Eközben 2009 óta a közbeszerzési törvény következtében sorra maradnak el az építészeti tervpályázatok, és a helyükbe a minőséget egyáltalán nem garantáló, szimpla árverseny vagy direkt állami megbízások lépnek - utóbbiak gyakran kiemelt kormányberuházás formájában. Pedig Európa északi felén már évek óta gyakorlat az építészet és a politika összehangolása a minőségi környezet és a fenntarthatóság érdekében. Az ilyen tudatos, korszerű szemléletű összefogást mindenhol a szakma kezdeményezte, ahogyan Magyarországon is - de a közös platformhoz szükség van a mindenkori kormányzat nyitottságára is. Ami tény: hosszú évek egyeztetései ellenére még mindig nem született meg a magyar építészetpolitika dokumentuma. A Magyar Építész Kamara volt elnökével, az alapelvek lefektetésének hazai kezdeményezőjével beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Hol tart, hová lett az immár tíz éve készülő magyar építészetpolitika?
Noll Tamás: Valóban hosszú történet áll mögötte, de ha meg akarjuk érteni a hazai folyamatot, a kezdeteket is ismerni kell. Az építészetpolitika elnevezésű kormányzati dokumentum Hollandiában jelent meg először. Az 1990-es évek elején a holland építészek ezzel a provokatív jelmondattal próbálták felhívni a politikusok figyelmét: "Hollandia csúnya". Úgy gondolták, hogy azok az erők, amelyek Hollandia épített környezetét alakították, rossz irányba vitték az ország megjelenését. A mozgalom eredményeként létrejött egy politikai dokumentum arról, mit kell tenni az építészet terén. Ekkor született meg Hollandiában az állami főépítész státusza is. A holland példa alapján több észak-európai ország megalkotta a maga építészetpolitikai dokumentumát, de feltűnő, hogy a dél-európai országokban erre nincs különösebb törekvés. A mozgalomhoz csatlakozó országok életre hívták az Európai Építészetpolitikai Fórumot (EFAP), amely mindig a soros EU-elnökséget viselő országban tartja meg éves találkozóját. "riási eredmény, hogy ezen az informális tapasztalatcserén mindig sikerül összehozni a kormányzati szereplőket, a szakma képviselőit és a civileket. 2011-ben mi rendeztük meg az EFAP aktuális fórumát, közel 25 országból érkezett résztvevőkkel.
MN: Kit mire kötelez egy ilyen kormányzati dokumentum, mi várható a létrejöttétől?
NT: A nemzeti építészetpolitika mindenekelőtt a kormány épített és táji környezetért felelős miniszterének munkaterve, amely segít összehangolni a különböző érintett tárcák munkáját. 2004-ben mint a Magyar Építész Kamara elnöke kerültem kapcsolatba az Európai Építészetpolitikai Fórummal. Lefordítottunk több szakmai anyagot, és úgy gondoltuk, Magyarországon is nagyon hasznos lenne megfogalmazni egy ajánlást. Láttuk, hogy minden országban az építészszakma kezdeményezi az építészetpolitikai elvek kialakítását, így tettünk mi is. A kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és más szakmai szervezetek évekig dolgoztak azon, hogy a gondolat elérje a kormányzat szintjét, hogy ott is tudatosodjon, milyen fontos területről van szó. Hamarosan létrejött a Nemzeti Építészeti Tanács, az építésügyért felelős miniszter tanácsadó testülete, és megszületett az országos főépítész státusza. Azt is elérte a szakma, hogy a Belügyminisztérium (2010-től az építésügy ide tartozik) szabályzatába bekerült az országos főépítészi poszt, ő lett a felelős az ország épített és táji környezetének minőségéért, és nem utolsósorban a magyar építészetpolitika kidolgozásáért, illetve továbbfejlesztéséért.
MN: Milyen nagyobb témákra tér ki az eddig megfogalmazott dokumentum?
NT: Ahogy minden országban, nálunk is fontos szerepet kapott az oktatás az alapszintű oktatástól a felsőoktatásig, sőt a továbbképzésig. "riási lépés, hogy a kamarának az elmúlt években sikerült az alaptanterv, majd a kerettanterv részévé tenni a környezeti nevelés alapelemeit. Ezek csírák, amelyekből kinőhet az érzékenység, a befogadó magatartás a környezet iránt. Kiemelt téma még az örökségvédelem, az épületenergetika, a jogharmonizáció és a média szerepe is. A másik nagy terület a közpénzből történő beruházások minősége. A közpénzből létrehozott épületeknek a legmagasabb minőségi elvárásoknak kellene megfelelniük, de nálunk itt van a legnagyobb szakadék a szándék és a gyakorlat között. A tervpályázatok vagy a minőségi alapú közbeszerzés helyett általában egyszerű árverseny van vagy a közbeszerzést kikerülő közvetlen megbízás. De a rossz gyakorlat megváltoztatásához kevés a törvényi háttér, itt politikai szándékra van szükség. Meg kell győzni a politikusokat arról, hogy a jelenlegi gyakorlat károkat okoz. A meggyőzéshez tudatos kampányt kell felépíteni. Ebben óriási szerepe lenne az országos főépítésznek.
MN: Az ajánlás megszületett, de itt meg is állt a folyamat. Most, 2014-ben mi a helyzet?
