helyrajzi szám

Tábori vadászok emlékműve

Lokál

Azokat a katonai egységeket nevezték tábori vadászoknak, amelyek a hagyományos gyalogságnál alaposabb kiképzést és korszerűbb fegyvereket kaptak.

Az efféle elit alakulatok Ausztriában már az 1800-as évek elején megjelentek, de a kiegyezés után a Monarchia hadseregében már magyar táborivadász-alakulatok is voltak. Békeidőben a szokásostól eltérő egyenruhájuk különböztette meg őket a sima gyalogosoktól, elsősorban a fejfedő, mely sapka helyett ún. stájer vadászkalap volt, rézlemezből készült vadászkürtdíszítéssel és jókora kakastollal. Később a kalapot már csak a díszegyenruhához lehetett viselni, ami a harcok esetére mindenképpen praktikus előírásnak tűnt. Az osztrák–magyar tábori vadászok legfőképp az I. világháborúban vitézkedtek, de ekkor voltak a legnagyobb veszteségeik is.

A háborút követően számos márványtáblán, domborművön, oszlopon és síremléken örökítették meg a különféle alakulatok és egységek hősiességét és dicsőségét, de az illetékesek csak a harmincas évek végén látták elérkezettnek az időt egy nagyszabású, „központi” emlékmű felállítására. „Budapest székesfőváros gazdag műemlék galériája szeptember hónapban impozáns alkotással gyarapodik. A Városmajorban felállítják és leleplezik a tábori vadászok hősi emlékművét, mely bronzba öntötten és kőbe vésve hirdeti majd a hagyományos vadászszellemet s a tábori vadászok világháborús vitézségét” – írta 1940 júliusában a Somogyi Ujság. Az életnagyságúnál jóval nagyobb bronzszobor megalkotását Kisfaludi Strobl Zsigmondra bízták, aki határidőre el is készült, ám az avatás az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés, és az ezzel kapcsolatos halaszthatatlan teendők miatt elmaradt. Az ünnepséget sokkal később, 1941. május 11-én tartották meg. „A vadász-emlékmű két bronzba öntött főalakja két katonát, öreg tábori vadászt és mai fiatal bajtársát ábrázolja. A két vadász keményen kezet szorít és a szobor alján: »A múlt ad erőt a jövőre« jelmondat fejezi ki azt a gondolatot, amely az egykori tábori vadász zászlóaljakat és a magyar honvédség vadászcsapatait eltöltötte” – írta a Nemzeti Ujság a szoborról, nem is sejtve a nem is oly távoli jövőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.