Délkelet-Ázsiában hagyományosan ez az idõszak a turistaszezon csúcsa: hogy mást ne mondjunk, európaiak százezrei töltik itt az ünnepeket, menekülve az otthoni decemberi-januári klíma elõl, közöttük hátizsákos turisták meg a (sajnos rendre beigazolódó) legendák örök pedoturistái. Így volt ez idén is. Ám december 26-án, karácsony másnapján, a reggeli idején az utóbbi évszázad egyik legnagyobb földrengése pattant ki, nyomában alkalmasint minden idõk egyik legpusztítóbb szeizmikus szökõárjával, elmosva turistát és bennszülöttet - a körülmények folytán zömmel az utóbbiakat, ám ezt a katasztrófát ezúttal a gazdagabb államok polgárai is megemlegetik.
A rengés
A manapság használatban lévõ magnitúdóskála a földrengés által felszabadított energiát méri - nos, ezen a skálán a december 26-i rengés a 9,0-es besorolást kapta. Összehasonlításul elmondhatjuk, hogy egy ekkora rengés alkalmával felszabaduló energia körülbelül 32 ezer megatonna TNT erejével egyenértékû. Csak hogy tudjuk: az eleddig utolsó világháború alatt a t. harcoló felek ennél sokkal kevesebb anyagot dobtak egymás fejére, beleértve a két atombombát vagy a Drezdát, Hamburgot, Tokiót, Londont elpusztító hagyományosakat is. A rengés Szumátra szigetének északnyugati csücskétõl délre, a tenger alatt következett be - egy úgynevezett szubdukciós zónában, ahol a lemeztektonikai elmélet leírása szerint az Indiai-lemez a Burmai-lemez alá bukik: a folyamat normális esetben igen lassú, évente vagy hat centiméter, ám a kõzetlemezek ütközése hihetetlen feszültségeket kelt a földkéreg felsõ, szilárd részén, ami idõrõl idõre kisebb-nagyobb földrengéseket vált ki - ez a mostani például elképesztõen nagy energiájú volt. Csak három nagyobb rengés akadt az utóbbi száz évben: az 1960-as chilei és két alaszkai (1957, 1964), holtversenyben a mostanival áll a negyedik helyen egy kamcsatkai 1952-bõl. Mindehhez még hozzátennénk, hogy az áldozatok száma nincs mindig arányban a rengés erõsségével, ami érthetõ is, elvégre a fenti négy szuperrengés ritkán lakott vidékeken következett be. De nem lehet mindig ilyen szerencsénk - most speciel nem is volt.
A cunami
A fent említett négy erõs (part közeli vagy éppen tenger alatti) rengés mindegyike szeizmikus szökõárt váltott ki - ezúttal sem volt másként. Habár a földtudományok most még nem képesek pontosan megmondani, melyik rengés vált majd ki pusztító szökõárt - egy bizonyos, magnitúdóban mért határ felett az esemény, úgy tûnik, óhatatlanul bekövetkezik. Annyit már tudunk, hogy szeizmikus szökõár (közkeletû japán nevén cunami) létrejöttéhez a rengésben érintett kéreglemez jelentõs függõleges elmozdulása is szükségeltetik - ezúttal ez a feltétel is teljesült, hiszen egyes becslések szerint Szumátra vagy harminc méterrel (!) zökkent arrébb a rengés következtében. A partra érkezéskor vagy tízméteres cunami igen rövid idõ alatt elérte Szumátrát - alighanem itt még egy mûködõ riasztórendszer is csak nehezen védte volna meg a helyi lakosokat, akik közül több száz ezren halhattak meg gyakorlatilag percek alatt. A szeizmikus szökõár sajátosságainak és pusztító hatásának megértéséhez tudnunk kell, hogy ez - jellegét tekintve is - alapvetõen különbözik egy mégoly erõs vihar által keltett hullámzástól. Dacára annak, hogy ilyen esetben a húsz-harminc méteres hullámok sem ritkák a nyílt tengeren, a hagyományos viharok indukálta vízmozgás csak a vízfelszínt érinti. A földrengések, illetve vulkáni katasztrófák (lásd keretes írásunkat) kiváltotta cunami viszont a teljes víztömeget mozgatja az óceáni aljzattól a felszínig. Ennek megfelelõen a hullámok (mert nem egyetlen nagy hullámról van szó, hanem kisebb-nagyobb hullámok sorozatáról - jelen esetben nem az elsõ hullám volt a legnagyobb) közegtõl, vízmélységtõl függõen máshogy terjednek, s persze a terjedési irány is függ a cunamit kiváltó függõleges elmozdulás helyétõl és irányától. A mostani rengést okozó törésvonal nagyjából észak-déli irányú, éppen ezért a cunami hullámai kelet-nyugati irányba haladtak - ezért úszta meg úgyszólván áldozat nélkül a nagyjából tengerszinten fekvõ Banglades, ahol az emlékezetes 1970-es ciklon feleekkora méretû vihardagálya vagy félmillió embert ölt meg álmában.
