Mozgássérült-lakótelep Pesthidegkúton

Vörös téglás álmok

Lokál

Az ENSZ 1981-et a rokkantak nemzetközi évének nyilvánította, s erről Magyarországon is megemlékeztek. A hivatalos protokoll mellett – emlékbélyeg, kiállítások stb. – a mozgássérült-lakótelep ötlete alulról jövő kezdeményezésként kapcsolódott a tematikus évhez, de megvalósítása a kései Kádár-kor tipikus vállalkozásának tekinthető.

A főváros északnyugati csücske, a II. kerület külső része ma Budapest egyik legfelkapottabb kertvárosi környéke. Alig találni üres telket, az utolsó nagyobb összefüggő területre a 2019-es önkormányzati választások előtt húzták fel a Gyarmati Dezső Uszodát, amely a kapkodó kivitelezés miatt azóta is folyamatos javításra szorul. Ám az uszodától néhány sarokra egészen más léptékű utcácskák sorakoznak. A Len utca és a Pinceszer utca által közrefogott, összefüggő, kerítések nélküli területen apró, szorosan egymás mellé épített vöröstéglás, javarészt földszintes sorházak állnak: az ötvennégy lakásból álló Pesthidegkúti Mozgássérült-lakótelep tömbjei.

 

Társadalmi ügy

Az 1983-as kezdetektől itt élő Nász Erzsébet, az Egalitás Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítvány elnöke azzal kezdi, hogy annak idején még betonozott út sem volt itt, a környék családi házai közül egy sem állt. „Szinte üres volt ez a terület, és volt abban valami ijesztő is, hogy ide fogunk kiköltözni” – teszi hozzá. Nász Erzsébet ekkor a Marczibányi Téri Állami Szociális Intézet lakója volt. Ez volt a főváros ki­emelt mozgássérült rehabilitációs intézménye a nők számára, míg a férfiakat a Május 1. úti Állami Szociális Intézetben helyezték el, a Városliget szélén (ma: Hermina út). Mindkét intézetben számos olyan fiatal élt, akik a járványos gyermekbénulás miatt kerültek ellátásra szoruló állapotba és kényszerültek elhagyni az otthoni környezetet. Azok a fiatal felnőttek, akik a rehabilitáció során képessé váltak az önálló életre, megpróbáltak kiutat keresni a korszaknak megfelelően rendkívül szigorú, nem koedukált intézményekből. A fiatalok útja innen korábban vagy a családjukhoz vezetett vissza, ahol jellemzően semmilyen akadálymentesítésre nem volt mód, vagy egy idősotthonba, ahol viszont a hétköznapi élet tűnt nehezen elviselhetőnek – nem csoda, hogy sokan saját lakásról álmodoztak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.