A Pigalle egy jól nevelt malac, ahol jól nevelt malackodás folyik. Múzeumban jártunk a vigalmi negyedben. Minden, amit tudni akartál Óceánia faragott falloszairól és a bűnre csábító apácákról, a francia bordély-történelemről és egy mindenhova befurakodó cseh lakájról - Párizs szexmúzeuma kész a válaszokkal.
*
Az ördög talicskán tolt falloszával kezdődik és egy párizsi Love Hotel (japán modell, 25 euró/1 óra) szórólapjával végződik. Mi az? Igen, így van: ez a Pigalle kellős közepén meredező Musée de l'érotisme, mindközönségesen a párizsi szexmúzeum. Azt azért nem állítanánk, hogy látogatottságában veri a Louvre-ot vagy a tavirózsákat a Musée d'Orsay-ban, de a délelőtti, 10 órás nyitásra azért majd minden turistatípus fellelhető a termeiben. Nyugat-európai értelmiségi: jelen. Vihogó japán diáklányok: jelen. Kelet-európai újságíró: jelen. Éppenséggel azt sem állítanánk, hogy a környéken itt a legtöbb nemi szervet formázó kellék és tárgyi emlék, hiszen a Pigalle környező szexboltjai roskadásig vannak az efféle portékával, de ez az egyetlen hely közel s távol, a kissé idejétmúlt szexboltok sűrűjében, ahol az idejétmúltság nem megmosolyogni való, hanem kifejezetten előremutató dolog. Bár azt sem állítanánk, hogy a nagycsaládosok itt töltenék a szombat délelőttjüket (arra jóval alkalmasabb a Luxemburg-kert), de azért
senki ne gondoljon
valami kétes hírű, vörös neonos, áporodott szagú műintézményre. Párizs szexmúzeuma egy tisztes ház, jól belátható, világos terekkel és felvilágosult szemlélettel. Helye van minden rendes, kicsit sem perverz múzeumi listán, még ha nem is a nagyok között. Kicsit lejjebb, az olyan, gerjedelmet keltő, speciális kiállítóhelyeknél kell keresni, mint a listák másik kedvencét is, a Párizs csatornahálózatát bemutató Musée des Égouts de Paris-t. De a csatornákról majd máskor.
| ||
A szexmúzeum nem játékszer, a szexmúzeum komolyan veszi magát, s ez az önbecsülés már a prospektuson is meglátszik. A fő helyen André Malraux idézete, igaz, a szép szavak épp egy jelentős hófehér ülepet takarnak ki - a kitakartan is formás hátsó egy férfikuncsaftja ölére hajoló kurtizánban folytatódik. Gyerek kezébe nem való, mármint a prospektus, de ülep ide vagy oda, azért egy Malraux-idézet elég ahhoz, hogy felemelt fejjel léphessük át a szexmúzeum küszöbét. És ha már felemeltük, érdemes is úgy hagyni, mert sorban jönnek a gazdagon megrakott vitrinek. Régmúlt évszázadok, letűnt kultúrák, Kelet és Nyugat fából kifaragott, agyagba égetett, porcelánra festett, márványból megformált pinái, faszai köszönnek vissza az üvegszekrényekből. Évszázadokat és kontinenseket összekötő pózok, törzsi hiedelmek, nő és férfi (plusz kombinációk) boldog egymásba fonódását hirdető szobrocskák mindenhol. Az erotikarajongó ujjong, a környezetvédő azonban felsír az emberben: vajh' mennyi fa eshetett áldozatul ennyi fallosz kifaragásának?! Ördögök és tisztes családapák kisebb-nagyobb durunggal felszerelve, nyilván a fakapacitástól függően.
Képgaléria pikáns tartalommal:
Óceánia és Kína, Mexikó és Madagaszkár, India és Indonézia korabeli szexuális kultúrája vonul fel a vitrinekben, de itt vannak az oroszok is, akik elsősorban antiklerikális apácaábrázolásokban nagyok, vagy a csehek, akik egy lakáj örömteli teendőit örökítették meg a hálás utókornak. Néhány vitrinnyire találhatók a viccre könnyen kapható németalföldiek; ők a szkatológia felé kacsingatnak, de nemzetkarakterológiai következtetéseket néhány paraszti viseletben guggoló porcelánfigurából azért nem vonnánk le. A házigazda franciáknak természetesen maguk felé nyúl a kezük, s kuplerájkultúrájukat tárgyalják ki egy teljes emelet mélységében. Két emeletet is kell másznia annak, aki a földszinti Malraux után újabb irodalmi idézetre vágyik a változatos genitáliarengetegben, de a másodikon ez is eljő: az ifjabb Dumas értekezik egyet a bordélyházvilág rejtett szörnyűségeiről, de a Kaméliás hölgy szerzőjét leszámítva inkább a tényszerű tájékoztatásé és egy művészileg megformált bidéé a terep. Utóbbi oly büszkén trónol a terem egyik kitüntetett pontján, mint sportmúzeumokban a győztes serlegek.
Láthatunk bordélybelsőt
karikatúrán, fotón és miniatűr maketteken, melyek úgy festenek, mint amiket pajzán kisvasút-modellezők készítettek jókedvükben. Az illusztrációkat magyarázó szövegeket azonban távolról sem hobbivasutasok, hanem Laure Adler szakszerű szövegei kísérik; a hölgy amellett, hogy Marguerite Duras életrajzírója, a korabeli párizsi bordélyvilág nagy szakértője is: Daily Life in the Bordellos of Paris, 1830-1930 című kötete hivatkozási alap a témában, sőt még egy játékfilmet (Bertrand Bonello: Bordélyház) is ihletett. Ami a mozgóképes felhozatalt illeti, az kimerül néhány antik pornófilm végtelenített vetítésében és a japán turistalányok spontán vihogásában. Persze, persze, itt kell elmondani, hogy a pornó régen is pornó volt, és ezt nem szépíti az sem, hogy a megfakult, szürkés képek láttán kellő messzeségből akár úgy is tűnhet, hogy a Dr. Caligarit vetítik. Itt azonban másmilyen doktorok rendelnek, de ne tovább, inkább a porcelánbidé emelkedettsége mentén haladjunk a kijárat és a gift shop felé. A Musée de l'érotisme szuvenírboltja nem más, mint egy szexbolt kicsinyített mása, mely elsősorban filmekben és testékszerekben erős. A kijárat felől nézve a párizsi szexmúzeum feltűnés nélkül belesimul a környék szexboltdomborzatába, de ez persze csak az álca, hiszen ide művelődni és nem nyálcsorgatni járnak a jól szituált turisták. Ja, persze, vagy ahogy a szakállas viccben mondják: ersze, ersze!
72, Boulevard de Clichy, Párizs