Összességében elmondható, hogy a hullámok nagyobb tengermélységnél gyorsabban terjednek (akár 700-800 km/h-s sebességgel is), viszont ekkor még a felszínen alig érzékelhetõek. Ám ha sekélyebb tengerszakaszokhoz vagy partközelbe érnek, mozgásuk némileg lelassul (ez sajnos emberi léptékekkel mérve még így is túl gyors), a hullámmagasság viszont extrém mértékben megnõhet - a Krakatoa 1883-as kitörésekor harmincméteres, az egyik említett alaszkai rengéskor viszont az epicentrum közelében a parton több mint hatvanméteres hullámokat regisztráltak (ez már majdhogynem a Deep Impact megvalósult világa). Ennyire amúgy nincs is szükség - a mostani katasztrófa során a legnagyobb hullámmagasságot a rengéshez igen közel esõ Nicobar-szigeteknél regisztrálták, s ez sem volt több 15 méternél, máshol a hullámmagasság a 10 métert sem lépte túl, ám sajnálatos módon az embernek még ez is túl sok. Nem beszélve arról, hogy a hullámfront nyomán iszonyú mennyiségû víz zúdul az alacsonyan fekvõ parti részekre, s mindezt rendkívüli energiával teszi - amit pedig követ a hasonlóan durva visszaáramlás, melynek során a tenger magába szippantja az épített emberi környezet szilánkokra tört maradványait, házakat, jármûroncsokat és az elpusztult emberek tetemeit. Egyes szakértõk becslése szerint a mostani szeizmikus szökõárhullámok által szállított energia már magában is vagy 5 megatonnányi volt (TNT- egyenértéken számítva), ami még mindig a kétszerese a II. világháborúban felhasznált teljes mennyiségnek, ám négy magnitúdóval kevesebb, mint magának a földrengésnek az ereje.
Az elõrejelzés kudarca
Szumátra szigete része a Csendes-óceánt körülölelõ pacifikus tûzgyûrûnek s egyben a Föld legaktívabb vulkáni övezetének, a Szunda-szigetívnek. A tektonikus mozgások s az ezeket kísérõ földrengések és vulkáni tevékenység intenzitása tekintetében ez a környék úgyszólván verhetetlen, ráadásul a szeizmikus szökõárak sem ritka vendégek errefelé (lásd ismét keretes írásunkat). Tekintve, hogy a cunamik iszonyú távolságokat (pl. a nagy chilei rengés során több mint 12 ezer kilométert - egészen Japánig) képesek megtenni anélkül, hogy egy cseppet is veszítenének pusztító hatásukból (persze az irány ilyenkor sem mindegy), nyilvánvaló, hogy szinte a teljes indiai-óceáni térség veszélyeztetett egy erõsebb földrengés nyomán kialakuló cunamitól. Hihetetlen, de elõször Hawaii szigetén regisztrálták a karácsonyi szuperrengést, ám elsõ lépésben "csak" 8,1-esre saccolták - állítólag ez az alulbecslés is szerepet játszott abban, hogy a thaiföldi meteorológiai intézet nem vagy csak késve (a hullámok beérkezése után) adott ki riasztást. Az elõjelekbõl - a víz visszahúzódása a parton - csak egy tízéves kislány és egy állítólag jól tájékozott indonéz halászfalu lakói értettek - ennyit az oktatási rendszerrõl Nyugaton és Keleten egyaránt. A véletlenül parton tartózkodó turisták néha - maguk helyett - az ideiglenesen szárazon hagyott halakat kezdték menteni, legalábbis egyes túlélõk vallomásai alapján. A szárazföldi emlõsök ellenben megérezték a bajt, és idõben védett helyre menekültek - ez a japánoknál évszázados tapasztalat. Mindez egy cseppet sem változtat a tényen: a teljes dél-délkelet-ázsiai környéken, ahol vagy kétmilliárd ember él (ennek persze csak egy bizonyos, kisebb hányada az érintett partvidékeken - habár, mint írtuk, minden csak a hullámméreteken múlik), szinte semmilyen cunamijelzõ rendszer nem létezik (ellentétben a pacifikus övezettel). Nyugodtan lehet