Sziget 2007

Budapesti nemzetközi vásár

  • - minek -
  • - legát -
  • 2007. augusztus 16.

Lokál

"Ez olyan specialitása Budapestnek, hogy ezért magáért idegenforgalomnak kellene megszületnie. Csábítani lehetne a világ utazóit, hogy jöjjenek megnézni, mert ehhez hasonlót sehol sem találnak. Hatvanezer ember egy-egy napon kint a vásárban. (...) Néztem a szép fák alatt a roppant nyüzsgő tömeget a gyönyörű napsütésben, s azon ábrándoztam, hogy mit lehet még evvel az országgal s evvel a néppel csinálni, ha egyszer úgy szervezik meg, mint ahogy ezt a vásárt szervezték meg a rendezői."

Móricz Zsigmond hetvenöt évvel ezelőtti lelkesedése remek dopping, odakint mégis Tarr Béla Kárhozat című filmje ugrik be. A dülöngélős bányászbuli, amikor Temessy Hédi szenvtelenül megjegyzi, "Milyen szép ez a színes forgatag, milyen szépek is a fiatalok". Ha por lepné el valamelyik plázát, ugyanígy járnánk, legfeljebb dülöngélőből, hangoskodóból lenne kevesebb. Kedvencünk svájci zászlót visel a hátán, fején bohócmaszk, hörgésébe angol és francia szavak keverednek, bárhol a világon egzisztenciát alapozhatna erre a mutatványra.

A belépő elsőként egy autókölcsönzőbe (!) botlik, de hamarosan feltűnik a multinacionális műszaki áruház kihelyezett tagozata. Természetesen a Locomotiv GT a legnagyobb sláger - úgy látszik, miután Presser Gábornak sikerült kiárusítania önmagát, mások is megpróbálkoznak vele. Mi viszont inkább mellőznénk a leértékelést, például a nulladik napi nagycirkuszt, mert a végén még úgy járunk, mint Déry Tibor - összeolvasunk ezt-azt, és kitalálunk valami vérfagylalót. Inkább a paprita nevű blogger feljegyzése lesz a sorvezetőnk: Menni muszály (sic!) egyszerűen bántana, ha kihagynád az ideit és azon gondolkozol, ezt vajon meddig lehet csinálni! Vajon hány évig fogod majd nyelni még a port, magadban belülre az emberundort, azokért a pillanatokért, mit csak a sziget képes nyújtani? Majd kell-e a feeling, ha már családdal, meg ahhoz kapcsolódó hétköznapokkal áld meg a sors?! Vagy egyszer csak vége szakad és huss, nem akarsz majd menni többet? Hogyan múlik el, ha elmúlik? Egy biztos. Ma elkezdődik újra a fesztiválok fesztiválja és mikor a K hídon belépsz, kívül hagyod a külvilágot és csak szigetlakóvá leszel, bulizó, partyzó emberré, hogy feltöltsön ez a pár nap megint egy évre jól!"

A szerző dilemmáját a bőrünkön érezzük, legfeljebb azzal szállnánk vitába, hogy valóban "kívül van-e a külvilág". Aligha. A "menni muszály" nemcsak a közönségre vonatkozik. Régóta tudjuk, hogy amit látunk, a szolgáltatások tora, és ezen már csak azért sem kell megsértődni, mert egyébként semmi nem lenne itt. Persze most, hogy immár a tizenötödik Szigetnél tartunk, felsejlenek a múlt ködében lebegő események - emlékszik még valaki arra, hogy eleinte egyáltalán nem lehetett bort vásárolni? -, de ha egy autókölcsönző úgy gondolja, itt a helye, biztos megéri neki. Mint ahogy biztosan megéri másoknak, minisztériumoknak, egyházaknak, múzeumoknak vagy épp a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának. 'k egy