NT: A kormányváltás után nem sokkal, 2011-ben Nagy Ervint nevezték ki országos főépítésznek, ekkorra fejeződött be a dokumentum fogalmazása, és a kamara átadta azt a főépítésznek. Az előtte eltelt hét év alatt a szakma minden tőle telhetőt megtett a dokumentum létrejöttéért. Előkészítettünk egy olyan anyagot, amelyik jól használható a politikusok számára. Mindöszsze annyi teendő maradt, hogy a főépítész fölkeresse az érintett minisztériumok mindegyikét - a Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik a források kezelése, a Gazdasági Minisztériumhoz a turisztika, a Belügyminisztériumhoz a szabályozás és így tovább -, a kulturális, örökségvédelmi és egyéb területek tárcáit, hogy a kormányzatot is érdekeltté tegye az átfogó elvek kialakításában. Nem tudom, hogy 2011 óta történt-e előrelépés, hol akadt el a dokumentum. Egyelőre semmit nem hallani róla.
MN: Fontos a politikának ma Magyarországon az építészet?
NT: Úgy látom, a politikusok nyitottak a kérdésre. Az Építészeti Nemzeti Szalon megnyitóján a Műcsarnokban Balog Zoltán miniszter a beszédében tökéletesen összefoglalta, mi a dolga a kormányzatnak az építészettel. Meg kell mondanom, ilyen jó beszédet az építészet hatásáról és szerepéről politikustól még nem hallottam.
MN: Ez egyfajta üzenet volt, hogy a most megalakuló kormányban van fogadókészség az építészet felé?
NT: Nekem ez egyértelmű. A miniszter ott kimondott minden olyan lényeges gondolatot, amit az építészek régóta szeretnének eljuttatni a politikusok felé: hogy miért fontos az épített környezet, hogyan kapcsolódik az életminőséghez, és általában hogyan hat ránk. Nem lehet véletlen, hogy a Nemzeti Szalon első kiállítása éppen az építészetről szól. Valójában már az előző kormányban is érezni lehetett a nyitottságot az építészet iránt, különösen az árvíz utáni újjáépítés nyomán megjelent az a felismerés, hogy baj van az országképpel. Nem egyértelmű a pillanatkép. Egyik oldalról úgy érezzük, nem történik semmi az építészet előremozdítása érdekében, másfelől azonban mégis sok lényeges lépésen vagyunk túl. Függetlenül attól, hogy le van-e írva, rendszerbe van-e foglalva az irány, nagy erők és nagy pénzek mozognak, a környezet alakul. Hogy egy láthatatlan politika mentén vagy spontán módon, azt érdemes lenne kielemezni. Mindenesetre megindult a folyamat.
MN: Ez mind nagyon szép, mostanában mégis többször ütközött az építészszakma és a kormányzat véleménye egy-egy aktuális kérdésben.
NT: Inkább a politika és a szakma véleménye ütközött, kormányzati szinten az egyeztetéseknek nagyobb tere volt. Politikai ütközések a kötelező iparkamarai cégregisztrációnál, az állami tervezőirodák felállításánál, a beruházások műszaki előkészítésének a hiányánál és a megbízások kiadásánál vannak. Erősen problémásnak tartom a tervpályázatok kikerülését, és ugyanilyen romboló a szakmára nézve az újonnan megalakított állami tervezőirodák működése is. Ezek gátolják egy egészséges cégstruktúra kialakulását. Nagyon furcsa azt tapasztalni, hogy amint fölmerül egy beruházás ötlete, valaki már meg is tervezte, a sajtó a hírrel együtt már a látványtervet is leközli. Mintha lenne egy láthatatlan csatorna, amelyen keresztül néhány építész sokkal előbb értesül a megbízásokról, mint a szakma, és a munkáknak csak egy töredéke jut el a tervpályázatokig. Kamarai elnökként magam is szerettem volna földeríteni, hogyan kerül a megbízás az építészekhez, de nem sikerült. Viszont ezeken a területeken is figyelni kell arra, hogy a szakma egységes, jó üzeneteket közvetítsen. Ha megpróbálok egy politikus fejével gondolkodni, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a sok egymásnak ellentmondó hang közül kire kell hallgatni, és mit kell figyelembe venni. Felkészültnek kell lenni, pontosan kell meghatározni a célokat, egységes álláspontot kell kialakítani.
MN: Gondolja, hogy ez a felkészültségen múlik?
NT: Abszolút. Jó lenne, ha az összes szakmai szervezet az alapkérdésekben egy irányba gondolkodna, egyedül így lehetne eredményt elérni. Ebben lenne nagy segítség az egyeztetett építészetpolitikai dokumentum.
MN: A milánói expó körüli vitáról mit gondol?
NT: Már maga a kiírás is teljesen elfogadhatatlan volt: látványötlet-pályázatként definiálták, soha még nem hallottunk ilyenről. Nem szabadott volna belemenni. A szakmai zsűri kihozott négy helyezettet, és most hirtelen kiderült, hogy a második díjas pályamű mégsem jó... Ez egy teljesen szabálytalan eljárás volt, a szakmának ebben az eljárásban nem szabadott volna részt vennie. Más kérdés, hogy ha ez elmarad, a döntést valószínűleg direkt megbízás pótolta volna, ami szintén nem lett volna szerencsés. Közben szorított az idő. De december óta, amikor a látványötlet-pályázatot kiírták, lefuthatott volna egy rendes, szabályos építészeti pályázat is. Vajon azok az építészek, akik a kormánybiztos mellett voltak, miért adtak ilyen tanácsot? Ott indult a baj, és azóta egyre súlyosabb sérelmeket okoz.
A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
