Az úgynevezett társadalmi vállalkozó különös jelenség. Filantróp ötleteket dédelget, de az általa észlelt társadalmi "dugulás" elhárítására a piacról hozott pénzszivattyút is működésbe állítja. Keskeny ösvényen, néha a senki földjén trappol előre - ott bukkan fel, ahol se az állam, se a privát szektor nem akar, nem tud megoldást találni egy marginalizálódott csoport problémájára. Bill Drayton neves amerikai társadalmi vállalkozó, a fogalom kiötlője - és a hasonszőrűeket világszerte szponzoráló Ashoka alapítvány vezetője - húsz évvel ezelőtt olyan emberek kapcsán kezdte használni a kifejezést, akik elsőre kiköpött üzleti vállalkozónak tűnnek. Innovatívak, elszántak, "látnak a pályán", az eszközöket kreatívan használják, jól tűrik a kockázatot, néha az intézményi, jogi kereteket feszegetik. Csak épp mindezt nem a profit öröméért teszik, hanem mások iránt érzett felelősségből.
A legismertebb kortárs társadalmi vállalkozó a 2006-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett Mohamed Junus, a szegények bangladesi bankára, aki a 70-es évektől kidolgozott mikrohitelrendszerrel rengeteg olyan embernek segített vállalkozást és családot fenntartani, akikkel a pénzpiacon nem álltak szóba. Működőképes ötletekre, pragmatikus széplelkekre nem csak a fejlődő országoknak van égető szükségük - a mikrohitel az USA-ban is hódít, a másért vállalkozás ma az üzleti képzésben valóságos szakiránnyá lett. A társadalmi vállalkozások Délkelet-Ázsiában vagy Észak-Amerikában azt a teret töltik ki, amelyet a viszonylag kis állam hagyott üresen, Európában és Dél-Amerikában sokkal erősebb a kapcsolatuk a közszférával.
A nemes ideák megvalósítására gyakran nonprofit célú, mégis profitorientált gazdálkodású társaságok alakulnak, hogy az esetleges pénzügyi nyereséget a probléma felszámolására fordíthassák. Léteznek üzletileg is fényesen sikeres modellek, mint az a latin-amerikai divatcég, amely egy jómódú aszszony véletlen favelalátogatásával indult, a helyiekre támaszkodó varroda alapításával folytatódott, és ma párizsi, milánói kifutókon bizonyít. Máshol egy jó ötlet is elég volt: a pályaudvarokon lődörgő indiai gyerekseregek számára kitalált "állomásiskolák" önkéntes tanárai aligha fognak nyereséget termelni. Nálunk a
zömmel termelőtevékenységet
is végző egyesületek, alapítványok, kht.-k a szociális háló foltozgatására vállalkoznak, marginalizálódott vidékek, fizikai, értelmi korlátozottsággal élők megsegítésére koncentrálva. "Általában nemcsak tevékenységük piaci bevételéből élnek, pénzügyi fennmaradásukhoz pályázati pénzek, az ellátottak, foglalkoztatottak után járó állami kvóták is fontosak. Eredményességük értékelésénél nem is ez, hanem a társadalmi hatás az elsődleges. Ennek mérésére vannak eszközök" - mondja Matolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszékének adjunktusa, aki kurzust vezet a hazai társadalmi vállalkozások mélyebb megértésére. "Azt szeretnénk megmutatni, hogy léteznek olyan példák - mondjuk úgy, hősök -, akik valódi vállalkozók, de nem a piacgazdaság diktálta profitmotívum vezérli őket. Azt vizsgáljuk, hogy milyen elvek, gyakorlat mentén működnek." Az esettanulmányokból kötet születik, október közepén az egyetemen konferenciára várják a hazai szereplőket.
