Hiába a tó közelsége, a balatoni gyerekek körében éppúgy a foci az első, mint a fővárosiakéban: a vitorlázás csak ezután következik, ha egyáltalán. Ezt látszik alátámasztani az a 2016-os felmérés is, amelyben a Siófoki Szakképzési Centrum öt Balaton-parti középiskolája vett részt: mint kiderült, a megkérdezett 3 ezer diáknak csupán a 48 százaléka tud úszni.
A vitorlásklubok erőfeszítései ellenére sem könnyű a helybélieket a kikötőkbe vonzani. Pedig a legtöbb edző kiemelt figyelmet szentel a balatoni fiataloknak, ők akár iskola után is vízre tudnak szállni. Nem véletlen, hogy az ország legjobb vitorlázói között sokan a Balaton körül élnek. Például a 22 éves Érdi Mária, aki többszörös magyar, Európa- és világbajnok különböző hajó- és korosztályokban. Eddig hétszer választották meg az év magyar vitorlázójának, 2018-ban pedig kvótát szerzett a tokiói olimpiára – ez lesz a második olimpiája. Érdi története azért is különleges, mert az élsportolók többségével ellentétben ő nem a szüleivel kezdte a vitorlázást: a helyi iskolában találkozott a Tihanyi Hajós Egylet (THE) plakátjával.
A THE edzéseire már egy évtizede járnak tihanyi diákok, ingyenesen. A kikötőben tartott táborokban évente több mint kétszáz, nagyrészt budapesti gyerek fordul meg, jelenleg pedig 40 profi versenyző edz hétvégente.
| ||
Vagabundok
A helyi gyerekeket kedvezményekkel próbálják a klubba csábítani, mondja Kocsis Ádám, a fonyódi Vagabund Sportegyesület elnöke. Táborozáskor csak az étkezési díjat kell kifizetni, évi 15–20 gyerek él ezzel a lehetőséggel. „Sokkal többre lenne ez hivatott, de közrejátszik az is, hogy a szülők nagy része az idegenforgalomból él, egy helyi család máshogy éli meg a nyári szünetet, mint egy nyaraló.” Kocsis a helyi iskolákkal is jó kapcsolatot ápol, a klub nevében részt vesz a sportnapok szervezésében, és az árakat is alacsonyan tartja. „Három éven keresztül finanszíroztuk a gyerekek versenyeit is, ez nagyobb anyagi ráfordítással, áldozatokkal járt a klub részéről. Megmutattuk a szülőknek, hogy nekik ez nem kerül semmibe, de mindig beszámoltunk a költségekről.” Azóta a szülők beszállnak a nevezési díjba, az utazási költségekbe. A humán erőforrásokért azonban nem kell fizetni, az edzők díját nem számítják fel, így az edzés náluk olcsóbb, mint a nagyobb kikötőkben. Egy-egy edzés körülbelül ezer forintra jön ki a nyári időszakban.
„A táborozás egy dolog, azt egy átlagcsalád is megengedheti magának. A vitorlázás inkább verseny- vagy amatőr sportként drága. Mi ennek az árát szeretnénk csökkenteni” – mondja Kocsis Ádám. A Vagabund SE-ben vitorlázó gyerekeket arra is ösztönzik, hogy képesítéseket szerezzenek, akár az egyesület anyagi támogatásával. Vízimentő-, versenybírói és versenyrendezői képzésen vehetnek részt, ezek díjába az egyesület a szülőkkel megbeszélt arányban száll be. Cserébe azt kérik, hogy a fiatal vegyen részt a kikötői életben, dolgozza le a segítséget. Ezekkel a képesítésekkel munka vagy egyetem mellett is lehet pénzt keresni, a fiatal pedig hasznos tagja lehet a Vagabundnak vagy a balatoni vitorlázó közösségnek.
Délután kijavítják
„Nálunk a vitorlázás csak 30 éves, Füredhez képest 100 év lemaradásunk van” – kezdi Gáthy Gergely, a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület (BMF VSE) szakmai vezetője. Máriafürdőn, ahogy az egész nyugati medencében, nehéz edzőt, kikötőmestert találni, a szakmai vezetőnek mégis az a célja, hogy felpörgesse a környék vízi életét. 2015 óta tart az egyesületben nyári táborokat, hétköznapi edzéseket, jövő ősztől tanodát is nyitna. „Ez nemcsak a vitorlázásról szólna, hanem a magyar oktatás hibáinak ellensúlyozásáról is” – magyarázza. Tíz-tizenkét környékbeli fiatallal szeretne kezdeni: egy fiatal fél áron, egy másik pedig ingyen vehetne részt a foglalkozásokon, és egy hátrányos helyzetű gyerek is lenne a csoportban. „Ami nem működik az iskolában, azt próbálnánk délután kijavítani. Én nem hiszek a kor szerinti felosztásban, a szegregációban. Tök jó, ha öt év különbség van a diákok között, mert úgy tudnak egymásnak segíteni. És ha a tizenkettőből egy gyerek hátrányos helyzetű, annak az egynek ez hatalmas segítség lesz.” Gáthy Gergely a tanoda résztvevőinek leckefelmentést kérne addig, amíg jók a jegyeik, rossz időben fejlesztéssel, jó időben vitorlázással töltenék a délutánokat. Az önkormányzat is partner lenne ebben, de az egyesület vezetője tart az oktatási rendszer rugalmatlanságától.
