrjük, vastalanítjuk, és beállítjuk az ásványianyag-összetételét. Ezután lehűtjük, mert a víz hidegen veszi fel legjobban a szén-dioxidot: 4–5 fok az ideális, de 10 fok alatt már jól működik a folyamat” – meséli a szódásmester, akinek családja 1986-ban nyitotta az üzemet, azóta apáról fiúra szállt a mesterség, mint a szódásoknál általában.
| ||
A víz mellett szén-dioxidra van szükség, ezt természetes formában igen kevés helyen lehet megtalálni, de a magyar szikvizesek szerencsés helyzetben vannak, ugyanis Répcelakon van Európa egyik legnagyobb szén-dioxid-lelőhelye, amelyet 1935-ben fedeztek fel. Szabó István megjegyzi, gyakran mesterségesen állítják elő a szén-dioxidot, Répcelakról viszont sok helyre exportálják is a természetes vegyületet. Szabóék is tőlük veszik a még cseppfolyós halmazállapotú anyagot, s azt az üzemben alakítják gázzá.
Ezt aztán, ahogy a vizet is, csöveken keresztül az üzem gépeibe vezetik, amelyek a két összetevőt megfelelő arányban összekeverik, és üvegekbe töltik. „Ma már annyival könnyebb a gyártás – mondja Szabó, miközben a palackokat a gépbe helyezi, fejjel lefelé, egymás után úgy hetet-nyolcat, és a szódavíz elindul az üvegekbe –, hogy a legtöbb gép számítógéppel vezérelt, de a töltés nem futószalagon történik, nem óriásgépekkel, nem nagyüzemi keretek között. A töltés után megtörténik a nyomáskiegyenlítés, majd egy újabb töltést követően kézhez is kapjuk a szódát.” Korábban kézi hajtású gépekkel zajlott a töltés, és már az is nagy innovációnak számított, hogy a gép kezdte adagolni a vizet, nem a szódásmesternek kellett tekernie ehhez egy kereket.
„Huszonöt éve vettem át a szikvízüzemet Gyuri bácsitól, aki akkor már 30 éve űzte az ipart, ugyanebben a kis helyiségben. Itt semmi nem változott az évek során, csak a gépek lettek modernebbek” – ezt már Kiss László meséli, aki a Hunyadi téren méri a szikvizet évtizedek óta. Mint mondja, jelenleg egy olyan géppel dolgoznak, amely óránként ezer liter szódát képes az üvegekbe tölteni. De ez kevésnek bizonyult, jövőre egy óránként 2 ezer liter kapacitású gépet terveznek beállítani.
A régi időkben a szódás lovas kocsival szállította ki az üvegekbe töltött, faládákba rakott szódát. Kiss László kezdetben háromkerekű, kis platós triciklijével hordta a szódát. „Aztán a Zsigulimmal, majd amikor egyre nagyobb lett a vevőkör, beruháztam egy kisteherautóba. Ma már három autónk hordja a szikvizet.”
Ahogy régen, úgy most is egyfajta cégérként van feltüntetve a szódás neve az üvegeken és műanyag palackokon. Manapság a szódát leginkább újrahasznosítható műanyag palackokba töltik, de az üveg sem ment ki a divatból. Kiss László szerint az utóbbi öt évben megfigyelhető, hogy reneszánszát éli az üveges szóda. „Sok vendéglátóhely inkább azt rendeli, mert amellett, hogy funkcionál, kitehetik az asztalra dísznek is.”
„Nálunk a műanyag palackok másfél literesek, de üveg is van, abba egy liter szóda fér. Mindkettő 85 forintba kerül, ami különbség, az a betétdíj, egy rekeszért (18 liter szóda) egyszeri 9 ezer forintot kell fizetni, ha műanyag palackról van szó, és 12 ezret, ha üvegről (abból viszont csak 10 liter fér egy rekeszbe, az üveg sokkal súlyosabb). Ezt a vásárló, ha már nem akarja többször cserélni a palackokat, a használati díj levonása után visszakapja” – mondja Szabó, és hozzáteszi, ezeket a palackokat 400–500-szor is újra lehet tölteni. A vásárlóktól a palackok visszakerülnek az üzembe, ahol tisztítják, ha kell, javítják azokat, majd újratöltik.
