Az emlékművet 1945. május elsején avatták fel. Az eseményen megjelenő kormánytagok – Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, Vörös János honvédelmi miniszter vagy Faragho Gábor közellátási miniszter – Horthy magas rangú katonatisztjei voltak, akik a szovjetekre az 1944. október 16-i sikertelen kiugrási kísérletig a legnagyobb ellenségként tekintettek, és később sem úgy, mint felszabadítókra. De a szovjetek sem úgy tekintettek rájuk, mint egy független állam vezetőire. Az emlékmű avatása valójában a Vörös Hadsereg díszszemléje volt, amelyen Malinovszkij marsall mellett még két szovjet tiszt mondott beszédet – tolmács nem volt –, az emlékművet a magyar kormány tagjai legfeljebb megkoszorúzhatták. Az eseményen nem játszották el a magyar himnuszt, de a szovjetet kétszer is. A reggel nyolckor lezajlott eseménnyel párhuzamosan a Gellért téren és a Vigadó téren (1946-tól Molotov tér) is hasonló emlékműveket avattak.
A Szabadság térről csak novemberben távolították el a Feltámadás emlékművét, azt a négy szobrot – Észak, Kelet, Dél, Nyugat –, amelyek az elcsatolt területek allegóriái voltak. De 1945-ben a magyar gyorsírás megteremtőjének, Markovits Ivánnak 1912-ben állított szobrát is elbontották, a következő években pedig újabb Szabadság téri szobrokat tüntettek el. 1947-ben a Magyar Fájdalom szobrát, egy női aktot, amelynek ezt vésték a talapzatára: „Ez a szobor a trianoni szerződés által elrabolt gyermekei sorsát sirató Magyarország fájdalmát jelképezi.” A művet egy évvel később – amolyan frappáns gesztusként – a Palatinus strand bejáratánál állították föl talapzat nélkül, Napozó nő címmel, ahol 1967-ig állt. A „hőslelkű” amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz bronzszobrát 1936-ban állították hivatalosan annak emlékére, hogy ő volt az, aki 1919 októberében megakadályozta, hogy Romániába szállítsák a Nemzeti Múzeum műkincseit, de ennél fontosabb lehetett, hogy 1934-ben a Szabadság tér 12. szám alá, az egykori Postatakarékpénztár épületébe költözött az amerikai nagykövetség. Ezt a szobrot 1949 márciusában távolították el, így mire a teljes kommunista hatalomátvétel megtörtént, mindössze egy olyan köztéri műalkotás maradt a téren, amely a háború előtt készült: Dózsa-Farkas András 1940-es kehelyalakú bronzinstallációja az Újépület 1849-es vértanúinak emlékére. De ez is cserével került ide: egy másik Dózsa-Farkas-mű, az 1935-ben felállított Magyar Feltámadás szobra helyett, utóbbit a főváros Kassa városának adományozta, amikor a Felvidék az első bécsi döntés nyomán „visszatért”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