Most is vitorláznak a klubban helyi gyerekek, iskolaidőben délutánonként és nyáron, a táborokban is. A versenyzők pedig, akik a táborokból kerülnek tovább, hétvégén edzeni járhatnak a klubba. „Van gyerek bőven, ha akarnánk, akkor háromszoros áron is megtölthetnénk az egyesületi versenyzői helyeket, de elveszítenénk az identitásunkat. Inkább arra próbáljuk rávenni a klubtagjainkat, hogy a lehetőségeikhez képest támogassák a klubban elvégzett munkát.” A nyári táborok már márciusban megtelnek, a hétköznapi edzéseken azonban van, hogy csak egy-egy gyerek vesz részt. A versenyzők között azonban egyre több a helyi gyerek, ők az edzésekre és a táborokba is kedvezményes áron járnak.
Gáthy Gergely szerint a tömeges érdeklődés hiányának az lehet az egyik oka, hogy a kikötő, sőt az egész vitorlás sport nem tud a tao révén szponzorált sportágakkal, a környékbeli egyesületekkel lépést tartani. „Én veszem a mentőmellényt, van egyesületi vitorlásruha-gyűjteményünk. Ezt nálunk nem mindenki tudná megvenni, hülyeség is lenne, hiszen a gyerekek hamar kinövik. De így nehéz azzal versenyezni, hogy más sportágakban a klubtagoknak mezt, cipőt, labdát, komplett szettet is adnak.” Pedig hosszú távon a vitorlázó fiatalok sokat nyerhetnek: „Próbáljuk minden gyerekünket versenybírói vagy versenyrendezői pályára tenni. A kikötőben meg tudják csinálni a hivatásos és a kedvtelési hajóvezetői jogosítványt is. Ezzel próbáljuk a motorcsónakvezető-hiányt is megoldani.” Az egyesületi vezető kifejezetten büszke arra, hogy nem csak vitorlázó szülők gyerekei járnak hozzájuk, az ilyen szülők „örülnek, hogy végre a gyerekük megengedheti magának ezt a sportot”. Ezért fontosnak tartja, hogy a szülők is beépüljenek a klub életébe. Augusztus elején a klubtagoknak ingyenes felnőtt-tábort tartanak. „Kulturált vitorlázókat nevelünk, akik a Kékszalagon a kenesei bójáig nem rúgnak be. Itt a horgászkultúrából kell vitorláskultúrát építeni, amit minden oldalról kell támogatni. Most, hogy lassan körbezárják a Balatont, egyre fontosabb a szabad sólya- és kikötőhasználat (az előbbi a hajók partra húzásához, illetve vízre rakásához használt csúsztatópálya – a szerk.). A nyugati medencében is erősíteni kell az utánpótlást. Ez akkor fog működni, ha biztatjuk az itteni fiatalokat, hogy ne századik versenyzőnek menjenek Füredre, hanem itt adunk nekik esélyt. Ehhez azonban kooperáció kell, a kisebb kluboknak támogatás.”
Ovivitorlások
Balatonudvariban akár heti hétszer is járhatnak edzésre a helyi gyerekek. A PÖFF Sportegyesület hajói a fövenyesi strand és a Kalóz büfé mellett sorakoznak. Míg a legtöbb egyesület egységes versenyhajókkal vitorláztatja a fiatalokat, itt a hajók mérete, formája, típusa is változatos. Litkey Árpád és Zsuzsi 2014-ben indították az iskolát, elsősorban a helyieknek, másodsorban nyaralóknak. A nyári táborok mellett egész évben tartanak edzést a környékbeli lakosoknak kedden és csütörtökön, de a klubtagok ezen kívül is bármikor jöhetnek. „Az a célunk, hogy ne csak hétvégi vitorlázók legyenek, hogy folyamatos kapcsolatuk legyen a sporttal. A legtöbbjüknek a vitorlázás nem mindennapos, kettős az életük: 5 nap városban, két nap vízen” – mondja Litkey Árpád. A PÖFF SE vitorlázóinak 85–90 százaléka a környékbeli településeken lakik. Sokan nagyon fiatalon kezdik, 3–4 év az alsó korhatár. „Van ovivitorlázás is, heti egyszer. Ilyenkor mi is bent ülünk a hajóban, játékos foglalkozást csinálunk, például a nádasba megyünk a természetről tanulni” – meséli Litkey Zsuzsi. A helyi iskolákat is gyakran meghívják, így akár 1500 diák is megfordul náluk egy évben. „Van egy programunk, a Hozd el az osztályod vitorlázni! Aki nálunk vitorlázott, elhívhatta az osztálytársait ingyen és bérmentve egy bemutatónapra.” Évente kétszer pedig a Balatonfüredi Fekete István Speciális Általános Iskola tanulásban akadályozott, enyhe fokban értelmileg sérült tanulói jönnek vitorlázni a tanárok kíséretében.