Ki nem mondott egyezség
„Tíz évvel ezelőtt nagyjából 1200 szódás volt Magyarországon, mára nagyjából a felére csökkent a számuk, úgy 500–600-at tartunk nyilván” – mondja az ipartestület elnöke, aki 2010 óta tölti be ezt a posztot. Ez a szervezet fogja össze a szakmát, tartja a kapcsolatot a hatóságokkal, szervezi a képzéseket.
| ||
A szakmához ugyanis képzés szükséges, ezt 2013-tól üditőital-ipari termékgyártó OKJ-s képzésnek nevezik, 18 éves kortól végezhető alapfokú végzettség megszerzése után, 240–360 óra alatt. Szabó szerint erre egyre kevesebben jelentkeznek, új vállalkozók ritkán lépnek be, talán csak akkor, ha egy településen kihal a szódás, és van, aki átveszi tőle.
Szabó üzemében jelenleg nyolcan dolgoznak, ketten foglalkoznak a gyártással, hatan a szállítással, és ő is nap mint nap a töltőgép mellett áll. „Egy hagyományos szakmáról beszélünk, amely generációról generációra öröklődik.” Szabó szerint, mint minden szakmában, itt is vannak „hiénák”, de alapvetően ismerik egymást a szódások, és tiszteletben tartják egymás területeit. Megerősíti ezt Kiss László is, aki szerint „egymás köreit nem zavarjuk. A szódások között van egy ki nem mondott egyezség, miszerint tiszteletben tartjuk a másik vevőkörét.”
Kiss azt mondja, körülbelül 400 helyre szállítanak, ennek 70 százaléka vendéglátóhely, 10 százaléka cég és 20 százalék a magánszemély. „Minimum egy rekesszel kell rendelnie valakinek, hogy kiszállítsuk. Kérésre akár hétvégén is, egyébként csak hétköznapokon szállítunk Budapest tizenhat kerületébe. Új megrendelőnél kell egy-két hét, amíg kitapasztaljuk, milyen időközönként kell neki szállítani, de utána már nem is telefonálnak, tudjuk, hogy mikor fogy ki a szóda, és visszük nekik” – mondja, miközben egy sűrűn vonalazott, szigorúan vezetett könyvre mutat. „Ez a biblia, én így hívom. Ebből tudom, kinek, mikor, mennyi szóda kell.”
Szabó szerint maximum 40–50 kilométeres körzetben éri meg szállítani, az ideális inkább csak 30 kilométer. Távolabbra már egyszerűen ráfizetéses a magas szállítási költségek miatt. Ők is nagyobb megrendelőkhöz, cégekhez, kisebb közértekbe vagy vendéglátóhelyekre szállítanak, a magánszemélyek helybe jönnek.
„Főként az idősebb korosztály vásárol nálunk szódát, az új vásárlók leginkább azért jönnek, mert gyerekkorukban a nagymamánál szódát ittak, és szeretnék megőrizni vagy feleleveníteni ezt a hagyományt” – meséli. Mint mondja, a multinacionális kiskereskedelmi cégek túlnyomó többsége nem árul szikvizet, a kisebb boltok még igen, a vendéglátóknál nagy a fluktuáció, de összességében azért stabil megrendelők, a cégek viszont egyre kevesebbet rendelnek. „Az volt a nagy üzlet, amikor a cégeknek ballonos vizet szállítottunk, ma már azonban felváltották ezt az italautomatákkal, ezért a céges megrendelők száma igencsak leredukálódott.”
Kiss szerint a legforgalmasabb időszak a nyár, már májustól erősödik a forgalom, és októberig kitart. „Négyen dolgozunk, egy ember tölt, hárman szállítanak. Én már nyugdíjas vagyok, a vállalkozást átadtam a fiamnak, de nyaranta én is beállok tölteni, nagyon sok a munka.” Nyáron a megszokott helyek mellett sok építkezésre is szállítanak szikvizet.
Ellenség a láthatáron
A nagy ellenség egyértelműen a palackos ásványvíz, amellyel a kisebb szikvízüzemek nehezen vagy leginkább sehogy sem tudják felvenni a versenyt. „Pedig a szódavíznek is van ásványianyag-tartalma, a szén-dioxid több benne, mint a palackos vizekben, egészséges és környezetbarát mind a gyártása, mind a palackok újrafelhasználása szempontjából.” Szabó szerint az egyelőre még nem látszik a forgalmon, hogy a műanyagmentesség jegyében a vásárlók az eldobható műanyag palackos ásványvíz helyett átállnának a szódavízre.
