Interjú

„Már nincs értelme ellenkezni”

Török András művelődéstörténész

Lokál

Rendhagyó útikalauza, a Budapest könyv 1990 óta többször is megjelent, az idén átdolgozott formában. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a „szenzációs” Budapestről, a kihagyott városfejlesztési lehetőségekről, de még a kérészéletű államtitkári karrierjéről is.

Magyar Narancs: Az elmúlt években sorra jelennek meg a Budapestről szóló könyvek. Mondhatjuk, hogy harminc évvel az első Budapest könyv után ön is divatossá vált?

Török András: Az biztos, hogy szintet lépett és hatalmasra duzzadt a Budapest-szakirodalom. Olyan tudós, egyben olvasmányos művek születtek, mint Tomsics Emőke könyve a pesti óvárosról, vagy N. Kósa Judit alapműve a Nagykörútról. Megkockáztatom, hogy ezek nem lennének ilyen gazdagon illusztrálva, ha 13 évvel ezelőtt nem indul el a Fortepan, amelynek minden harmadik-negyedik képe Budapesten készült, és amelynek lelkes önkéntes menedzsere vagyok. De csodálatos, terjedelmes helytörténeti cikkek jelennek meg a mértékadó portálokon, olyan nagyszerű szerzőktől, mint Zsuppán András, Vincze Miklós vagy Zubreczki Dávid. Én Buza Pétertől tanultam a mesélő hangnemet és látásmódot. Azt a látásmódot, amelyet éppen ebben a 2023-as kiadásban próbálok levetkőzni. Korábban pont a Magyar Narancsban osztott ki Benedek Szabolcs egy cikkben, egyebek mellett ezért is nyugdíjaztam a latin nevű alteregóimat (a Budapest könyv korábbi kiadásaiban két alak, Simplicissimus és Complicatus csodálkozik rá a főváros nevezetességeire – a szerk.), és most már csak én beszélek a könyvben. Az unokáimmal folytatott városnézéskor éreztem meg azt, hogy milyen jó dolog fiatalokhoz beszélni, hiszen ők fogják ezt a várost tovább építeni. Budapest csodálatos kulissza: néha gazdag, művelt külföldieket vezetek körbe, és ők mind el vannak ájulva. Úgy érzik, hogy ez Európa utolsó ismeretlen kincse. Nem is értik, miért nem voltak még itt, miközben Krakkóban vagy Prágában már jártak. Őket nem érdeklik a helyi társadalmi problémák, a külsőségeket látják, és nagyon élvezik. Budapest nem túl nagy, meg lehet érteni a szerkezetét, el lehet jutni mindenhova, de ahhoz elég nagy, hogy kielégítsen minden szofisztikált kulturális, kulináris és egyéb igényt.

MN: Nem áll fenn a „túlturistásodás” veszélye?

TA: Számokat nem ismerek, de ahol most vagyunk, az előtte van annak, amit a természettudomány „átbillenési pontnak” hív. Ez akkor van, amikor minden váratlanul és hirtelen átalakul. Például az Airbnb terjedése nagyon rosszat tesz Budapestnek, kiszorítja a városból a diákságot és a fiatal értelmiséget, ebben lenne tennivalója a várospolitikának.

MN: Ön turistaként használ Airbnb-t?

TA: Mindig. Ebben sajnos kétlelkű vagyok: ha nekem jó az Airbnb, akkor szuper szolgáltatás, ha a városomat tönkreteszi, akkor nem szeretem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.