Textillel megy a falaknak a társadalmi összefogást, közösségi művészetet és környezetvédelmet öszszekapcsoló Retextil, Thiesz Angéla ötlete. A komplex foglalkoztatási és termelési rendszerben megváltozott munkaképességűeket alkalmazva közösségi tereket és berendezési tárgyakat állítanak elő újrahasznosított anyagokból. A Pécs belvárosában található bemutató- és munkateremben délelőtt fél tucat ember gombokat vág, bálás ruhát fejt vissza, fonalat készít, amiből nagy, színes, vidám és meghökkentő textíliák születnek. "Az egész Istenkútról, Pécs északnyugati peremvidékéről indult. Ez egy no school, no church, no pub hely, sok a nagycsaládos, az emberek 40 százaléka otthon ül." A közösségi életnek az iskolabezárás elleni (dokumentumfilmben is megörökített) harc adott löketet. Angéláék bevették a művelődési házat, mozival, színházzal dolgozva fel a traumát. Épp akkor nem volt pénze szőnyegre sem, így hulladék anyagból készített egyet. Mivel a falunak már volt egy közösségi használtruha-tára, eszébe jutott, hogy a felesleg újrahasznosításából elindulhatna valami. Alapítványuk az országos foglalkoztatási alaptól kapott harmincmilliós támogatással kezdett, a művházban kikísérletezték a gépeket, a recycling technológiát, kisvártatva már egytucatnyian dolgoztak, és kiállításokon szerepeltek. A levetett göncökből előbb kisebb táskák, sapkák, övek, párnák születtek, utána jöttek a bútorok, most függesztett tereket - ülő-fekvő alkalmatosságokat, térelválasztókat, óriáspuffokat, virágkelyheket, lámpatesteket - állítanak elő, fesztiválokat, partikat rendeznek be, vagy a lakótelepi sivárságot enyhítik átmenetileg. Angéla szerint a Retextil sokféle rehabilitációra alkalmas terápiás rítus is. "Rákos beteg, értelmi fogyatékos, pszichiátriáról kikerült, skizofrén, szervi bajos, tartós munkanélküli - mind dolgozott már nálunk. Bejön valaki, aki teljesen készen van, és ettől a munkától három hónap múlva újra embernek érzi magát, bízik a többiekben. A folyamat egyrészt megnyugtat, másrészt a tanult tehetetlenség ellen hat, csoportból közösséget formál, mert együtt kell csinálni. Összehozza az embereket, akár gyártják, akár használják." A személyre szabott rehabilitációs, fejlesztő eszközöket is kínáló "XXI. századi városi népművészet" az ötletgazda szerint oda való, ahol sok a hulladék, de nincs közösség, csak tátongó terek. "A lényeg az, hogy a helyi munkaerővel a helyi hulladékból helyi köztereket szereljenek fel. "vodát, iskolát, gyermekotthont, kórházat, fogyatékosotthont - a közösségbe menjen vissza az, ami támogatott munkahelyen születik. Ha ezen túl beindul a piac, boldog vagyok." Ennek érdekében próbálnak a megyeszékhelyen megkapaszkodni, egy ötlettel az Európa Kulturális Fővárosa projektbe is bekerültek, de a város érdeklődését nem sikerült igazán felpiszkálniuk. A szociálisintézmény-vezetők fantáziáját pedig nem mozgatta meg, hogy egy gyermekotthon berendezését helyi asszonyok bevonásával dobják fel. Angéla szerint ráadásul ő az üzletet is taszítja. "Nincs meg a marketing, a fogyasztói kör, így financiálisan meg szoktunk dőlni - nagyon munkaigényes termékekről van szó." A foglalkoztatásához kapott állami normatívát ráadásul júliustól visszanyesték, embereket kell elküldenie, a létszám húszról szépen-lassan hétre olvadt. A hiányt uniós programok pótolják, de a támogatások rövidek, a hatórás munkára így is csak negyvenezer forintot tudnak fizetni. Angéla főleg tanítani és terjeszteni szeretné a módszert, mert szerinte közösségi alapú, rehabilitáló foglalkoztatásból alig van az országban. Egy pesti pszichoterápiás intézetben már alkalmazzák, de nagy álma, hogy a Retextil a pedagógusképzésben, gyógyfoglalkoztatásban, szociális munkások képzésében is akkreditált legyen, egyelőre nem valósult meg.
