helyrajzi szám

Tábori vadászok emlékműve

Lokál

Azokat a katonai egységeket nevezték tábori vadászoknak, amelyek a hagyományos gyalogságnál alaposabb kiképzést és korszerűbb fegyvereket kaptak.

Az efféle elit alakulatok Ausztriában már az 1800-as évek elején megjelentek, de a kiegyezés után a Monarchia hadseregében már magyar táborivadász-alakulatok is voltak. Békeidőben a szokásostól eltérő egyenruhájuk különböztette meg őket a sima gyalogosoktól, elsősorban a fejfedő, mely sapka helyett ún. stájer vadászkalap volt, rézlemezből készült vadászkürtdíszítéssel és jókora kakastollal. Később a kalapot már csak a díszegyenruhához lehetett viselni, ami a harcok esetére mindenképpen praktikus előírásnak tűnt. Az osztrák–magyar tábori vadászok legfőképp az I. világháborúban vitézkedtek, de ekkor voltak a legnagyobb veszteségeik is.

A háborút követően számos márványtáblán, domborművön, oszlopon és síremléken örökítették meg a különféle alakulatok és egységek hősiességét és dicsőségét, de az illetékesek csak a harmincas évek végén látták elérkezettnek az időt egy nagyszabású, „központi” emlékmű felállítására. „Budapest székesfőváros gazdag műemlék galériája szeptember hónapban impozáns alkotással gyarapodik. A Városmajorban felállítják és leleplezik a tábori vadászok hősi emlékművét, mely bronzba öntötten és kőbe vésve hirdeti majd a hagyományos vadászszellemet s a tábori vadászok világháborús vitézségét” – írta 1940 júliusában a Somogyi Ujság. Az életnagyságúnál jóval nagyobb bronzszobor megalkotását Kisfaludi Strobl Zsigmondra bízták, aki határidőre el is készült, ám az avatás az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés, és az ezzel kapcsolatos halaszthatatlan teendők miatt elmaradt. Az ünnepséget sokkal később, 1941. május 11-én tartották meg. „A vadász-emlékmű két bronzba öntött főalakja két katonát, öreg tábori vadászt és mai fiatal bajtársát ábrázolja. A két vadász keményen kezet szorít és a szobor alján: »A múlt ad erőt a jövőre« jelmondat fejezi ki azt a gondolatot, amely az egykori tábori vadász zászlóaljakat és a magyar honvédség vadászcsapatait eltöltötte” – írta a Nemzeti Ujság a szoborról, nem is sejtve a nem is oly távoli jövőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.