Vitézy Dávid sebességmérő kamerákat helyezne a városokba

  • narancs.hu
  • 2023. február 20.

Lokál

Szerinte ez New Yorkban nagy számban csökkentette a halálos baleseteket.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, vasárnap hajnali 2 órakor halálos gázolás történt a Harminckettesek terén, egy valószínűleg ittas olasz férfi nagy sebességgel behajtott a megállóba, ahol halálra gázolt egy 23 éves, a villamosra várakozó lányt, két másik várakozó élete szintén csak centiket múlt. Ennek apropóján Vitézy Dávid volt BKK-vezér és volt közlekedési államtitkár egy Facebook-posztban New York példáján keresztül mutatta be, hogy a városban felszerelt sebességmérő kamerák hogyan csökkentik a gyorshajtást.

Vitézy kiemelte írásában, hogy az amerikai városban a kamerák reggel 6 és este 22 óra között mérték a sebességet, és hogy az is jól látszik, hogy ebben az idősávban az autósok sokkal inkább betartották a sebességhatárokat. Szerinte a meglévő sebességmérő technológia, amit a gyorsforgalmi utakon már alkalmazunk, a városokban is visszaszorítanák a gyorshajtókat. Úgy gondolja, hogy ha ez a beruházás túl nagy lenne a rendőrség számára, akkor akár az önkormányzatok vagy egyes lakóövezetek is megfinanszírozhatnák ezt számukra. Bejegyzését úgy zárta, hogy „ideje lenne egy ilyen programot elindítani Magyarországon.”

Mint korábban megírtuk, Karácsony Gergely azonnali egyeztetést kért a rendőrfőkapitánytól, hogy közös intézkedési tervet dolgozzanak ki a halálos gázolások visszaszorítására. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.