Magának ásta ki a piacot
a NESsT támogatásával (a szervezetről lásd keretes írásunkat) az 1999-ben indult Nyitott Kert Alapítvány. Matthew Hayes brit környezetbiológus és biotermelő a kilencvenes évek derekán a gödöllői egyetem komposztügyi kutatója lett, ide is nősült. Mivel nem élvezte az irodai munkát, a környezetgazdálkodási intézettel közös kísérleti biokertészet megalapításán fáradozott. Az ökogazdaság kisvártatva társadalmi kísérletnek beillő vállalkozássá fejlődött. A Nyugaton ismert ún. Community Supported Agriculture (közösségileg támogatott mezőgazdaság) modelljében a fogyasztókat és a kistermelőket közös platformra terelik. A közösség támogatását (a kistermelőket sújtó likviditási gondokat előre fixált árral és kifizetett mennyiséggel, a kereskedelmi lánc kiiktatásával oldják meg) a termelők ellenőrzött minőségű, elérhető árú biozöldséggel és -gyümölccsel, vegyszermentes környezettel, a táj gondozásával hálálják meg. Az egyetemről leváló alapítvány célja a környezetileg fenntartható gazdálkodás elterjesztése mellett a helyi gazdaság éltetése volt. A termelők és a fogyasztók közösségfejlesztő programokon is találkoztak, hírleveleket kaptak. Az együttműködés negyven családdal kezdődött, 2002-ben már százhúsz szerződött le. Mivel nem mindenki örült a fix mennyiségnek és az emberek több szolgáltatásra vágytak, Matthew-ék létrehozták a Nyitott Kert Futár rendszerét. Itt szélesebb termékskála, nagyobb termelőhálózat, egyéni igények szerinti rendelés, házhoz szállítás járt a tagoknak. A magánszemélyek pénzéből, kölcsönből és a NESsT - 30 ezer dolláros - tőkeinjekciójával pályára állított társaság 25 millió forintos éves forgalom mellett évente rendszeresen néhány százezer forintos hiánnyal zárt. A kiadásokat a miszsziós célok konzekvens betartása (pl. a csomagolóanyagnak is környezetbarátnak kellett lennie) is növelte. Egy ekkora szervezetnek a viszonylag kis hiány is megakadt a torkán. Pár éve eladták az egészet egy gazdálkodónak, aki lefaragta a költségeket, de a közösségfejlesztő funkciók némiképp háttérbe szorultak. "Fontos, hogy a kicsit a mi brit XIX. századi kapitalizmusunkra emlékeztető rendszerből valamivel több pénz kerüljön vissza a társadalomba. A tisztán versenyalapú működésben sokan nem jutnak hozzá bizonyos javakhoz, miközben szociális és ökológiai értelemben is túlhasználat folyik" - indokolja a hasonló vállalkozások kelet-európai létjogosultságát Matthew, aki fékezhetetlen idealistából időközben lelkes pragmatistává szelídült. Új dobása egy városi biobolt lesz, amelyet etikus kapitalistaként akar működtetni. "Nagyon sok a jó ötlet itthon, de nehezen indulnak be, nagy a tőkehiány."
A forgótőke hiányára panaszkodik Enyingi Tibor, aki az 1993 óta létező Sokoró Ökológiai Park Alapítványt viszi a hátán. A fenntartható fejlődési program célja, hogy a Győrtől délre fekvő - Pannonhalmát is magába foglaló - vidék megtartsa népességét, a falusiak vállalkozó kedve növekedjen, a táj értékei megmaradjanak. A környezetkímélő vidékfejlesztés mellett nagy szerepet kap az oktatás (erdei iskolai, gyógynövénytermesztés, gyümölcstermesztés, méhészkedés tanítása), a turizmus fejlesztése és a természetvédelem. A kezdeményezéshez számos önkormányzat csatlakozott, néhányan egy uniós LEADER-program (részvételi tervezésen alapuló vidékfejlesztési program) konzorciumi tagjai lettek. Az üzletileg is fenntartható fejlesztés etalonjának a hátrányos helyzetű Sokorópátkán nyolc éve alapított dzsemüzemet szánták. "A cél többek között az volt, hogy a termelés, az érték hozzáadása itt történjen, a munka, nyereség helyben maradjon." A beszállítók egyenest az állami szubvencióval induló üzemnek termeltek. A sokféle különleges, palackozott biolekvár falusi asszonyok régi receptjein alapul, ők tisztítanak, válogatnak, de ők a hoszteszek is, ha egy kiállításon dicsérni kell a portékát. A termelők és a feldolgozók érdekeit a piacon egy integrátor képviseli. "Likviditási gondok miatt nem lehet a foglalkoztatási programot működtetni" - panaszkodik Enyingi, aki szerint ez annál boszszantóbb, mivel a gyógynövényekkel dúsított lekvárokra nagyon is lenne piac. "Csak négy embert tudunk foglalkoztatni. Nullszaldósak vagyunk, nem lehet egyről a kettőre lépni. Működésre se a bankok, se az állam nem ad pénzt."
