Levelek Budapestre

  • Kovács E. Málna
  • 2015. december 8.

Magyar Mandarin

Hiányzik a köpet a járdáról, az orrfújás kézzel, a tömeg a metrón, a patkány a konyhában, a mosoly az arcokon, az idegen szemek agresszív, de bájos bámulása. A nyolcvanadik emeletek, a vasárnapi nyitva tartás.

Ha van olyan, akit megmagyarázhatatlan rossz érzéssel tölt el a budapesti metrókocsikban a műszőrös ülések kiszámíthatatlan nyikorgása, kérem, írjon. Arról a csöndet halkan megtörő hangról beszélek, amit az ehhez értő szakemberek és a kárpitos sem tudott kiküszöbölni. Leül az ember (mert túl sok a szabad hely), és ahogy a mandarinok és csirkemellek ütemre mozdulnak a jobb kezében lévő zacskó alján, úgy nyikordul egyet az ülés is. Másfelől még a csönd is kelleti magát, egy-két kósza mobilcsörgés vegyül bele, még mindig várom, bazmeg, de nem jön, mondják, mondja a srác, mondja a bácsi, akinek bizonyosan akkor tették tönkre az életét, amikor a gyerekei mobiltelefont vettek neki karácsonyra. Ebben az évben különösen rosszkor jön az ünnep: épp akkor, amikor Budapest olyan városnak tűnik, ahol a hazaérkezésem napján ciánoztak: üresnek, élettelennek, és egy kicsit élhetetlennek is.

Ha van olyan, akit zavar a ciánozás, kérem, írjon. Aki hálás a megtaposott lábakért, a sűrű elnézésekért, a sarkon üvöltő részegért vagy a félénken kettőt dudáló autósért, az is írjon. Aki ezekért hálás, annak ugyanúgy hiányzik egy húszmilliós város dinamikája. Az emberei, az autói, a gyárai, a szokásai, a rigolyái, a kérlelhetetlensége, a javíthatatlansága. Ha van olyan, aki hirtelen alig tudja kezelni, hogy Budapesten nőként kezelik, kérem, írjon. Aki meglepődik, ha az autó megáll a zebra előtt, ha kinyitják neki az ajtót, ha a férfiak előreengedik a buszon. Aki elszokott ezektől, az túl sok időt töltött olyan helyen, ahol a férfiak sem a nőket, sem a férfiakat nem tisztelik.

Van azonban egy köztes kategória, az utazóé. Az utazóstátusz mindent felülír, mindent megszépít, és borítja a statisztikákat. Én olyan utazó voltam (vagyok), akit ez a különleges címke – még ha csak átmeneti lehetett is – leírhatatlan boldogsággal töltött el. Gárdonyi Géza útleíróként emlegeti az utazót, és szerinte az útleíró írásaiban maga az élet a legérdekesebb. „Az idegen ember élete, ahogy a maga kövei között, maga fái alatt, a maga valóságában, porában, szennyében, becsületességében, huncutságában vagy egyéb leveiben, páráiban, szagaiban látta.” Én, aki a pekingi mindennapjaimat törekedtem pontosan, de porosan, szennyesen, párásan, szagosan, az interkulturális sokktól vagy a mérges alkoholtól kábultan tálalni, most értetlenül állok a szürke és élettelen magyar valóság előtt.

Hiányzik a köpet a járdáról, az orrfújás kézzel, a tömeg a metrón, a patkány a konyhában, a mosoly az arcokon, az idegen szemek agresszív, de bájos bámulása, a szecsuani bors, a tisztított víz, a másik időzóna, a lábdobbantós lépcsőház, a szemeteskosár a vécé mellett, a szűk csatornák, a guggolós budik, a bábeli nyelvzavar, az egyenruhás katonák, a vörös csillagok, a sípoló mágneskapuk, az olajos zöldségek, az utcai árusok, a kínai gyerekek, a nem kínai felnőttek, a meleg víz papírpohárban, a hosszú metróvonalak, a nyolcvanadik emeletek, a vasárnapi nyitva tartás, a sárga ruhás metrós nénik, akik benyomnak a kocsiba, mielőtt záródna az ajtó, a mosolygós banki alkalmazott, aki beszél angolul és mindig a saját ablakához hívja a sorszámomat, és azok a hozzám hasonlóan külföldre szakadt barátaim, akik miatt érdemes volt belevágni ebbe az egészbe.

Végül pedig, ha van olyan, aki egyre kevésbé tud együtt élni azzal, hogy itthon a kozmopolitizmus a hazafiság ellentéte lett, és a nemzetközi hangulatot árasztó éttermek, intézmények és lehetőségek dacára lassacskán elvész a biztonságérzet, írjon. Aki, ha volna értelme, szembemenne az erősen érzelmi alapú magyarság párpolitikai kötelékeivel; a szimbolikus konstrukcióként vegetáló nemzeti identitással; azzal, hogy a buszon, a lépcsőházban kénytelen befogni a fülét, és a békesség érdekében a száját is; azzal, hogy az utóbbi időben oly jellemző magyarkodástól kénytelen undorral, gúnyos mosollyal, zavarodottan eltartani magát, és azzal, hogy egy szélsőséges ideológia által fűtött rendszert – a kínait – olykor emberibbnek érezte, mint a magyart, írjon.

Írjon nekem levelet Budapestre. Név és cím a szerkesztőségben.

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!