A Csibi borozó bejárata köré már délelőtt kiakasztották a színes lufikat - harminc méterre az Andrássy út sarkától ennyit mindenképpen érdemes belefeccölni az egyszeri, ám remélhetőleg jelentős forgalomnövekedésbe. És lám, még a huszadik kamion sem dübörgött át vonszolódva a kereszteződésen, a Csibi félhomályába vezető lépcsők körül már enyhe tülekedés kezdődik, a Rózsa utcai kapualjak pedig komoran tűrik vizeldévé történő átminősülésüket.
Mit is mondhatnánk így, hogy lapunk immár nem képviseltette magát kamionnal, elősegítve ezzel a zenei kínálat végső és visszafordíthatatlan
egyenlaposra
planírozódását. Elsősorban is azt, amit józan önértékelésünk mondat velünk: a helyzet az, hogy nem vagyunk partiarcok. A habágyú beüzemelése felett az Andrássy úti történéseket aggodalmas fanyalgással figyelő gyermekeinknek példát adva igyekszünk örvendezni. Ennek aztán meghátrálásunk vet véget, mert az úttestet elöntő habot egy felvidult és nálunk nagyságrendekkel hitelesebb partiarc két kézzel hányja szerteszét, felkapva sörösdobozt, palackot, vegyes szemetet. A négynegyedes ütemben lengő, testfestett ciciket kedvtelve szemléljük, ez szentigaz, de érzékelni véljük azt is, hogy viselőik egy része még épp legyűrni próbál némi, a helyzethez képest illetlennek átélt restellkedést. Nem sejtjük - bár utóbb meg sem lepődünk rajta -, hogy eközben áttételes módon épp másodbűnsegéddé válunk velünk bámészkodó gyermekeink egészséges erkölcsi fejlődéshez való jogának megsértésében, a Jobbik Magyarországért Mozgalom által ez ügyben utóbb feljelentett főpolgármester kvázi tettestársaként.
Szerencsére idén már senki sem igyekezett túlfeszíteni a Budapest Parádé és a szabadság fogalma közötti gondolati ívet, úgyhogy az esemény elfoglalhatta helyét a világ dolgainak összetett rendszerében, amennyiben sohasem látott tömegű fiatal embernek sikerült egy időben, egy helyen többé-kevésbé megfeledkeznie önmagáról, és ez jól is van így. Nem kívánnánk kisebbíteni az ehhez segítségül hívott segédanyagok esetleges jelentőségét, de az amúgy
suták és böszmék,
az egyébként félénkek, a különben szerencsétlenek is demokratikus módon kivehették részüket a bulizásból - ahogy az idevágó beszédmód az irtózatos zajban igen hosszasan történő, monoton minimálmozdulatokkal, időnkénti felordításokkal és sípba fújásokkal színezett időtöltést nevezi. Az egymás közti kommunikáció kényszerét vagy igényét pedig bőven kiváltja az érzékeket eldugító tülekedés a hangorkánban. Meg az egyidejű (csupasz) jelenlét (csupasz) ténye.
Maga a kínálat csak - mondhatni - a szegélyein hozott újdonságokat. Az önki(nem)lövésére készülő Merlini művész 0,3-as alumíniumlemezekből vélhetőleg elsőéves szakiskolások által összeállított rakétaformát lovagolt meg. A Magyar Országos Rendvédelem és Tűzvédelem Fejlesztéséért Központ Alapítvány a nevéhez illő hűvös modorban harangozta be az általa megbízott Insomnia-kamiont a parádéhonlapon: "Az idei Budapest Parádén színes programokkal emeljük a bulizás színvonalát, fehér foltként fehér kamion fehér díszítéssel és ruhába élj tisztán szlogennel. Különböző tiltott szerek használata nélkül is lehet élvezni tisztán." Emelt bulizásunkat tisztán élvezve helyeseltük a kulturális főváros címre pályázók - csak részleges - jelenlétét. A vitéz várvédőket, az alattomosan ágáló Jumurdzsákot és a lenge - a színes ördögszarvacskás, bikinifelsős fősodorhoz képest persze erősen túlöltözött - török háremhölgyeket szállítmányozó haszonjárművet a Felvonulási téren másodszor is megszemléltük, hogy ízelítőt kapjunk egy Gárdonyi Géza halhatatlanjára alapozott daljáték diszkréten átlélt előadásából, amely az adott hangzásközegben Eger városának máig tartó rettenthetetlenségét példázta meggyőzően.
A tűzijátékot már a szobaablakból néztük, miközben odakint átvették a hatalmat a köztisztaságiak - bár egy-egy, a dolgok mulandóságával elkeseredetten dacoló sípszó még hajnalban is felhallatszott.