mobil cellával

érkeztek: odabent priccs, stoki, speciális borotva s más jellegzetes kellék. És persze rabruha is, amit bárki felpróbálhat. "Mivel a Sziget talán legfontosabb üzenete a tolerancia, úgy gondolom, teljesen érthető, hogy itt vagyunk - mondja Fliegauf Gergely bv-őrnagy. - A fogvatartott is ember, a társadalom része, neki is meg kell küzdenie az előítéletekkel. Nekünk az a dolgunk, hogy eloszlassuk a büntetés-végrehajtással kapcsolatos tévhiteket, az emberek ugyanis nagyon keveset tudnak róla. Sokan összekevernek bennünket a rendőrökkel, pedig mi nem bűnüldöző szerv vagyunk, hanem, hangozzék ez bármilyen furcsán is, szociális 'ágazat', a büntetés-végrehajtás ugyanis nem a fenyegetésről szól. A Sziget remek alkalom, hogy beszélgessünk, bármilyen kérdésre igyekszünk válaszolni. Olyan dolgokat is elmondhatunk így, 'négyszemközt', amiről nem olvashatnak az újságokban. Noha a felszerelés teljesen autentikus, az itt látható zárka az egyedi elhelyezés miatt luxusnak számítana a valóságban, hiszen még ma is létezik olyan börtön, ahol a zsúfoltság miatt csak háromszintes emeletes ágyon vannak a fogvatartottak. A kiállított cella nagyon népszerű, sokan 'kipróbálták'. Volt itt egy angol srác, ötvenegy napja szabadult a lázadásáról ismert Strangeway börtönből. Körülnézett, mindent rendben talált, sőt egy betűjelet is hagyott a falon. Nem tudtuk megfejteni, mit jelenthet a titokzatos három betű: A.M.R."

A Civil Sziget lakói közül viszont sokan azt nem tudták megfejteni, miért keményített be a rendezőség azzal, hogy 6000 forintos napijegy vagy 22 000 forintos hetijegy vásárlására kötelezte mindazokat, akik voltaképpen önkéntes alapon egy hetet dolgoznak valamilyen "ügy" érdekében. A Kurt Lewin Alapítvány tavaly még "Tekerj a toleranciáért" elnevezésű programjával került a hírekbe, melynek során több mint 1000 kilométert kerékpároztak össze egy szobabiciklivel a romaintegráció és a szolidaritás jegyében a szigetlakók, idén azonban tiltakozást tettek közzé a jegyvásárlás miatt, mert véleményük szerint: "A 75 százalékos vételi áron biztosított belépőjegyek nem méltányosak a szolgáltatást nyújtó szervezetek számára. Amellett, hogy ez sokaknak áthághatatlan anyagi gondokat jelent, a civilek felé azzal az üzenettel bír, hogy a Szigetet szervezők számára nem fontos a Civil Sziget léte." A nyilatkozatot több mint húsz szervezet írta alá, a Kurt Lewin Alapítvány el sem jött, Gerendai Károly pedig egyebek mellett azzal magyarázta a lépést, hogy idén nem kaptak állami támogatást. Igaz, nem is kértek.

Ahogy a sátrak között kóválygunk, nem igazán találunk olyasmit, ami a tavalyi fesztiválhoz képest (Freedom Fighter találkozik Madárfejű Lajcsikával, Magyar Narancs, 2006. augusztus 17.) váratlan fordulatot hozna. Örömünkre szolgál, hogy két Narancs közeli sátrat is felfedezünk, a hajléktalanok által terjesztett Csillagszálló folyóiratét, melynek rendszeres szerzői között vannak lapunk munkatársai is, valamint a Józan Babák Alapítványét, melynek legfontosabb "felvilágosító kiadványa" épp a róluk szóló Narancs-cikk. De talán még ennél is jobban örülünk annak, hogy a Sziget "zöldprogramja" még a tavalyinál is jobban virágzik. Mintha idén a környezetvédelmi tárca is jobban odatette volna magát. Az ún. Hulladékpont voltaképpen a minisztérium sátra, de a partnerek között számos zöldszervezetet fedezhetünk fel. "Itt jelentős cserekereskedelem zajlik, műanyag poharakat, pet palackokat és alumínium sörösdobozokat váltunk be - mondja a pultnál dolgozó lány. - Hulladékban mérünk mindent, hiszen a hulladék érték, árfolyama van.