Kilencmillió forintos aktívummal zárta élete első társadalmi vállalkozását Orbán Péter, aki az Ashoka nemzetközi alapítvány ösztöndíját is megkapta. A gyógypedagógus végzettségű férfi a 80-as években lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, amiért három évet kell börtönben töltenie. Mikor kijön, keresi, mihez kezdjen. "A rendszerváltás idején látszott, hogy akinek gyenge a hangja, az nem jut hozzá semmihez. A sérültek ilyenek voltak." Tudása és kreativitása mellé pénze nincs, egy szolgálati lakásban él feleségével és négy gyermekével. A továbblépés helyett azonban egyre inkább egy akadálymentesített, árában is hozzáférhető, minőségi üdülési lehetőségen töri a fejét. Ennek eredményeként 1994-ben a Vértesben átadják a
Fecskepalota
névre keresztelt rehabilitációs üdülőt. A telket, hála rábeszélőképességének és a polgármesteri pártfogásnak, olcsón kapják, az építés kilencmilliós költségét adományokból szedi össze. "Ha jó ügyről van szó, nem sok ajtó marad zárva előttem." Az üzemeltetést, Orbán Péter ötlete nyomán, civil kalákában oldják meg. Felhívására két tucat, sérültekkel foglalkozó szervezet jelentkezik, akik egy vagy több hét fenntartásának önköltségét átvállalva az év bizonyos időszakára szóló joghoz jutnak. Azóta ötven szervezet tagjai fordultak meg az akkori fogyatékoslétesítményekhez képest valóban palotának számító üdülőben. Az állagmegóvást egyrészt piaci alapon, profi vállalkozók megbízásával, másrészt önkéntes napokon végzik. Az ötletért járó Bill Drayton-féle ösztöndíj révén (amely a vállalkozókat abban segíti, hogy egy ideig ne kelljen máshol pénzt keresniük) családjával végre saját otthonba költözhet. Amikor tíz év elteltével leadja az üdülő vezetését, jelentős tartalék mutatkozik az alapítvány számláján. "A recept? Kemény munka, takarékoskodás, sok tervezés. Nagy energiát kell arra fordítani, hogy költséghatékonyan működjünk." Fegyelmezett megszállottságának energiáit ezután a Napra-Forgó Kht.-ra fordítja, amely Érd vonzáskörzetében lemorzsolódott, sérült emberek úgynevezett integrált foglalkoztatási rehabilitációját végzi. A jellemzően alacson vagy elavult képzettségű munkavállalókat tanácsadással, személyre szabott képzéssel és speciális munkacsoportokban történő munkatapasztalat-nyújtással próbálják talpra állítani. "Itthon a foglalkoztatási rehabilitáció támogatott formája elsősorban a szegregált üzemszerű foglalkoztatás, ami igen kevéssé rehabilitál, nem integrál." Az általa kitalált munkacsapatokban piaci cégekhez kihelyezett emberek együtt végeznek valamilyen szolgáltatási tevékenységet - csomagolást, takarítást, adatrögzítést, felügyeletet - szerződéssel, pénzért átlagos, ép munkavállalókkal, akik között szembesülnek az elvárásokkal. "A csapat kompenzál, kiegyenlíti a hiányosságokat, gyengeségeket, önsegítő közösség. Felelősségre nevel, a megrendelő felé pedig jó átlagteljesítményt jelent. Célunk, hogy pozitív tapasztalatokkal igazoljuk a piacgazdaság szereplői, az egész társadalom előtt, hogy a sorsát felvállaló megváltozott munkaképességű ember értékteremtő társuk lehet. Mindezt valós feltételek között, árbevételekből, munkából akarjuk elérni." Jó esetben így csökkennek az előítéletek (és a költségek, hiszen a munkaerő toborzására a cégeknek nem kell költeniük), terjed a vállalati társadalmi felelősségvállalás, a sérült munkavállaló pedig aktívabb lesz. A Napra-Forgó mára egyre profibb módon működik, Orbán Péter autodidakta módon kitanulta a vállalatvezetést is. "A kontrollingot például fogcsikorgatva, éjszakánként. Jól