Összefogtak a baktériummal fertőzött ózdi férfiért

  • narancs.hu
  • 2024. január 7.

Lokál

Egy súlyosan beteg 33 éves családapa javára támogató irányított véradásokat szerveznek szülővárosában.

Húsevő baktérium támadta meg a 33 éves Molnár Roland szervezetét, december 29-én és 31-én is megműtötték, most gépek tartják életben – olvasható Ózd város hivatalos honlapján.

A Blikk által is ismertetett eset érintettje életvidám, családos, kétgyerekes férfi. Ózdon született és ott nőtt fel, majd rendőrtiszti főiskolára járt, és dolgozott az ózdi közterület-felügyeletnél. 2016-ban Budapestre került, most az Igazságügyi  Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet dolgozója. Az ózdi honlapnak Roland unokatestvére arról számolt be, hogy amikor a férfi rosszul lett, egy intézményben nem tudták megítélni, mi lehet a problémája, és mire egy másik kórházban kiderült, mi a baj, már az antibiotikumos kezeléssel nem lehetett megfékezni a baktérium pusztítását. 

A hírek szerint Rolandnak sok vérre lesz szüksége ahhoz, hogy a kezelés nyomán ki tudják tisztítani a szervezetéből a kórokozót. Az egyik karját és az ujjait is felnyitották a műtéthez, és most azért küzdenek, hogy a keze megmaradjon. Veséje leállt, lélegeztetőgépen van.

A Magyar Vöröskereszt ózdi szervezete január 11-én és január 31-én is véradást szervez a javára a helyi Civil Házban. De aki más időpontban szeretne segíteni, a miskolci vérellátó szolgálattal veheti fel a kapcsolatot. 

A támogató irányított véradás lehetőséget ad arra, hogy rokonok, ismerősök egy beteg gyógyulásának támogatására adjanak vért. Ilyenkor a véradónak a jelentkezéskor nyilatkozatban kell megadnia a beteg nevét és TAJ-számát. Az sem probléma, ha a vércsoportja nem egyezik meg a támogatott betegével, mert a központban becserélik a vérét arra, ami a betegnek megfelel. Molnár Roland adatait az ózdi honlap közli.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.