Százötven darabért pólót adunk, de a trikón kívül minden ajándékunk újrahasznosított termék, az ékszerek például csavarokból, tömítésekből, alátétekből készültek, itt egy karkötő használt bicikligumiból. Ezek tetra pakos doboz alapú pénztárcák, a táskák között pedig van olyan, ami a tavalyi nagyszínpad hátteréből készült. Programjaink között van csocsóbajnokság - a csocsó is újrahasznosított -, karaoke, és persze közismert személyiségek is eljönnek, hogy megosszák az érdeklődőkkel környezetvédelmi tapasztalataikat."

"Kultúrember vagyok, így hát felkértek mint művészt - nem mint sztárt -, hogy segítsek. Húsz éven át nem voltam itthon, Svájcban vagy Svédországban megtapasztalhattam, milyen az, ha tiszta környezetben, rendezett utcák között élhetek. Ezt tartom a követendő példának, így hát a környezetvédőket maximálisan támogatom - ezt már a nap vendégétől, Horváth Charlie-tól halljuk. - Megismerkedtem itt tíz hulladékgyűjtő emberrel, akik hoztak 100 különböző fajta szemetet - együtt lapítottuk ki a palackokat. Az idén sajnos nem koncertezem a Szigeten, mert készülök a nagy novemberi születésnapi akciómra, de örülök, hogy kijöttem, hogy itt lehetek. Figyelek a környezetemre, szelektíven gyűjtöm a hulladékot - így kellett volna már tíz évvel ezelőtt is!"

Eddig még nem tűnt fel, hogy a Duna partján is fontos események zajlanak, távol a zajtól, de a környezettudatos életmódtól is, bár a fesztivál szabályzata szerint tilos a folyóban fürödni, tusfürdővel, samponnal különösen. Egy német kislány lelkesen magyarázza, hogy ő az első naptól fogva itt tisztálkodik, nem bírja elviselni a konténerek előtt kígyózó sorokat. Eleinte tartottak tőle, hogy a szervezők vagy a biztonságiak kizavarják őket, de mivel rájuk sem hederítettek, naponta kijárnak. Egy közelben napozó fiú nemcsak a lakókocsijára büszke, de arra is, hogy mostanáig (a harmadik napon) mindössze egy liter vizet használtak el tisztálkodásra - ahogy mondja, nem igényeltek többet.

Ha már a fürdésnél tartunk, az újdonság erejével hat, hogy a szigetlakók megmártózhatnak az egykori (?) HM-üdülő fürdőmedencéjében. Persze csak ha van hozzá kellő türelmük. A strandot kerítés veszi körül, hatalmas tömeg vár a bebocsátásra, mivel egyszerre csak ötvenen lubickolhatnak. Az egyik, marconának tűnő őrző-védő készséggel ismerteti a házirendet, ami úgy néz ki, hogy "egységnyi ideig" lehet fürödni, amit a parti őrség (úszómester) figyel. Ennek leteltével engedhetik be a következő turnust, és ez így ment volna a végtelenségig, ha nem érkezik meg már csütörtökön az első nagy felhőszakadás, amit aztán egyre több követett, és ami

