Aki korpa közé keveredik…

  • Schilling Árpád
  • 2015. szeptember 2.

Magyar termék

Schilling Árpád írása a Zsidó Kulturális Fesztivál botrányának margójára.

Petrás Mária 2003-ban fellépett a Magyar Szigeten, ez tény. A Magyar Sziget egy vállaltan szélsőjobboldali rendezvény, szervezői és résztvevői egy percig sem tagadják, hogy antiszemiták (lásd itt).

Petrás Mária szerint ez nem probléma, mert ő mindenhol énekel, ahova elhívják. Ez a gondolat nem idegen a magyar kulturális élet szereplőitől. Kertész Imre szerint például el kell fogadni minden díjat, függetlenül attól, hogy ki adja és milyen célból, visszautasítani egyszerűen modortalanság.

Ha tehát én szavalok avagy énekelek olyan társaságban, ahol rendszeresen azon viccelődnek, hogy ki kellene nyírni az összes cigányt, zsidót, négert meg a hasonló alja népeket, akkor én magam nem egyetértek velük, hanem épp ellenkezőleg, segítem az etnikumok közötti megbékélést.

A  Kárpát-Haza Magyar Konferencia megnyitóján augusztusban

A Kárpát-Haza Magyar Konferencia megnyitóján

Fotó: MTI

De mivel? Petrás Mária nem zsidó népdalokat énekelt a Magyar Szigeten, hanem az ott összegyűltek számára identitásképző erővel bíró erdélyi meg csángó balladákat. Hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál balliberális, értelmiségi közönsége szívesen hallgatott volna akármilyen eredetű népdalt, abban biztos vagyok, de vajon mire nyitott a Verőcén összegyűlt néptömeg? Petrás megtehette volna azt is, hogy mielőtt a kedvenc népdalait elénekli, kijelenti egy mondatban, hogy ő nem támogatja a mások kiirtására vonatkozó uszítást, és mélységesen elítéli a vallási, etnikai, szexuális orientáció alapú agressziót. Ezt akkor nem tette, mert nem így gondolta, vagy egyáltalán nem gondolt semmit, de ez nem zárta volna ki annak lehetőségét, hogy ma bátran elhatárolódjon hajdani önmagától.

„Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon…” – írja József Attila. Aki csak azt adja, amit a hallgatóság elvár, az nem tanít, hanem szórakoztat. Petrás Mária szórakoztatott, amihez joga van neki is, meg a közönségének is. Ahogy joga van ennek a közönségnek gyűlölködni is. Azt azonban mérhetetlen álszentségnek tartom, amikor azon háborog Petrás Mária meg a Muzsikás együttes meg mindenki más, aki Petrást védi ebben az ügyben, hogy ugyan miért kell összemosni a tiszta forrásból fakadó művészetet az ideológiai fertővel.

Ma egyre inkább az a szokás, és ebben Schiffer András politikus jár az élen, hogy megengedőnek kell lenni a történelemhamisítókkal (lásd Szabadság téri emlékmű) vagy rasszista nézeteket vallók közé keveredő, de magukat antirasszistának valló közszereplőkkel, művészekkel. Egyre több helyről érkezik az üzenet, jó lenne már befejezni ezt az örökös hőbörgést, ki kellene már egyezni végre magyarnak a magyarral, hogy nehogy úgy járjunk, mint az a fiú, aki addig-addig kiabált, hogy jön a farkas, míg végre pont akkor nem hittek neki, amikor a farkas megjelent.

A konszolidációt tehát továbbra sem az Orbán-kormány kezdeményezi, az csak tolja a maga kegyetlen és primitív stílusát. Konszolidálódni a magyar baloldali és liberális értelmiség fog dalolva, önként. Lassan, de biztosan leszünk egyre megengedőbbek, egyre puhányabbak és kényelmesebbek. Egyre több helyen érzem az elbizonytalanodást, egyre több csatornán érkezik üzenet, hogy „ki tudja, nekik is igazuk lehet”, „az állandó kritikával semmire sem megyünk”, „kicsit magunkba kellene már szállni végre”, „nem kellene annyit problémázni”, „vannak ennél rosszabb helyek is” és így tovább. Állami kulturális intézmények épeszű vezetői nyilatkozzák egymás után, hogy nem kell már a háborúskodás, nem kell felhánytorgatni a múlt sérelmeit, nem kell állandóan azt szajkózni, hogy ki lopott, csalt, hazudott és uszított, hanem inkább szépen végezze mindenki a maga dolgát, csendben, rendben tessék elvonulni, oszt kész.

Mi van? Tényleg megváltozott itt valami, vagy csak az eszünk ment el? Attól, mert valakinek fogalma sincs, kiktől veszi föl a fellépti díját, kik előtt énekel vagy szaval, vagy szónokol, miért volna kevésbé felelős? Hát nem éppen azt kellene inkább mondani, hogy kedves művész urak és hölgyek, ne legyetek már ennyire ostobák, ne hagyjátok magatokat gyerekekként kezelni, gondolkozzatok már el a saját felelősségeteken! A Magyar Sziget megalakulása óta az irredenta, homofób és cigánygyűlölő közösség találkozóhelye. Ez olyan világos, mint a Nap, soha nem titkolta ezt senki. Volt olyan fesztivál, ahol a rendezvény közelében lévő cigánytelepre is ellátogattak a jelen lévő fiatalok, hogy környezettanulmányt folytassanak. A rendőrségnek kellett végül elrendezni a kommunikációs nehézségeket. A Magyar Sziget egyik fő támogatója Verőce polgármestere, Bethlen Farkas erdélyi bevándorló, akinek saját irredenta parkja is van a község közelében Wass Albert-emlékhellyel, Nagy-Magyarország térképpel és a többi.

Ha jól értem Schiffer Andrást, akkor ma már az is kérdés, hogy egyáltalán mi a baj mindezzel. Miért baj, ha valaki szívesen énekel irredenta dalokat, miért baj, ha valaki úgy szeret szórakozni, hogy közben bizonyos közösségek pusztulását kívánja jókedvében. Miért kell megbélyegezni tisztességes embereket, akik nemcsak, hogy nem léptek félre vagy nem gondolkoztak eleget, hanem épp ellenkezőleg, ők képviselik a normalitást, ők szolgáltatnak követendő példát. Tessék végre megérteni, hogy a rasszizmus, az antiszemitizmus és a homofóbia nem létezik. Ami létezik, az a hisztéria és a megbélyegzés, amivel a bérrettegők zavarják meg a tisztességes magyar emberek nyugalmát. Ezek a fránya provokátorok megakadályozzák, hogy Magyarország végre egy nyugodt és békés hely legyen.

Nem, nem, nem. A világ nem változott. Mi lettünk gyávák és hülyék. Nagyon hülyék!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.