Megapoliszok: Tömegközeledés

szerző
- kyt -
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ismét volt egy nagy, tematikus ENSZ-konferencia, mégpedig a városokról, a nyomorban, mocsokban, kipufogógázban fuldokló óriásokról. Isztambulban kimondták, hogy mindenkinek joga van emberhez méltó lakáshoz, a kormányoknak pedig kötelességük megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. Ilyeneket mindig ki szoktak mondani, aztán mennek tovább a dolgok a maguk szövevényes útján, a küldöttek hazautaznak, néhány hektár trópusi őserdőnyi papír pedig a szemétgyűjtő konténerekben landol.

Ismét volt egy nagy, tematikus ENSZ-konferencia, mégpedig a városokról, a nyomorban, mocsokban, kipufogógázban fuldokló óriásokról. Isztambulban kimondták, hogy mindenkinek joga van emberhez méltó lakáshoz, a kormányoknak pedig kötelességük megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. Ilyeneket mindig ki szoktak mondani, aztán mennek tovább a dolgok a maguk szövevényes útján, a küldöttek hazautaznak, néhány hektár trópusi őserdőnyi papír pedig a szemétgyűjtő konténerekben landol.

Természetesen a megavárosok problémája létezik, kell róla beszélni, de főleg lépni kellene, csak ez is elsősorban pénzkérdés, és ahol a legnagyobb a baj, ott a legkevesebb a pénz. Van, ahol még a tények felmérése is megoldhatatlan. Új-Delhiben sokszor műholdas felvételekből állapítják meg a városi vezetők, hogy nicsak, itt is van már egy nyomornegyed.

Egyre nagyobb,

egyre több

A mai Los Angeles-i agglomeráció területén 1850-ben 1620 ember élt. Ma több mint tizenkétmillió. Az ENSZ tudomása szerint mindennap százhetvenezerrel nő a Föld városlakóinak száma. Több mint hatvanmillió ember egy évben. Ráadásul város lett Létavértes, nincs megállás, nincs szusszanás. A múlt század elején az emberiség három százaléka lakott városokban, most a fele, harminc év múlva pedig már kétharmados lesz az arány. A századfordulón Bécs 1,6 millió lakosával a világ hét legnagyobb városa közé tartozott - ilyen méretekkel ma már az első száz közé sem lehet bekerülni.

Nem is érdemes. Az óriásvárosok a harmadik világban nőnek a leggyorsabban, ott, ahol a legesélytelenebb a harc a nyomor, a vízhiány, a környezet pusztulása ellen. 2015-ben olyan városoknak lesz több mint húszmillió lakosuk, mint a nigériai Lagos, az indiai Bombay, a pakisztáni Karachi. Összesen harminchárom megapolisznak lesz több mint nyolcmillió lakosa. Az európai rekordot a demográfusok szerint a tizenkétmilliósra duzzadó Isztambul tartja majd, ahová évente négyszázezren költöznek be újonnan, plusz még a természetes szaporulat. Igaz, a demográfusok vonzódnak a katasztrófa-forgatókönyvekhez, és sokszor tévednek. Mexikóváros lakosságát például már 1984-ben 17 millióra saccolták, most meg azt mondják, hogy csak tíz év múlva lesz ennyi. Az indiai Kalkuttában a korábbi becslések szerint most 15 millió embernek kellene élnie, itt hárommillióval lőttek mellé.

Remény, harag, harc

De a problémák szempontjából ez majdnem mindegy. Kalkuttát máris vagy háromezer nyomornegyed szegélyezi. Világszerte hatszázmillió ember él papundekli-, deszka-, bádogvárosokban. Itt, a megavárosok szélein a legnagyobb a népszaporulat, és ide özönlenek a közeli-távoli vidék szegényei, hogy aztán csalatkozzanak kétségbeesett reményeikben, majd alámerüljenek a fegyver-, kábítószer- és gyerekkereskedelem illegális világgazdaságának a legaljára, ahol meggazdagodni nem, csak megdögleni lehet.

A képet természetesen árnyalni kell: a dél-amerikai óriásvárosok növekedése már lassul, és máshogy tizenegymilliós város Szöul, mint Dzsakarta. Van, ahol a nyomor nő elsősorban, van, ahol a társadalmi szakadék, az elkülönülés, a szegregáció. Az utóbbira nyugati példák is vannak, és nemcsak Amerikában. Párizs környékén egész elővárosok telnek meg többnyire munka nélküli afrikaiakkal. De itt is, ott is gyökértelenség, minimális létbiztonság, gyengülő szociális védettség, csökkenő iskolázottság, erőszak. Az azonosulás köre a városrészre, a háztömbre, a haverokra szűkül, az önmeghatározás középpontja a másféle, a rivális Másik, az ellenséges banda. Akinek nincs semmije, amire belülről alapozhatná az öntudatát, az csak kifelé tekinthet, sarokba szorítva. Los Angelesben 670 bandának hetvenezer tagja van, és évente százezer ember közül huszonnyolc hal erőszakos halált. Az 1992-es áprilisi gettólázadás, akárcsak a bombayi zavargások (több ezer halott) ugyanennek az évnek a végén, megmutattak valamit a megavárosok lehetséges jövőjéből.