sártengerré változtatta

az addigi önfeledt konzumálást. (Lásd Sárból embert című keretes írásunkat.) Az esőzés vagy elriasztotta, vagy épp ellenkezőleg, igen kreatívvá tette a szigetlakókat. Sokan például egy hatalmas pocsolyában találtak nagyszerű játszóteret. Sörözői padokat szereztek, s ezekből építettek akadálypályát. A játék egyszerűnek tűnt: úgy kellett átjutni a padokon, hogy a végén ne essenek arccal a pocsolyába. Aki beleesett, azt sörrel vigasztalták, aki megúszta, sörrel ünnepelték. Tízből ha egy volt képes szárazon célba érni. Mások praktikusan álltak hozzá a csapadékhoz. Ha nem a saját szemünkkel látjuk, el sem hisszük, de két - mint utóbb kiderült, finn - fiatalember meztelenre vetkőzött, magukra öntötték a fürdőzselét, és álltak mozdulatlanul. A szer lassan felhabosodott rajtuk, majd pár perc múlva le is ázott. A fiúk eztán felöltöttek magukra egy szemeteszsákot, így mentek tovább. Néhány órával később egyikük a taxiállomáson bukkant fel ugyanebben a jelmezben, nevetgéléséből arra következtettünk, hogy kifejezetten élvezi az ítéletidőt. Mint ahogy az a szemüveges angol srác is, aki barátnője kedvéért végighallgatta a Dolly Roll koncertjét a Táncdalfesztivál-sátorban. "A lányok mondták, hogy retro music meg jópofa bulizene, biztosan tetszeni fog, de amikor megszólalt a playback, és az a nő kilibbent a színpadra, szó szerint rosszul lettem. Erre nem voltam felkészülve, ez tényleg mindennek az alja. Elég sok fesztiválon jártam már, de ilyen szörnyűséget még sehol nem láttam" - mondja mosolyogva, de látni rajta, halálosan komolyan beszél.

Miként az a lány is, aki sürgősségi fogamzásgátlás feliratú jojóval ügyeskedik. "Érdekelt, hogyan tudnék gyorsan és ingyen óvszerhez jutni. Először a nőgyógyászati sátorba mentem. Ott nyereményjáték fogadott, ha kitöltöttem egy promóciós tesztet a kétfázisú fogamzásgátlóról. Ott nyertem a jojót, plusz a sátorban dolgozó lány adott nekem egy tükröt is, grátisz. De óvszer nem volt. Azt mondták, be szokták mondani, hol juthatunk hozzá, figyeljük a hangosbemondót, de nem kellett fülelnünk, mert valaki szólt, hogy menjünk a Prado Alapítvány sátrába HIV-vizsgálatra, és aki részt vesz a szűrésen, óvszert kap. Maga a szűrés és az eredmény kézbevétele öt percnél többet nem vett el az életünkből - a sorban állás kicsit húzós volt, de megérte. Egy külföldi fiú annyira megörült a negatív eredménynek, hogy lecövekelt a sor mellett, és félpercenként letolta a gatyáját. Végül a fejére húzta az ajándék óvszert - nagyon kicsi feje volt -, és vagy fél percig állt azzal az eltorzult arcával."