Litkey Zsuzsi a füredi családgondozót is felkereste, hogy ingyen is bevennének olyan fiatalokat, akik nem tudnák megengedni maguknak, hogy vitorlázzanak. Igaz, a családgondozón keresztül eddig még senki nem érkezett hozzájuk. „A legszegényebb szülők azt gondolják, hogy félteni kell a gyereket attól, hogy sznob, gazdag közegbe kerüljön. Máshova rangsorolják magukat, ez olyan ellentét, amit nem lehet feloldani” – mondja Litkey Árpád. Volt, hogy az egyik vitorlázójuk edzésdíját elengedték, mert a szülő elvesztette az állását. Nem engedik viszont a másik végletként, hogy a szülő saját hajót vegyen, és abban vitorláztassa a gyerekét náluk. Annak sem örülnek, ha valaki a saját felszerelését, mentőmellényét hozza. Az, hogy az edzésen ki melyik hajóval mehet vízre, azon múlik, hogy milyen szél van, hogy mihez van kedve, hogy milyen korán érkezik – és mennyire érdemli ki. Tavaly nyolc versenyzőt választottak ki, akik motivációs levelet írtak és szorgalmasan jártak az edzésekre. Cserébe ők mehettek a legújabb, legdrágább, legérzékenyebb hajóval. „Annak örülünk, ha olyan gyerek jön ide, aki lelkes, és nem a család erőlteti. A szülőknek idő kell, hogy megértsék, hogyan dolgozunk mi – mondja Litkey Zsuzsi –, nem választjuk ki a legtehetségesebbeket és hajtjuk őket kiégésig. Itt semmi nem kötelező, azt reméljük, hogy a fiatalokba beépül a motiváció.”
| Ki, hogyan, mivel, mennyiért?
A kishajók, vagyis a dingik legfeljebb 5 méteresek, nincs kabinjuk, méretüktől függően 1–5 ember ülhet bennük. Áruk vitorlákkal együtt kb. hétszázezer és négymillió forint között mozog osztálytól, azaz típustól, mérettől és állapottól függően. Edzéseken és a táboroztatáskor motorcsónak kíséri ezeket.
A kishajós vitorlázásnak három formája van: táborozás, amatőr és versenysport.
A vitorlástáborokba 7 és 19 év közöttiek járhatnak, de a legfontosabb az úszástudás. Vannak ott alvós táborok és napközisek is. Az ár ettől, a helyszíntől és a szolgáltatásoktól függ, heti 70–170 ezer forint között mozog. A táborozók a dingikben egyedül vagy többedmagukkal vitorlázhatnak, jó időben akár napi 5–6 órát is.
Azokat a fiatalokat, akik elég tehetségesnek és lelkesnek bizonyulnak, versenyzőnek választhatják. A versenyzők tavasztól őszig majdnem minden hétvégén, illetve a nyár nagy részében a klubban edzenek és versenyekre járnak. Emellett egész évben elméleti oktatáson és erőnléti edzéseken vesznek részt. Éves tagdíjat fizetnek, ennek összege a Balatonnál 150 és 350 ezer forint között mozog. Sok egyesületben a versenyzőknek saját hajót kell vásárolniuk, itt a tagdíj csak az edző és a kikötőhasználat díját tartalmazza. Néhány egyesületben a szülőknek nem kell hajót vásárolniuk, itt a versenyzők azt „kölcsönkapják” a vitorlákkal és az egyéb felszereléssel együtt. Ezt azok a klubok tudják megengedni maguknak, ahol a táborok díjából, a tagdíjakból, a külsős hajók kikötői díjából vagy a támogatásokból jut rá fedezet. Az amatőr vagy hobbivitorlázók járhatnak edzésekre, de nem kötelező jelleggel, versenyekre sem viszik őket. Van, akinek saját hajója van, és van, aki egy klub hajóját használhatja, amikor az éppen szabad. A helyiek gyakran ezt a formát választják, hiszen ők hétköznap, iskolaidőben is le tudnak menni a kikötőbe, de nem feltétlenül akarják minden hétvégéjüket edzéssel tölteni. |