hibáztatni az érintett térség kormányait - lehet beszélni arról cinikusan, ám nem minden alap nélkül, mi mindennel is foglalkoznak, ahelyett, hogy a kormányzott polgárok (és a bevételt hozó turisták) biztonságával törõdnének. Hozzátehetjük: a most ezres nagyságrendû emberveszteséget elkönyvelõ európai államok vezetõi sem sokat tettek eddig azért, hogy polgáraik nagyobb biztonságban legyenek; pedig ehhez a politikai nyomásgyakorláson túl a konkrét, célzott támogatásokig számos lehetõség adódott volna. Úgy tûnik, nem csupán az érintett térség, de a turistákat kibocsátó gazdag államok felelõs vezetõi is hazárdjátékot folytattak, elvégre egy efféle gyilkos erejû cunami létrejöttének valószínûsége viszonylag (és pontosan nem kalkulálható módon) kicsi. Nos a számítást elhibázták, s ebbe nagyon sokan bele is haltak.
Body count
A szeizmikus szökõár sajátosságai miatt a katasztrófa halottainak számáról nincs és nem is lehet pontos adatunk, a halállista óráról órára, sõt percrõl percre bõvül, és véglegesen sosem zárul le - azután pedig csak vitatott számok és becslések maradnak. Nyugodtan eltekinthetünk az olyan zombi-rezsimektõl, mint a burmai katonai rendszer (most éppen Myanmar az ország neve, de ez ne zavarjon senkit - a Zaire-hoz hasonló képzeletbeli országnevek ritkán élik túl a diktátorokat), mely összeszámolni sem hajlandó halottait - pontosabb becslésekhez be kéne jutni az országba: talán majd néhány év múlva. A világ elõbb a tengernyi Srí Lanka-i áldozatról értesült - hiába, rengeteg itt a turista, akikbõl ilyen esetben automatikusan áldozat vagy tanú válik. A ceyloni halállista egyre hosszabb - a megerõsített halálesetek száma meghaladja a 46 ezret, közöttük sok a külföldi áldozat. A legnagyobb veszteséget persze a földrengéstõl közvetlenül is érintett Indonézia szenvedte el: az eddig megtalált halottak száma már most (lapzártánkkor) közel jár a százezerhez, ám egy indonéz kormánytisztviselõ 400 ezerre becsülte a halottak számát - elvégre falvak tucatjaiban (például a Szumátra elõterében fekvõ, sûrûn lakott szigetíven) senki sem adott életjelet magáról. Tízezerhez közelít az indiai halottak száma is, ráadásul sok ezer embert keresnek még. Az áldozatok fele az Andaman-, illetve fõként a délebbre elhelyezkedõ Nicobar-szigeteken élt; ezeket valósággal elmosták a hullámok (arról nem is szólva, hogy a gigantikus földrengés nemcsak a vizet, de a magmát is mozgásba hozta: ennek megfelelõen eddig már két tûzhányó is aktivizálódott, közülük az egyik még sosem mûködött a történelmi idõkben). Az indiai halottak fele is innen került ki, a másik fele meg a kontinensrõl, jórészt a hullámterjedés irányába esõ Tamil Nadu államból. Az már csak a természet gonosz tréfája, hogy a diffrakció (elhajlás) miatt a szubkontinens papíron védettebb délnyugati része (Kerala) is kapott az áldásból. Nem sokkal kevesebb a thaiföldi áldozatok száma sem: az eddig megerõsített 5 ezer halott fele külföldi turista, ráadásul rengeteg az eltûnt (lapzártánkkor vagy hatezer ember), akiknek a 80 százaléka biztosan meghalt - legalábbis megint csak hivatalos helyi vélekedés szerint. Ezenkívül számos áldozatot követelt a cunami (nyugat felé haladva) a Maldív-szigeteken, az óceán túloldalán fekvõ Szomáliában, sõt Kenyában, Tanzániában, a Seychelle-szigeteken és még Dél-Afrikában is jelentettek áldozatokat. Keleti irányba maga Szumátra szigete védte meg a távolabb esõ területeket - de azért Malajziában még így is több tucat az áldozatok száma.
