Karácsony: Éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszerre van szükség

  • narancs.hu
  • 2023. február 20.

Lokál

A balesetek elleni stratégiát már ezen a héten nyilvánosságra hozzák.

A vasárnap hajnalban történt halálos gázolás apropóján máris egyeztetett egymással Karácsony Gergely főpolgármester és Terdik Tamás rendőrfőkapitány. 

Ahogy lapunk is beszámolt róla, vasárnap hajnali 2 órakor halálos gázolás történt a Harminckettesek terén, egy valószínűleg ittas olasz férfi nagy sebességgel behajtott a megállóba, ahol halálra gázolt egy 23 éves, a villamosra várakozó lányt, két másik várakozó élete szintén csak centiket múltKarácsony Gergely a baleset miatt azonnali egyeztetést kért a rendőrfőkapitánytól. 

A főpolgármester hétfőn Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a találkozón áttekintették, hogy milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez, és kiemelte, hogy igenis elérhető cél, hogy közúti balesetben senki sem veszítse életét Budapesten.

Szerinte a balesetek súlyosságának elsődleges tényezője a gyorshajtás, ennek megelőzésére

éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszer kiépítésére van szükség,

ami elsődlegesen a rendőrség feladata, de fővárosi közútkezelőnek is van teendője.

Ezen felül elkészítik a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát, aminek keretein belül olyan városfejlesztési lépéseket ígér, amik erősítik a közúti biztonságot. A szakmai egyeztetést megkezdték és többek között az Autóklubbal is tárgyalnak róla. Ennek részleteit már ezen a héten kívánja közölni a főpolgármester.

Karácsony kiemelte, hogy a végleges közlekedésbiztonsági lépések végrehajtását kiemelt prioritásnak tekinti. 

Korábban Vitézy Dávid volt BKK-vezér és volt közlekedési államtitkár szintén városi sebességmérő kamerák felszerelését javasolta

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.