formázott Excel-táblákkal idéztem meg Radnóti sorait" - utal arra, mivel töltené az idejét, ha két élete volna. Nemrég sikerült a versenyszférából átcsábítania egy tehetséges gazdasági vezetőt is, de erre nyolc évet kellett várnia. A 2006-ban ötven emberrel foglalkozó vállalkozás azonban nem elég nagy: egy-egy bevételt termelő alkalmazott után húszezer forintjuk marad havonta, legalább kétszer-háromszor ennyi "munkatárs" termelné ki a cég rezsijét. Ehhez viszont megrendelések kellenek, amelyekért igen keményen meg kell küzdeni. Ezért pályázatokkal egészítik ki a büdzsét. "A magunkfajta is kap infarktust, itt is ki kell kaparni a gesztenyét. De legalább ott a meggyőződés, hogy jó a cél, és én irányítom a folyamatokat, nem alkatrész vagyok valahol" - mondja Orbán, aki a társadalom számára csak "kis modelleket" akar készíteni, nem nagy dolgokat.
Már csak személyes élettörténete miatt is más léptékekben gondolkodik az országban 22 helyen, 16 területen mintegy 700, súlyos szellemi és fizikai fogyatékkal élőnek munkát (és részben otthont) adó
Összefogás Ipari Szövetkezet
vezetője. Szekeres Erzsébet fia 1976-ban halmozottan sérülten született. Az asszony biztosra vette, hogy Tibor az akkori viszonyok között nem tud majd emberhez méltó életet élni. "Helyet akartam neki a világban" - mondja, miközben körbevezet a Csömör és Budapest határán található többhektáros "szigeten", ahol egy üzem és kiszolgáló egységei mellett kertészetet és lakóépületeket találunk. Az ötlet egy magányos jugoszláviai nyaraláson fogant, és egy sérült emberek családtagjai által működtetett osztrák szervezetnél tett látogatás nyomán öltött végleges formát. Bár akkor még a gondoskodás állami monopólium, 1983-ban megszerez egy szántót "olyan embertől, aki előtte nem adott egy kanál földet senkinek". A kisszövetkezeti törvény hatálybalépésének (1986) első napján negyedmilliós hitellel megalakul a szövetkezet, Erzsébet egy régi Zsigulival hordja ki a bedolgozók által készített termékeket. Három évre rá nyertek először állami pályázaton, lassan saját használatú ingatlanokhoz - például egy gödöllői üzlethelyiséghez - jutottak. Tevékenységi körük, a foglalkoztatottak száma folyamatosan nőtt, rengeteg szervezet és család kereste meg őket. Annál is inkább, mert a pályázati pénzekből lassan új épületegyüttesek, majd lakások is épülnek. Ma hetven ember él itt, többségüknek nem kell fizetnie, másoknak az előtakarékosságban, hiteltörlesztésben segítenek. Az alapítvány által menedzselt lakhatás, terápia, fejlesztési és szabadidős programok fedezetét a szövetkezet próbálja kitermelni. Egyebek mellett a Bábolna Rt.-nek szállítanak baromfit, de készítettek kürtöket is a németországi futball-világbajnokságra. A nyereséget teljes egészében visszaforgatják a fejlesztésekbe. A legtöbb pénz a csirkenevelésből származik. Van biofarmjuk is, a juhok gyapjából szőnyegeket készítenek, de van varrodájuk, szövödéjük és zöldséget termesztenek saját fogyasztásra. Sokat hoznak a különféle összeszerelő és csomagoló bérmunkák, Svájcba régóta küldenek fénycsőalkatrészeket. Erzsébet ragaszkodik a minőséghez, és nem próbál avval munkát szerezni, hogy fogyatékosokat dolgoztat. A kezdeményezés így is csak félig önfenntartó, a fennmaradó részt állami támogatásból - intézményi és foglalkoztatási - normatívákból fedezik. A 2003 óta stagnáló normatívák júliusi visszanyesésével és a feltételek szigorodásával lehet, hogy az eddiginél is hosszabb lesz a várólista, közben a 2005-ben még másfél milliárdos összbevétel tavaly 1,2 milliárdra apadt.