A külföldiek közül a svédek vesztesége a legnagyobb - eddig csak 52 halálesetet erõsítettek meg, ám vagy 2900 emberrõl nincs hír (félõ, hogy többségük már nem kerül elõ élve). A német halottak száma is elérheti az ezret, de alig tudunk mondani olyan európai államot (s akkor még nem említettük az amerikaiakat, ausztrálokat, japánokat és még sorolhatnánk), ahol ne rettegnének a végleges számoktól. S nem utolsósorban a magyarok: a Külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint lapzártánkkor még mindig nem tudnak húsz, a katasztrófa idején a térségben tartózkodó magyarról, s csak remélhetjük, hogy végül mindannyian élve kerülnek elõ.
Utóhang
A mentés, mint mindannyian tudjuk a napi hírekbõl, sokszor jelentõs késéssel indult be, s még most is csak vontatottan halad. Az állampolgáraik révén érintett kormányzatok is késve reagáltak - ebbe, legalábbis lapzártánkkor még úgy tûnt, akár bele is bukhat pl. a svéd kormány. Most, némileg megkésett reakcióként, jönnek számolatlanul a segélyek - eddig több mint kétmilliárd dollárt ajánlottak fel a gazdag államok és a nagy nemzetközi szervezetek - ám a helyzet is ennek megfelelõen katasztrofális. A sebesültek számát több száz ezerre becsülik - legtöbben a víz által sodort törmeléktõl (fém, fa, üveg) szenvedtek tipikusan vágott sérüléseket. A járványveszély igen nagy - ehhez a szabadban, vízben bomló holttestek tömege és a túlélõk katasztrofális higiéniai állapota is hozzájárul. A hontalanok száma milliókra tehetõ, ami vélhetõen jelentõs migrációt és ennek logikus folyományaként jelentõs társadalmi feszültségeket válthat ki. Az amúgy is polgárháborús övezetekben (Aceh, Srí Lanka) pedig akár a harcok kiújulásához/fokozódásához is vezethet. Az idõ sem nekünk dolgozik: ENSZ-tisztviselõk szerint a katasztrófa utáni helyreállítás akár évtizedekig is eltarthat.
Barotányi Zoltán
a víznek árja
Szeizmikus szökõárak régóta sújtják az emberiséget - ráadásul kialakulásuknak, bizonyos korai, a szokott ösvények mentén haladó hírlapi kommentárok állításaival szemben, nincs köze az emberi tevékenységhez. Egyes történészek becslései szerint egy i. e. 1600 körüli vulkáni katasztrófa (a Szantorin explozív kitörése) és a nyomában támadt szökõár pusztította el a minószi civilizációt, és ugyanez súlyos csapást jelentett Egyiptomra is. Az írott európai történelem legismertebb cunamija az 1755-ös (Voltaire által is megörökített) lisszaboni földrengés nyomán pusztított a parton a már nagyjából összedõlt városban - a rengés, a cunami és az ártól érintetlen romokon feltörõ tûzvész halottainak száma vagy százezerre tehetõ. A XX. század sem múlt el európai cunami nélkül: az 1908-as messinai rengés ugyancsak gyilkos hullámokat indított el, melyek a rengéssel együtt 70 ezer embert öltek meg. Ázsiában sokkal gyakoribbak a szeizmikus szökõárak - például az egyik 1703-as japán földrengés után a hullámok szintén százezer embert öltek meg. A Krakatoa vulkán kráterének 1883-as összeomlását követõen a cunami 36 ezer ember életét követelte - javarészt a Szunda-szorosban. Indonéziában még az 1990-es években is több szökõár pusztított, ám az okozott katasztrófa méreteit tekintve ezek és a korábban említettek sem mérhetõk a mostanihoz. Az áldozatok szélsõségesen magas száma nyilvánvalóan összefügg a rengés példátlan erejével, helyével és az érintett térségben az utóbbi évtizedekben tapasztalt demográfiai robbanással.
