Aki korpa közé keveredik…

  • Schilling Árpád
  • 2015. szeptember 2.

Magyar termék

Schilling Árpád írása a Zsidó Kulturális Fesztivál botrányának margójára.

Petrás Mária 2003-ban fellépett a Magyar Szigeten, ez tény. A Magyar Sziget egy vállaltan szélsőjobboldali rendezvény, szervezői és résztvevői egy percig sem tagadják, hogy antiszemiták (lásd itt).

Petrás Mária szerint ez nem probléma, mert ő mindenhol énekel, ahova elhívják. Ez a gondolat nem idegen a magyar kulturális élet szereplőitől. Kertész Imre szerint például el kell fogadni minden díjat, függetlenül attól, hogy ki adja és milyen célból, visszautasítani egyszerűen modortalanság.

Ha tehát én szavalok avagy énekelek olyan társaságban, ahol rendszeresen azon viccelődnek, hogy ki kellene nyírni az összes cigányt, zsidót, négert meg a hasonló alja népeket, akkor én magam nem egyetértek velük, hanem épp ellenkezőleg, segítem az etnikumok közötti megbékélést.

A  Kárpát-Haza Magyar Konferencia megnyitóján augusztusban

A Kárpát-Haza Magyar Konferencia megnyitóján

Fotó: MTI

De mivel? Petrás Mária nem zsidó népdalokat énekelt a Magyar Szigeten, hanem az ott összegyűltek számára identitásképző erővel bíró erdélyi meg csángó balladákat. Hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál balliberális, értelmiségi közönsége szívesen hallgatott volna akármilyen eredetű népdalt, abban biztos vagyok, de vajon mire nyitott a Verőcén összegyűlt néptömeg? Petrás megtehette volna azt is, hogy mielőtt a kedvenc népdalait elénekli, kijelenti egy mondatban, hogy ő nem támogatja a mások kiirtására vonatkozó uszítást, és mélységesen elítéli a vallási, etnikai, szexuális orientáció alapú agressziót. Ezt akkor nem tette, mert nem így gondolta, vagy egyáltalán nem gondolt semmit, de ez nem zárta volna ki annak lehetőségét, hogy ma bátran elhatárolódjon hajdani önmagától.

„Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon…” – írja József Attila. Aki csak azt adja, amit a hallgatóság elvár, az nem tanít, hanem szórakoztat. Petrás Mária szórakoztatott, amihez joga van neki is, meg a közönségének is. Ahogy joga van ennek a közönségnek gyűlölködni is. Azt azonban mérhetetlen álszentségnek tartom, amikor azon háborog Petrás Mária meg a Muzsikás együttes meg mindenki más, aki Petrást védi ebben az ügyben, hogy ugyan miért kell összemosni a tiszta forrásból fakadó művészetet az ideológiai fertővel.

Ma egyre inkább az a szokás, és ebben Schiffer András politikus jár az élen, hogy megengedőnek kell lenni a történelemhamisítókkal (lásd Szabadság téri emlékmű) vagy rasszista nézeteket vallók közé keveredő, de magukat antirasszistának valló közszereplőkkel, művészekkel. Egyre több helyről érkezik az üzenet, jó lenne már befejezni ezt az örökös hőbörgést, ki kellene már egyezni végre magyarnak a magyarral, hogy nehogy úgy járjunk, mint az a fiú, aki addig-addig kiabált, hogy jön a farkas, míg végre pont akkor nem hittek neki, amikor a farkas megjelent.

A konszolidációt tehát továbbra sem az Orbán-kormány kezdeményezi, az csak tolja a maga kegyetlen és primitív stílusát. Konszolidálódni a magyar baloldali és liberális értelmiség fog dalolva, önként. Lassan, de biztosan leszünk egyre megengedőbbek, egyre puhányabbak és kényelmesebbek. Egyre több helyen érzem az elbizonytalanodást, egyre több csatornán érkezik üzenet, hogy „ki tudja, nekik is igazuk lehet”, „az állandó kritikával semmire sem megyünk”, „kicsit magunkba kellene már szállni végre”, „nem kellene annyit problémázni”, „vannak ennél rosszabb helyek is” és így tovább. Állami kulturális intézmények épeszű vezetői nyilatkozzák egymás után, hogy nem kell már a háborúskodás, nem kell felhánytorgatni a múlt sérelmeit, nem kell állandóan azt szajkózni, hogy ki lopott, csalt, hazudott és uszított, hanem inkább szépen végezze mindenki a maga dolgát, csendben, rendben tessék elvonulni, oszt kész.

Mi van? Tényleg megváltozott itt valami, vagy csak az eszünk ment el? Attól, mert valakinek fogalma sincs, kiktől veszi föl a fellépti díját, kik előtt énekel vagy szaval, vagy szónokol, miért volna kevésbé felelős? Hát nem éppen azt kellene inkább mondani, hogy kedves művész urak és hölgyek, ne legyetek már ennyire ostobák, ne hagyjátok magatokat gyerekekként kezelni, gondolkozzatok már el a saját felelősségeteken! A Magyar Sziget megalakulása óta az irredenta, homofób és cigánygyűlölő közösség találkozóhelye. Ez olyan világos, mint a Nap, soha nem titkolta ezt senki. Volt olyan fesztivál, ahol a rendezvény közelében lévő cigánytelepre is ellátogattak a jelen lévő fiatalok, hogy környezettanulmányt folytassanak. A rendőrségnek kellett végül elrendezni a kommunikációs nehézségeket. A Magyar Sziget egyik fő támogatója Verőce polgármestere, Bethlen Farkas erdélyi bevándorló, akinek saját irredenta parkja is van a község közelében Wass Albert-emlékhellyel, Nagy-Magyarország térképpel és a többi.

Ha jól értem Schiffer Andrást, akkor ma már az is kérdés, hogy egyáltalán mi a baj mindezzel. Miért baj, ha valaki szívesen énekel irredenta dalokat, miért baj, ha valaki úgy szeret szórakozni, hogy közben bizonyos közösségek pusztulását kívánja jókedvében. Miért kell megbélyegezni tisztességes embereket, akik nemcsak, hogy nem léptek félre vagy nem gondolkoztak eleget, hanem épp ellenkezőleg, ők képviselik a normalitást, ők szolgáltatnak követendő példát. Tessék végre megérteni, hogy a rasszizmus, az antiszemitizmus és a homofóbia nem létezik. Ami létezik, az a hisztéria és a megbélyegzés, amivel a bérrettegők zavarják meg a tisztességes magyar emberek nyugalmát. Ezek a fránya provokátorok megakadályozzák, hogy Magyarország végre egy nyugodt és békés hely legyen.

Nem, nem, nem. A világ nem változott. Mi lettünk gyávák és hülyék. Nagyon hülyék!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.