A hátrányokat és nemi arányokat tekintve is vegyes munkacsoportokhoz műszak végén érkezünk, a siketek az utolsó percben is elképesztő tempóban hajtogatják a dobozokat, a kerámiafestők, gyertyaöntők is buzgón dolgoznak. A fejlesztőcsoportban egy kerekes székes fiatal nő mutat be mindenkinek, van, aki a finom kézmozgásokat igénylő munkát tanulja, más a nagy színes ABC-mozaik kirakását végzi feszült figyelemmel. A lakóotthonban maguk az ott élők vezetnek körbe. Nem mindenki él egyedül, sok az élettársi kapcsolat, házasságok is köttetnek. A szomszédban már áll az első integrált ház, ahol a sérült családtagjuktól elszakadni nem akaró emberek, szakmabeliek és remélhetőleg az utcáról érkezők is vesznek majd társasházi lakást. "Nem érzem magam igazi vállalkozónak. Lehettem volna az, egy barátnőm hívott a ruhaiparba, meg is gazdagodott" - mondja Erzsébet, aki tavaly elnyerte a genfi székhelyű Schwab Alapítvány által létrehozott "Az Év Társadalomtudatos Vállalkozója" díjat. Szerinte rengeteg dolgot lehetne csinálni, akkora lukak tátonganak a szociális hálón. Bár fél szemmel már az utódját keresi, nagyobb összegben fogadnánk, hogy régi-új álmait - az állami gondozásból kikerülő fiatalok utógondozási programját, illetve az üzleti és a non-profit szféra képviselőinek rendszeres találkozóit - még biztosan tető alá hozza.
NESsT
A kezdetben elsősorban észak-amerikai és európai nagy donorok támogatását hasznosító NESsT - Nonprofit Vállalkozások Fenntarthatóságát Segítő Csapat (Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team) tíz éve működik Magyarországon. Társadalmi vállalkozások beindítását támogatják, hogy a civilek szabadon felhasználható saját bevételekhez jutva hosszú távú fenntarthatóságukat erősítsék, és egyben küldetésbeli céljaikhoz is közelebb kerüljenek. Fő programjuk, a NESsT Vállalkozási Alap Közép-Európában és Latin-Amerikában működő civil szervezetek üzleti ötleteihez nyújt pénzügyi és vállalkozásfejlesztési támogatást. A felhalmozott tapasztalatokat és jó példákat kiadványok, kutatások és konferenciák révén is megosztják a nonprofit társadalommal. A NESsT - tanácsait a gyakorlatban is megvalósítva - saját társadalmi vállalkozást is működtet (NESsT Consulting szakképzés és szaktanácsadás), aminek bevételeit a programjai finanszírozására fordítja. Két regionális irodájuk közül az egyik Santiago de Chilében, a másik Budapesten található. "Magyarországon tréningek és folyamatos szakmai tanácsadás formájában a civil szervezetek üzleti készségeit, tudását fejlesztjük, eddig mintegy félszáz szervezet vett részt ilyen képzésen. Munkánkba az üzleti szektor szakembereit is bevonjuk. A jól működő szervezetek piacképes ötleteinek beindítására három-öt éven át pénzügyi segítséget is nyújtunk, évente 6-10 szervezetnek" - mondta Varga Péter, a szervezet munkatársa. Támogatott szervezeteik tevékenységi köre igen széles, a környezetvédelem, a családtervezés és -segítés vagy a hátrányos helyzetűek, fogyatékkal élők helyzetének javítására is indulnak társadalmi vállalkozások, és mostanában egyre gyakoribb a védett munkahelyek létrehozása is. Varga szerint Magyarország a társadalmi vállalkozásokat tekintve a régió egyik élenjáró országa, de nagy szükség van a további támogatásra. Sokáig szeretnének maradni.
