Érdekes, de velem még sohasem esett meg, én ilyenkor inkább sört iszom, lehetőleg - mindjárt és egyszerre - kettőt, majd letömök hozzá két szendvicset, amiben hideg és száraz marhahús van, hagyma, paradicsom meg valami, ami csíp. A sört persze üvegből.
Aztán jöhet néhány falat Cashel irish blue.
Érdeklődéssel vegyes csodálattal figyelem azt a kétségbeesett küzdelmet, amit népünk és annak médiája folytat, hogy elhintse a tájékozatlan szemlélők felé a kulturált borfogyasztás látszatának porát, ám nekem sokkal szimpatikusabb az a gyakorlat, amikor a Sex Pistols menedzsere egy ideig zöldborsókonzervben és dobozos sörben adta ki a fiúk gázsiját, persze miután jól rájuk zárta a lakást. Biztos ettől írtak ilyen jó számokat.
A sör különösen nagyobb vallási és nemzeti ünnepeken esik jól, ilyenkor mintha több is lenne az üvegben, több és keserűbb, mint máskor, a habja tartósabb, a színe aranylóbb. A sört ünnepnapokon persze fekete mackónadrágban kell fogyasztani, lehetőleg szobahőmérsékleten, de semmiképpen sem 18 Celsius-fok alatt, amikor a torokban még igen, de a gyomorban már nem érezzük a hideget. A nyelet után az üveget visszahelyezzük a fotel mellé, és megrázzuk a kis porceláncsengőt: jöhet Jézuska, Petőfi Sándor vagy az új kenyér.
Az új kenyeret, ami lehet cipó, érdemes harmadolni, azaz leszedni a fedelét, majd felkockázott kolozsvári szalonnát, darabolt csülköt és felkarikázott füstölt kolbászt saját zsírjukban megpárolni, borsozni és fokhagymázni, és a kiszedett kenyér- (cipó-)béllel összekeverve visszarakni a kenyérbe/cipóba. Mindezt be kell tenni a sütőbe és jól összeforrósítani.
Petőfi Sándorral nem tudok ugyanilyen trükköt, de a fenti ételt meglepetés parasztcipónak hívják, ha valaki utána akarna nézni a könyvtárban.
A sör egyébként nagyszerűen alkalmas gyermekszületés, érettségi találkozó, keresztelő, házassági évforduló és körülmetéltetés megünneplésére is, vagy ha egy este arra megyünk haza, hogy a lányunk Rékasi Károly-posztert ragasztott az íróasztala fölé. Utóbbi esetben azért biztosítékképpen fogyasszunk valami töményet is.
A hétköznapokon is minden nehézség nélkül találhatunk alkalmat a sörfogyasztásra, elég csak a naptárra pillantani, ahol a dátum és a szerda felirat alatt folyamatosan sorjáznak a nevek, bár az kétségtelen, hogy például Dormán-napon elég sokat kell caplatni, mire találkozunk valakivel, aki ezen nevet viseli, de végső esetben ott van a "na mi van ma?, péntek?!, akkor igyunk egy sört" lehetőség vagy a felismerés, hogy épp 147 éve született Barbinek Menyhért, a Fiatal Alkotók Széchenyi Oszkár Körének megalapítója, a kétszeres aranykoszorús bioesztéta.
Ilyenkor sem lesz világosabb az ég, ahogy felkel a nap, máris lemegy, a kapualjakból pedig egészen érdekes emberek jönnek elő, az egyiknek konkrétan olyan feje van, mint egy kormányszóvivői nyilatkozat, a másik meg magánhangzók nélkül beszél, akár egy felgyorsított szlovák vízállásjelentés, egyik zsebe kifordulva, másik kezében pedig egy nejlonszatyornyi sertésbelet visz mosatni a szemközti kúthoz, mert kannásbél-akció van a sarki közértben.
Észrevétlenül telik a tél a másnapos városban, csönd van, hó meg ilyen kis néma hideg biszbaszok, csak a hit mozgatja az üveghegyet. Ülök a taxi hátsó ülésén, irigylem a vas álarcost, miközben bámulom, nézem, hogy szaladnak a fák, hogy rakódik fel az első sárral kevert olajréteg erre a legújabb évre. Esküszöm, innen a hátsó ülésről pont olyan, mint az előző volt, kásás és szagos, nehezen telő napokkal, ágy alól előhalászott zoknikkal, görnyedt polgárokkal a buszmegállókban. Szlalomozok köztük, hogy végre igyak egy sört, de nincs bennem akarat, hagyom magam rábeszélni a Tisztítótűz nevű koktélra, aminek a receptjét most búcsúzóul idemásolom: két és fél deci erős világos sört összekeverünk két és fél deci rummal (de lehet konyak is), majd megsózzuk, megborsozzuk, és teszünk bele öt deka cukrot. Ha jól összekevertük, a tetejére helyezünk egy citromkarikát, amit beszórunk tüsténtkávéval.
Nem kell feltétlenül egyszerre meginni.
Para-Kovács Imre