Rendőr, ha táncol

Belépett a kapukon a harmadik világ. A fejlett Észak nagyvárosain belül elkerített, őrzött lakónegyedekben, saját külön városaikban élnek a leggazdagabbak, és kétségbeesetten igyekeznek elhatárolódni a reménytelenül szegényektől a lecsúszástól rettegő középrétegek. Fent a pénzáramlás, a kereskedelem, az információs forgalom globalizálódó nemzetközi sürgése, lent pedig, ettől egyre inkább el- és leszakadva, egyre idegenebbül a létfenntartási gondok, a segélyek, a tehetetlenség mozgásképtelenné merevedő világa.

A megavárosok fokozatosan kiszakadnak a környezetükből, országnyi lesz a gazdasági súlyuk. A világgazdaságban már most közelebb van Londonhoz Szöul, mint Pécel Budapesthez. Thaiföld fővárosa, a három évtized múlva már tízmilliós Bangkok állítja elő az ország hazai össztermékének nyolcvan százalékát. (Más kérdés, hogy ennek a teljesítménynek a két százaléka füstté válik a forgalmi dugókban, az autósok - biztos, ami biztos - hordozható vécéket visznek magukkal, egyszer pedig egy közlekedési rendőr zöldre állította egy csomópont valamennyi jelzőlámpáját, majd vad táncba kezdett.) Szöul annyit termel, amennyit egész Törökország együttvéve. Sao Paulo GDP-je meghaladja Lengyelországét.

Tengelyek és futballpályák

Van a városrégiók felduzzadásának egy további iránya is, a fokozatosan összenövő, egybefüggő, gazdaságilag erőteljesen fejlődő térségek kialakulása - mindenekelőtt Nyugaton. Több ilyen centrum is átmetszi majd az országhatárokat, mint a Montreal-Toronto-Chicago- vagy a Koppenhága-Malmö-tengely. A futurológusok ebbe a típusba vizionálnak néhány más térséget is, mint például Sanghaj, Kuala Lumpur, Dzsakarta agglomerációját. A felső és középrétegek lakta elővárosok megállás nélkül rágják magukat előre a prosperáló centrumok körül. Németországban naponta százötven futballpályányi területtel nőnek a lakott területek. A francia városlakók 43 százaléka elővárosokban él. (Másutt - Bombayben például - a szegényebb rétegek tágítják a városok határait, kifelé húzódva az égbe szökő telekárak elől. A harmadik világban két évtized alatt kétszeresére nőtt a városok beépített területe, aminek nem nehéz elképzelni a környezeti és infrastrukturális következményeit.)

Egyre összetettebb, sokfélébb és áttekinthetetlenebb, mi az, hogy város. Ezek a környezetükből egyre inkább kiszakadó, belülről is felszabdalódó képződmények már nem hordozzák azokat a központ-funkciókat, a belső fejlődésből kibontakozó sajátosságokat, amelyekkel valaha jellemezni lehetett a városokat. Vagy nem úgy. Mindegy, hogy kint burjánzásnak vagy globalizációnak, bent széthullásnak vagy a sokféleség diadalának látjuk a megapolisz-jelenséget, mindenképpen fontos dologról van szó, valami újról, amivel kezdenie kell valamit a világnak.

- kyt -


Sanghaj

Ázsia központja, csak még néhány évtized. 2015-ben, ahogy becslik, huszonhárommilliónál valamivel többen laknak itt, és Peking lakossága akkor még nem éri el a húszmilliót. Az új meg a régi, a jövő meg a város. Ópiumháború, angol és francia koncesszió, vagyis egész városrészek, ahol parkok voltak, ahová kutyának és kínainak belépni tilos. Aztán meg a másik oldalról a tiszta szopatás: a Mao-évtizedekben nem mozdult semmi, sűrű csend, az Art Deco sétányt csak azért nem söpörték le, mert túl új volt még akkor, csendes lerohadás, bérenc-város.

Most viszont söpörnek mindent, mert itt szocializmus van, kínai arccal, vagyis hát menetelés a vadkapitalizmus iránt, mindent szabad, csak beszélni nem, és ezt húszmillió emberrel elképzelni egy helyen, hát érdekes. Párizst egy évszázada szabta át Hausmann, azóta nem nagyon történt olyan, ami Sanghajban ma, lakónegyedek futnak bele autópálya-kereszteződésekbe, százezrek kényszerköltöznek víz és villany nélküli szokott helyükről hiperszuper bérsilókba, toronydaruk, felhőkarcolók.

Felépült a tokióinál háromszor nagyobb tőzsde, rendőrségi épületben nyit diszkót az újgazdagoknak a rendőrkapitány lánya, a helyi visszásságokról nem a helyi lapok számolnak be, csak az országosak. Naponta ezrével gyalogolnak be a városba messzi vidékek lakói, betonozni éhbérért, lenni cipőpucolónak, koldulni állomás előtt. Verseng még Hongkong és Szingapúr, nyeretlen többévesek, Sanghajt viszont a világ csinálja meg, a mögötte tömegeskedő piacért. A kultúra a karaoke, énekelni a slágert a tátogó énekessel, a BMW-ken a sok pénzért eszközölt rendőrségi rendszámtábla a divat. Öregember vadászpuskával a küszöbön, mert őt ugyan ki nem költöztetik, hónapok óta ül ott, hallgat, tolerál a represszió, épül a megaváros, Los Angeles és Bangkok között itt lesz holnap a csendes-óceáni térség, a világ fővárosa.

- kyt -

szerző
- kyt -
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...