Megint rúgják a labdát Angyalföldön, ahol nem is oly rég még temették és gyászolták a lelketlen vállalkozók által csődbe vitt csapatot. S mit ad isten, a szurkoló, mely, mint tudjuk, különös fajta, még hálás is mindezért: a jelenleg másodosztályú Vasas meccseit többen látogatják, mint az ún. első osztályú csapatok találkozóit - bár ez leginkább az utóbbiakat minősíti.Mióta a balsors és a gonosz ún. futballvállalkozók együttes ármánya következtében legendásabbnál legendásabb csapatok kényszerültek a másodosztályba (ha nem mindjárt az enyészetbe, illetve előbb oda, azután ide), úgy tűnik, megéri NB I/B-s meccsekre járni: a nép a lapok beszámolója szerint számolatlan, sokezres tömegben tódul a Vasas (és a Honvéd) meccseire, míg egy Siófok-Békéscsba NB I-es rangadóra legutóbb csak 500 néző (!) volt kíváncsi. Ehhez képest a feltámadt Vasast annyian figyelik testközelből, mint a lassan feledésbe vesző aranykorban, s nem hiába. A csapat a feljutást érő második helyen tanyázik, és legutóbb simán kiverte az amúgy az UEFA-kupában részt vevő Debrecent a Magyar Kupából. Hogy az ellenfél ezúttal a Diósgyőr, az csak hab a tortán. Váradi, Zombori, Izsó, Müller etc. vs. Oláh, Tatár, Salamon, Borostyán stb. szól a hang a mindent megszépítő messzeség homályából, ahonnan csak egy érces kurvaanyád bírja visszatántorítani az embert.
Ropog a fogam alatt
Már a legendás Fáy utcai pálya felé közeledve ismerős képek és hangok késztetik heves flessbekkelésre a látogatót: a töki- és szotyiárusok rendületlen állnak posztjukon, elfoglalván a kínai piactól az eucharisztikus kongresszusi sci-fi lakótömbig terjedő vadászterület stratégiai pontjait. A közel s távolból áradó tömeg láttán megnyugszik az ember: sehol egy alkoholista garázda, javarészt békés családapák, sokszor a tévé elől erővel elszakított anyuval és gyermekkel, dévaj nagypapák unokával, meg igen sok húsz év körüli fiatal, közöttük meglepően sok lány. A kidobók kötelességszerűen marconák, továbbá módfelett terjedelmesek, ám ezt leszámítva kétségtelenül segítőkészek, s dacolva természetükkel csak kétszer zavarnak át egyik kaputól a másikig, ami még kétségtelenül belefér a tevékenységi körükben is szereplő pedagógiai szerepbe. A csöndet a némileg ittas, gyér számú diósgyőri szurkolócsapat felbukkanása töri meg, akik a legendás "Aki nem ugrál, az mind köcsög tirpák!" csatakiáltásukkal emlékeztetnek arra, hogy az ősi, habár eredetét tekintve érthetetlen Miskolc-Nyíregyháza ellentét mélyebb és fontosabb, mint az átmeneti ellenfelek kínálta múló kontextus. A miskolci drukkerek mindazonáltal kedvesek és segítőkészek, s miközben a lopott söröspoharat lóbálják, útbaigazítanak, sőt egy eredeti, sárga diósgyőri fotóskabáttal is gazdagabbak leszünk - igaz, a ruhadarabra mintegy rátapadó fajtajelleg csak később, a szitkok hallatán válik nyilvánvalóvá.
A mérkőzés további menete, a várakozásoknak megfelelően, már kevésbé válik okulásunkra: két szívósan, ám tökéletesen impotensen játszó csapat küszködik a labdával. A szépszámú angyalföldi ultracsapat, illetve a magát csak kis létszámban képviseltető diósgyőri hardcore egyaránt sportszerűen, saját csapatára, illetve a játékvezetői négyesre koncentrálva követi a mérkőzést. A restség, mint mindig, most is bűnbe fordul: aktivizálódnak a magukat Dennis Hopper legjobb szerepein trenírozó paranoid pszichopaták, akik a legváratlanabb pillanatokban képesek a taccsbíróra vagy Bede játékvezetőre ordítani. A legnagyobb tetszést a "Ne beszélgess, te rohadt szemét!" (előzmény: az asszisztens két szót szól a bedobáshoz készülődő hazai játékoshoz), illetve a "Miért vigasztalod, te mocsok?" (előzmény: Bede megtekinti a tizenhatoson belül összeomlott Vasas-centert) megjegyzések aratják, ám hamarosan érkezik a szünet, s mivel a 45. percben egy, még a nézőteret is kacajra késztető, erősen potyaízű góllal vezetést szerzett a Vasas, a drukkerek immár sokkal nyugodtabban indulnak el a söröscsapok és a klozetek sűrű mélye felé.
A szünetben a futballpályák legkülönösebb lénye veszi át a hatalmat: az egyszerre dídzséként és emszíként fungáló műsorközlő. A valószínűtlen negyedórás program során meghallgathatjuk az Újra itt van című Illés-szám egy meglepő remixét, amit később a Kicsit feldob és aláállsz című Kispál-szám, majd a régmúlt korokat idéző Vasas-induló követ. Közben azért megtudjuk, hogy megszületett a Vasas-család legfiatalabb tagja, bizonyos Krisztina, aki háromezer-hatszáz grammos kezdősúlya dacára már aktívan tanulja, hogy Hajrá, Vasas!
Higany, mozgás
Az MC markáns hangjától szerencsére meccs közben sem kell elbúcsúznunk, mintha csak otthon lennénk, hangosan kommentálja a fontosabb eseményeket, a fiúkat pedig magától értetődő módon vezeték-, illetve becenevükön szólítja (a végére becserélt volt válogatott Keresztúrit például Gyerünk Kereszt! csatakiáltással fogadja - ennek nyomán ajánlhatjuk az egykori Barankovics-párttól lízingelt Lendülj, Kereszt, magasra! szlogent is mondjuk szöglet esetére). Ami a pályán zajlik, ehhez képest szóra sem érdemes: a két csapat mindent elront, amit csak lehet, marad a sovány, de három pontot érő 1-0, jöhet a We Are The Champions és a gólszerző Schultz meg a csodakapus Posza vegzálása, miközben a fiúk több pacsizással is megfejelt tiszteletkört futnak a nagyjából hálásan ünneplő drukkerek tiszteletére. Ám az ős Vasas-szurkolók örömébe némi üröm is vegyül: vajh mi lesz, ha legközelebb is ilyen szarul játszik a csapat - teszi fel a jogos kérdést a 79-es troli három hűséges utasa, alig fél órával a záró hármas sípszó után - elvégre oly hosszú még a bajnokság, s közben olyanok jönnek még ellenünk, mint a Kaposvár, a Pápa, nem is szólva a Dabasról - tudják, ott játszik a Galaschek Peti.
Barotányi Zoltán
