Két szülinap, egy temetés – a Kindle és a Snapchat tanulságai
og_(1).jpg

Két szülinap, egy temetés – a Kindle és a Snapchat tanulságai

A Snap belebukott a jópofa kamerás szemüvegébe, nyakukon maradt a raktárkészlet.

Szeptember közepén volt egy ikonikus kütyü születésnapja, amitől azt vártuk, hogy trendet teremt és átírja, hogyan szórakozunk. November közepén lesz egy másik kütyünek a születésnapja, amitől óriási forradalmat vártunk, ehelyett viszont masszív, de elhúzódó változást hozott. Kiközepelve a már lekésett és az úgyis elfelejtendő ünnepet, most felköszöntjük mindkettőt.

false

Az első természetesen a Snap – született Snapchat – Spectacles nevű szemüvege, ami a tavalyi téli szezon legmenőbb okos eszköze volt. Ezt azzal érdemelte ki, hogy az önmegsemmisítő fotók megosztásával berobbanó és általános fiatal kommunikációs szolgáltatássá vált Snap mérnökei mindent kidobtak a tervből, amire nem volt feltétlenül szükség. Hangfelismerés és hangparancsok? Asszisztens funkció? A Spectacles három dolgot tudott: videózni, fotózni és menőn kinézni. Valójában társeszköz volt az okostelefonhoz, mint a korai okosórák.

Mivel bolti forgalomban nem lehetett Spectaclest kapni, csak a Snap ritkán és váratlan helyen felbukkanó automatáiból lehetett szemüveget venni, gyorsan tele lett vele a sajtó. Még azt is hittük, hogy a Snap rátalált egy divatos, fiatalos termékfejlesztési útra. A legújabb hírek szerint azonban egyszezonos termék volt a Spectacles. A Snap legyártatott pár százezer eszközt, de legoptimistább becslések szerint sem adott el 150 ezer darabnál többet belőlük. További rossz hír, hogy az eladott szemüvegek nagy része sincs már használatban. A vásárlók jelentős része az első héten unt bele a kütyübe, egy hónapnál tovább pedig alig a felük használta a fotózós szemüveget.

A másik szülinapos

Attól, hogy a Snap veszített pár millió dollárt a szemüvegen, még lehetett volna jó üzlet. Sőt elképzelhető, hogy ha a Spectacles keltette médiafigyelmet is forintosítjuk, már most is boldog a cég az eredményekkel.

A másik évfordulóhoz közelítő eszköz, az Amazon Kindle is jó ideig csak veszteséget termelt. A tíz éve piacra dobott eszköz első verziója egy olyan funkciót kínált – a digitális olvasást –, amely a felhasználók többsége számára ismeretlen volt. És mindezt olyan szögletes, nehezen feldolgozható dizájnnal tette, hogy nehéz volt felfogni, mit akar az akkor még internetes szolgáltatásokban és hardverekben kis játékosnak számító Amazon. És élőben sem volt szebb, amikor végre a kezembe került egy, ugyanolyan csúnyának tűnt. Viszont kiderült, hogy őrületesen használhatóra van tervezve.

A készülék megjelenését követő viták nagyjából két vonalon zajlottak. Egyrészt, hogy mit akar az Amazon a rút kiskacsa termékkel. Másrészt pedig, hogy régen minden jobb volt-e, mi lesz a könyvek (és a szaguk) sorsa, és végül összedől-e a Gutenberg-galaxis.

false

 

Fotó: marcfonteijn – Flickr

Ma már tudjuk, hogy nem dőlt. Kiépült egy új piac, az e-könyv, amiről lassan mindenki elfogadta, hogy az elektronikus nagyjából annyiba kerül, mint egy papírkönyv. Új erőre kapott a kisregény, kísérletezés zajlik az epizodikus műfajokkal, a havi előfizetéses modellel is. A Gutenberg-galaxis pedig köszöni, jól érzi magát.

Egy nagy tanulság nincs. Az látszik, hogy egy Amazon méretű cégnek több tartaléka van, hosszabban ragaszkodhat az elsőre veszteséget termelő ötleteihez is. De persze az is világosnak tűnik, hogy az egyszer használatos poénok helyett célszerű egy valós problémát továbbgondolni.

Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki Problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

Figyelmébe ajánljuk

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.