Az első pesti lóvasút 1866-ban indult a mai Kálvin tér és Újpest határa között, a második vonal két évvel később a Városligettől a Józsefvárosi pályaudvarig. A nagy sikerre való tekintettel Budán is lóvasúti társaság alakult, s a gróf Festetich Béla vezetésével létrejött Budai Közúti Vaspálya Társaság gyors egymásutánban két járatot indított: a Lánchíd és Óbuda között 1868. május 18-án, alig másfél hónappal később pedig már Zugliget irányába is megindultak a fogatok. A lovak napi 16 liter zabot fogyasztottak, tisztításukat a kocsisok végezték, a társaság állatorvosa egyúttal a patkolókovács-műhely főnöke is volt, amelyet a mai Bem József tér területén alakítottak ki. Itt csak 40 kocsit és 130 lovat tudtak elhelyezni, ezért Zugligetben is nyitottak egy színt 10 kocsi és a többi ló „tárolására”. A társaság egy év alatt jelentősen gyarapodott, 1868-ban 132, 1869 áprilisában már 197 lovuk volt, ezért új istállóra és kocsitárolóra volt szükség. A létesítményt Zugliget felé félúton építették fel a Szépilonának nevezett területen, amit Vörösmarty Szép Ilonka című verse és a hasonló nevű vendéglő után neveztek el így. De a dicsőség nem sokáig tartott. A budai lóvasutat 1878-ban felvásárolta a pesti konkurencia, megalapítva a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságot (BKVT), amely a következő tíz évben a fővárosi tömegközlekedés legfontosabb szereplőjévé vált. A szépilonai létesítményt 1881-ben bővítették, s ezután hosszú évekig Budapest legkorszerűbb lóvasúti kocsiszínjének számított.
Az első villamos 1887-ben mutatkozott be a fővárosban, és 1890-ben már a Baross utcában, a Podmaniczky utcában és a Nagykörúton – a Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között – is villamosok jártak. A BKVT azonban csak 1894-ben határozott úgy, hogy felhagy a lóvasúttal és átáll a villamosközlekedésre. A zugligeti vonalat 1896-ban villamosították, és ugyanebben évben került sor a szépilonai remíz villamosítására is, ami igen jelentős változásokkal járt; az istállókat le kell bontani, áramátalakítót, elektromos hálózatot kellett kiépíteni, még a vágányokat is ki kellett cserélni. Az átalakított kocsiszín 1896. szeptember 15-én nyílt meg, és kezdetben csak 36 villamost tudtak elhelyezni. A BKVT 1902-ben indította meg Farkasrétig közlekedő járatát, 1906-ban pedig megépült a hűvösvölgyi vonal is. A kocsiszín bővítését is ekkor határozták el. A következő négy évben folyamatosan korszerűsítették az akkoriban Szépilona pályaudvarnak is nevezett objektumot, de jelentős változás csak 1910-ben történt, amikor két új színnel bővült a remíz, és így már 106 villamos elhelyezésére nyílt lehetőség. Nem sokkal később szerelőaknákat is kialakítottak, és üzembe helyeztek egy új áramátalakítót.
Nehéz lenne felsorolni, hogy mostanáig hányféle korszerűsítés történt a legrégebbi budapesti kocsiszínben, de az bizonyos, hogy az elmúlt 113 év az épületegyüttes külső megjelenésére alaposan rányomta a bélyegét. Az egységes arculatra már az ötvenes évektől kezdve fittyet hánytak, ezért ma már a legkülönfélébb stílusjegyek keverednek a kerítésen belül; a hatvanas évek klinkertéglás burkolata éppúgy megtalálható, mint a tíz évvel későbbi alumíniumépítmény, nem beszélve a különféle fémredőnyökről, amelyekkel az eredeti boltíves kapuk zárhatók le. A kocsiszín ennek ellenére műemléki védettséget kapott 2019-ben. A hivatalos indoklás szerint „az elmúlt évtizedek folyamán a remíz a kapacitásbővítés és a technológiai újítások ellenére példaértékűen megőrizte építészeti örökségét, eredeti arculatát”, amit magunk sem vitatunk. Ám ha abból indulunk ki, hogy az eredeti remízt 1881-ben építették, azért lehet némi hiányérzetünk. Ám „az elmúlt évtizedek” nem hagytak semmi nyomot a kocsiszínen: ma is kizárólag azokat a Tatra villamosokat tárolják itt, amelyek még az 1980-as években érkeztek Budapestre.
