Amikor télen a Soroksári úton jártunkban a magyar malomipar dicséretét zengtük (Aprítunk, tisztítunk, MaNcs, 2007. december 6.), nem volt alkalmunk rámutatni, hogy a iparágnak hasonlóképpen fontos centruma volt a mai Újlipótváros, mindjárt a Szent István körúttól kezdődően. A Nyugatinál a Kádár utcának például azért ez a neve, mert itt működött az Unio malom kádárműhelye. De a Pannónia utcát sem a dunántúli lankák tiszteletére nevezték el így, hanem azért, mert az 1863-ban alakult Pannónia Gőzmalom Társaság telkét szegélyezte a mai Victor Hugo és Ipoly utca között. A céget alapító nagykereskedő-házak - Wahrmann Mór és fiai, Hirschler Márk és fiai stb. - üzleti sikereik nyomán más iparágakba is befektettek, így jött létre például az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMGG) a magyar gyáripar leendő "főutcáján".
Akkor még Váci országút volt a neve és a funkciója, s ahol most a Lehel téri templom áll, akkor még árnyas temető szolgált kegyes sétahelyül, hogy aztán piac legyen a helyén. (A templomot csak 1931-ben kezdték építeni, amikor a Váci út 48. alatti EMGG már rég tönkrement, és a piacot vagy száz méterrel kijjebb tolták.)
A mondott gyáralapítással "nyílt meg" a Váci út, és megkezdődött Angyalföld ipari övezetté formálódása, ami nagyjából ugyanolyan lendülettel zajlott le, mint a gyárak megszűnése és az elirodaházasodás és -autószalonosodás az elmúlt másfél évtizedben. Az utóbbi folyamat a legtöbb régi ipari épületet eltüntette vagy felismerhetetlenné változtatta, úgyhogy mostanra valóban tiszta történelem, amit a kiállításon láthatunk. Vagyis hát tiszta történelemkönyv. Jó, eleve ne képzeljenek tág kiállítási tereket, ráadásul a termen végigfutó galéria alatt még ott van néhány részlet a régi angyalföldi munkáslakásbelsőket bemutató szomorkás, bár távolról sem hangulattalan installációsorozatból. Odébb meg egy tévé is, amiből elvileg valami angyalföldi kötöttségű képsorok látszanának, de ez csak utólag derül ki - miért kapcsolnák be egyetlen látogatónak ebben a fülledtségben (vagyis hát miért is nem, hacsak el nem romlott). Szóval a kiállítás hatalmas fali tablókból, felkasírozott, fényképekkel illusztrált szövegekből áll, amelyek bevallottan erősen támaszkodnak Bencze Géza ipartörténész 2006-os, igen hasonló című (Váci út, a magyar gépipar főutcája) munkájára. Nincs ezzel különösebb baj: mondhatni, háztömbről háztömbre haladunk kifelé, az Angyalföldet Újpesttől elválasztó vasútig. Pontosan ennek a körvasút északi felébe illeszkedő vonalnak a megépítése adta a gőzmalmok után a második lökést a terület iparosításának.
Íme, a látványos fejlődés: a millennium évében már az ország 18 legjelentősebb gépgyárából tíz a Váci úton üzemelt, közel tízezer munkással (és mint tudjuk, a létszám az államosítás után egy ideig egyre csak növekedett, hogy aztán elérkezzen a szomorú vég, az üzemek bezárása, csődje). Az üzemek sora már túlnyúlt a Rákos-patakon is, melynek partján a már nem működő Angyalföldi Hőerőmű áll, mögötte pedig az egykori Első Magyar Csavargyár (Váci út 168.) látványos központi épületével, ma boltoktól és raktáraktól övezetten.
Persze a kiállítás nem áll meg minden gyárkapunál - ki győzne végigtanulmányozni hatvanvalahány tablót! Így is elég hamar elközönyösödik az ember - ebben a fülledtségben mit neki már Bohácek Ottokár, a derék cseh gépészmérnök, a Vulkán Gépgyár Rt. (Váci út 66.) tervezője, majd műszaki igazgatója több mint negyven éven át, egyebek mellett a portálmaró és a kerítésfonatgép atyja. És mit neki Láng László, a pozsonyi iparosból lett gyáros, a róla elnevezett gépgyár (Váci út 152-158.) alapítója, akinek a családi vállalkozása a XX. században, immár banki tulajdonban gigantikussá növekedett: hatalmas gyártelepén cukor-, szesz- és vegyipari berendezéseket, szivattyúkat, ipari centrifugákat, továbbá gőzgépeket, gőzturbinákat, dízel- és gázmotorokat, bányaüzemi szállítógépeket, légsűrítőket, dugattyús és vákuumszivattyúkat, centrifugákat, nyomdagépeket gyártottak. László Zoltánról pedig már hallani sem akar, pedig németesen ejtett monogramjából lett az ELZETT márkanév, amely nem csupán lakatok és a valóságos biztonságtechnikai földindulást okozó cilinderzár védjegye volt, mert a Váci út 117-119. alatti üzem a hadiiparba is bekapcsolódott. Nem volt egyedül ezzel, hiszen a Váci út 69-ben, Walser Ferenc tűzoltószergyárában is gyártottak rohamsisakot, egyebet, arról nem is szólva, hogy a Szalay-féle üzemben (Váci út 48/a-b) készültek a szép, elcsavarós villanykapcsolók mellett a Nimród harckocsik villamos berendezései is.
Szóval sok ilyen fémesen csillogó, kicsi és nagy érdekesség derül ki, és az ipartörténeti folyamatokat illusztráló tárgyak inkább meghúzódnak a háttérben, látszik, hogy a kiállítás rendezésekor nem akarták megbántani a relikviák idős felkínálóit, és inkább vállalták a sokszínű esetlegességet a rigorózus rend helyett. Gépmodellek, áruminták, emléklapok és jelvények mellett így csodálhatunk meg egy fém babérkoszorút az alábbi felirattal: "Szeretett Igazgató Urunknak a Brevillier-Urban r. t. Tisztviselőkarától 1904-1944". A gyári hierarchia alján és a virtuális séta befejező pontján, a sarokban pedig egy sufniszerű, kissé elhagyatott műhelyrészletet látunk, hitelesen kopott cájgruhás munkást, hiteltelen sapkában, mellette hokedli, körülötte fémforgács, a polcon reszelő, subler, hegesztőpisztoly. Szinte látjuk, amint fusiban virágtartót készít betonacélból a sógoréknak karácsonyra - kétségkívül merész elképzelés ebben a fülledtségben.
Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, Bp. XIII., Váci út 50., nyitva az év végéig, k.-cs.: 11-17, p.: 9-16
