„Tessék, lőjön le!” – Lenyomta az autóst, s rátérdelt a gerincére a rendőr Tatabányán

  • narancs.hu
  • 2016. március 4.

Lokál

Jogsértő bilincseléssel és előállítással kezdődött, majd az erőszakoskodó rendőr elítélésével folytatódott az igazoltatás – tudatja a Helsinki Bizottság közleménye.

Autót vezető ügyfelünket 2011. május 26-án vonták közúti ellenőrzés alá Tatabányán. A férfi az ellenőrzés során vitatta a szabálysértés tényét, de átadta a szabályos kártyaformátumú jogosítványát és az autó forgalmi engedélyét. A rendőr azonban a személyi igazolványát is kérte, noha arra semmi szükség nem volt, mert a sofőr személyazonossága igazolva volt. Az ügyfél szóvá tette mindezt, amit a rendőr „hepciáskodásként” értékelt. Később a bíróságnak is a sofőr provokatív magatartására hivatkozott – áll a Helsinki Bizottság közleményében, ami így folytatódik.

Az intézkedő rendőr azt is megjegyezte, hogy akár le is lőhetné, amelyre a férfi úgy válaszolt, hogy „tessék, akkor lőjön le”. Erre a rendőr haragra gerjedt, az autója csomagtartójához vonszolta ügyfelünket, ott arccal előre rányomta a csomagtartótetőre, ezután rátérdelt a gerincére, és kezeit hátrabilincselte.

A járművezetőt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Ennek okát nem közölték vele. Ügyfelünk előállítása alatt többször panaszkodott arra, hogy fáj, zsibbad a keze. Végül orvos előtt vették le a bilincset, amely mély nyomot hagyott csuklóin. Erről látlelet is készült.

A sértett feljelentése alapján közvádas eljárásban ítélték el az intézkedő rendőrt: hivatali visszaélés és bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt 375 ezer forint pénzbüntetést kapott. (Ilyen büntetéssel egyébként rendőr maradhat az elkövető.) A büntetőbíróságok megállapították, hogy a rendőrt nem a közérdek, hanem személyes motívum vezette az intézkedés során, egyszerűen meg akarta alázni az ügyfelet. A rendőri eszközöket pedig erre, illetve fájdalom okozására használta fel, azaz jogtalan hátrányokozási célzattal visszaélt a hivatali hatalmával. Tehát mind a testi kényszer alkalmazása, mind a bilincselés, mind az előállítás ezzel a jogtalan hátrányokozási célzattal történt.

Az ügyfél gerincébe térdeléssel, mivel annak semmi köze nem volt még az egyébként jogszerűtlen bilincseléshez sem, a rendőr elkövette a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét.

A sértett a jogerős büntetőítélet meghozatalát követően fordult a Helsinki Bizottsághoz, hogy segítsünk a rendőrséggel szembeni kártérítési igénye érvényesítésében. A férfit Győző Gábor ügyvéd képviselte ebben az eljárásban. Ez ért véget tegnap jogerős ítélettel.

A kártérítési eljárás során a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság úgy állt hozzá az ügyhöz, mintha a felperest ítélték volna el bűncselekményekért, nem pedig a szolgálatában álló rendőrt.

Végül tegnap a Győri Ítélőtábla az emberi méltóság sérelme mellett megállapította a személyes szabadsághoz való jog, a testi épség és a lelki egészség sérelmét is. Kötelezte az alperest magánlevélben történő sajnálkozásra, valamint a kártérítés összegét 500 ezer forintban és kamataiban állapította meg.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.