A visszacserélhető patronok 2018-as megszűnése nem idézett elő nagy változást, a patronokat a szikvízipar amúgy sem használta, azok éltek vele, akik otthon, házilag akarták előállítani a szódát. 2018 óta csak eldobható patronok kaphatók a boltokban, ami megnöveli a házilagos előállítás költségeit. „Arról nem is beszélve, hogy a csapvíz minősége nem mindenütt egyformán jó, a házilag előállított szóda így nem feltétlenül a legjobb minőségű. A szikvíz előnye, hogy tisztított vízből készül” – jegyzi meg Szabó.
Amikor arról érdeklődöm, miért szereti a szakmáját, Kiss László azt feleli, az nagyon sokat jelent, hogy a maga ura lehet. „Sofőrként dolgoztam, aztán amikor megszűnt a munkahelyem, egy barátomnak besegítettem eladóként. Megtudtuk, hogy eladó egy szikvízüzem, gyorsan bele is vágtunk a vállalkozásba. Független lettem mindenkitől, és az is jó érzés, hogy átadhattam a fiamnak, hogy látom, ő is örömmel csinálja.”
„A szakma szépsége, hogy legalább nem halunk szomjan!” – mondja nevetve Szabó, majd komolyra fordítva hozzáteszi: „Ez egy szép, tradicionális szakma, amely öröklődik, viszi tovább a régmúlt idők hagyományait. Megvan benne a vásárlókkal való közvetlenség, a folyamatos és sokszor baráti kapcsolat. Ha bejönnek hozzánk, nemcsak két palack szódavízért jönnek, hanem elmesélik azt is, mi a helyzet a gyerekekkel, az unokákkal. Ismerjük egymást, mesélünk egymásnak.”
| A szikvízgyártás története schnellben A szódavíz (vagy szikvíz) természetes szén-dioxiddal dúsított, mérsékelten ásványi anyagokat és nyomelemet is tartalmazó természetes ivóvíz, amelyet zárt rendszerű technológiában nagy nyomással palackoznak szifonfejjel ellátott szikvizes üvegbe, PRB-palackokba vagy szifonfejes felvezetőszárral ellátott szikvizes, rozsdamentes ballonokba. Bár sokan Jedlik Ányosnak tulajdonítják a szikvíz felfedezését, a tudós tanár jól ismerte a külföldi vívmányokat. A szén-dioxiddal dúsított vizet 1767-ben az angol lelkész és tudós, Joseph Priestly találta fel, 1813-ban pedig Charles Plinth jóvoltából megjelent a szódásszifon. A nagyobb arányú gyártás már a genfi Johann Jacob Schweppe nevéhez kötődik. A szódásipar első időszakában (az 1880-as évekig) a gyógyszerészek játszottak fontos szerepet, a szénsavfejlesztéshez ugyanis speciális felszerelések és legfőképpen kémiai ismeretek kellettek, így a szódavízkészítést akkoriban vegyészek és gyógyszerészek végezték. Nálunk valóban Jedlik Ányos játszott úttörő szerepet, és bár a szódavizet nem ő találta fel, az 1820-as évek végétől végzett kísérleteinek köszönhetően a szódavíz gyártásában több dolgot is ő fedezett fel először, például a szén-dioxid sűrítéséhez ő használta ki elsőként a gyors vegyi bomlás előnyeit a mechanikus légsűrítő helyett. A 19. század második felében az emberek fogyasztási és táplálkozási szokásai is megváltoztak, fontossá vált az egészséges életmód és a fürdőkultúra, ami magával vonta a különféle vizek nagymértékű fogyasztását is. A szikvizet itták magában, magas cukortartalmú szörpökkel és borral, a fröccs ezzel az egyik legnépszerűbb ital lett hazánkban. Ahogy az Nagy Krisztina A szikvizes című könyvéből megtudható, az 1880-as években már több mint 120 önálló szikvíziparos dolgozott az országban, 1910-re ez a szám már meghaladta az ezret. Külön érdekesség, hogy a szódaiparban a kor szelleméhez képest viszonylag magas (7 százalék) volt a női vállalkozók aránya. A szikvíz 2004-ben megkapta a Garantáltan Hagyományos és Különleges minősítést, ezzel bekerült az Európai Unió élelmiszerkönyvébe, aminek köszönhetően a szakma védett lett. 2013-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe is felvették. |