- legát -

Sárból embert

A Hajógyárinak is nevezett Óbudai-sziget, mint azt a tudomány már rég megállapította, alapvetően késő pleisztocén (cca. pár tízezer éves) üledékből épül fel, főleg persze homokból meg kavicsból, benne helyenként vízzáró agyaglencsék, amelyek fölött nagyobb eső után tavacskák képződnek. Ehhez még hozzájön az évtized nagy áradásai nyomán lerakódott viszonylag friss iszap (2002 augusztusában, egy héttel az akkori Sziget után konkrétan betört a Duna az Óbudai-sziget belsejébe, elöntve például a mai Mokka Cuka helyén álló szórakozóhelyet, teli hűtőket ragadva magával), ami ha felázik, azt a hatást kelti, mintha a mélyben (s nem is oly messze a felszíntől) állati tetemek bomlanának csendesen, ámde annál büdösebben. Idén azonban, talán a kármentésként lerakott többtonnányi homok miatt, a szagot szinte egyáltalán nem lehetett érezni, ám a legendás szigeti sár hozta a tőle elvárható maximumot. Mindez kezdődött a fesztivált megelőző hosszú aszályos periódussal, mely az ideálisan kellemes fesztiváli klíma és a vele mintegy szimbiózisban járó nagy kasza képét vetítette a szervezők elé - a fejlemények fényében egy kissé tán elhamarkodottan. Ehhez járult még az a több online orgánumban is publikált dezinformáció, mely szerint az idei szigeten még az átlagosnál is melegebb időre számíthatunk, enyhe, kellemes éjszakákkal. (Megjegyeznénk, erről már egy hete tudni lehetett - leginkább a mérvadó szolgáltatók, például az Országos Meteorológiai Szolgálat jóvoltából -, hogy ordas nagy baromság: beígért sekély ciklon, magassági hidegcsepp, miegymás.) Az első nap után még csak a por miatt aggódtak (a későbbi fejlemények tükrében kifejezetten mókásnak tűnik, de szerdán még locsolni próbáltak!), azután megjött a csütörtök délutáni kettős zivatar, majd a péntek éjféli többórás zuhé, a szombat délutáni felhőszakadás, végül az aznap éjszakai, nem szűnő csendes őszi eső, s a porból és vízből létrejött a szilárd anyag ideálisan fluidizált formája, a dagonya. Miután tudósítónk személyesen is végigélte a műsorok éjszakai részét, tanúsíthatja, hogy a sár genezise, a frissen tálalt mocsár legalább olyan fárasztó, mint a már létrejött s a fesztivállátogatók által habosra felvert dágvány. Az egyszeri fesztivállátogató ugyanis, bár számít a zivatarra, úgy kalkulál, hogy a) az csak rövid ideig tart, b) úgyis kihúzza valamelyik fedett helyen. Csak azzal nem számol, hogy az a bizonyos zivatarcella órákig szinte körbe-körbe jár, s éppen kiválasztott tartózkodási helye, a Sziget fölött. Ahogy telik az idő, úgy válik mind fárasztóbbá az óvóhelyen feltálalt zene, s egyébként is menekülni kell, elvégre ha felülről nem is, alulról mindenhová (kivéve teraszok, dobogók) beömlik a víz, a folyamatos csöpögés pedig mintegy szimpatikus alapon stimulálja a húgyhólyagot, s már szaladhatunk is. A sajtó (mindegyik fajtája) mintegy kéjelegve mutatja be azokat, akik - részben hazai, lásd Tenkes kapitánya, részben elítélendő külföldi példák alapján - belefürdenek a mocsokba, s nem átallják a sarat magukra kenni. Ebből a szempontból megállapítható, hogy rendes magyar ember nem fürdik bele a szarba, mert az egyrészt nem illendő, másrészt meg mit szólnának hozzá kollégái, barátai, rokonai, üzletfelei és egyéb szerettei - majd ráérünk állat módjára viselkedni, ha mi megyünk külföldre. A nagy többség persze csak óvatosan kerülget, viszonylag szilárd ösvényeket keres, vagy irtózva konstatálja a szigeti sár legundorítóbb formáját, a betonutakon keletkező nyirkos-nyálkás cuppogós iszonyatot. Viszont örömmel jelenthetjük, hogy mindez csak átmeneti kellemetlenség, a sár ugyanis kimosható, a vizes cipő két nap alatt kiszárad - cserébe már a második napon nullára csökkentek a kezdeti por- és pollenallergiás tünetek. A Sziget mélyének pocsolyáiból pedig csak akkor kelnek ki az első szúnyoggenerációk, mikor már az utolsó takarító is elhagyta a lassan szikkadó területet.

- minek -


Neked ajánljuk

Farkas farkasnak embere

Évszázadok alatt sokat fejlődtek a történetmesélés eszközei, a korábban tűz mellett elmesélt legendákat mára a live-ozás váltotta fel, a westernfilmek pedig valahol a kettő között helyezkednek el.

Ember embernek

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

Mert ez műanyag

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

Közös pillanataink

  • Erdei Krisztina

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Mantrafelhő

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Egy emlékmű emlékei

  • Antoni Rita

Budapest Főváros Önkormányzata 2020 tavaszán indította el a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektjét, amely 2023 tavaszán egy emlékmű átadásával zárul majd az I. kerületben.

Szeretetcsomag

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Letéve

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Hogy visszataláljunk”

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

„Az utolsó pillanat”

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.