A tech egyik nagy trükkje, hogy rendkívül helyhez kötődő műfaj. Lehet, hogy valami drót nélkülinek tűnik, de ha kicsit távolabbról nézzük a dolgokat, egyből föld alá temetett optikai kábeleket, nagyon is fizikai szerverfarmokat és a világ egy meghatározható pontján dolgozó informatikusokat találunk. Még a végtelen szabadságot, a bárhol végezhető munkát jelképező mobiltelefon is úgy működik, hogy csak a készülék és a legközelebbi bázisállomás között zajlik rádión a forgalom: a rendszer gerince kábel.
A cloud computingról, azaz a felhőről pedig körbe jár a vicc, hogy az valójában „más emberek számítógépe”. Az állítás ugyan nem írja le a felhő mibenlétét pontosan, de nem is teljes hülyeség. És ami még fontosabb, annak ellenére, hogy nem túl jó poén, lehetőséget ad nekünk arra, hogy infrastruktúrapornóról beszéljünk!
| ||
A 21. század egyik nagy felfedezése, hogy az infrastruktúra körbevesz minket, és felderíthető. Van esztétizált verziója, amely a nagy földrajzi felfedezéseket izgalmát teszi újraélhetővé. Ez a városi felfedezés (urbex), amelyről a Műút folyóirat Dűlő című különszámában jelent meg egy fontos alapszöveg. Van kritikusabb, világmagyarázati igénnyel élő ága is, ilyen például az a fajta ellátásilánc-újságírás, amelyet Tim Maughan vagy az Unknown Fields nomád dizájniroda művel.
Az ellátási láncok létezése ugyan nem újdonság, a feszesebbé válásuk – az ipar 4.0-t illik emlegetni a témában, ha okosnak akarunk tűnni – viszont kortárs jelenség. A mobiltelefon például nem olyan termék, amire rá lehet mutatni, és kijelenteni, hogy Kínában készül – még ha többnyire ott is. Valahol bányásznak hozzá ritkaföldfémeket, máshol készül a memóriachip, egy harmadik helyen a kijelző, a negyediken tervezik, további helyeken pedig programozzák vagy legalább módosítják a Google által készített Android rendszer kódját. Amint pedig mindez kész van, egy másik globális rendszer kezébe kerül a termék: a szállításéba.
És végül természetesen vannak a virtuális terek. A hétvége egy részét egy lerobbant amerikai erőműben töltöttem az Infra című videojátékban. A három sorban ismertethető sztori szerint a város építési ellenőrzésével foglalkozó iroda egyik alkalmazottja vagyunk, akinek az a feladata, hogy a véglegesen elhanyagolt infrastruktúrát felmérje. A nekünk leosztott épületek természetesen nehezen bejárhatók. Leszakadt felüljárok, elkallódott kulcsok, zárlatos elektromos ajtók miatt kényszerülünk kerülőket tenni. A hibákat fotón dokumentáljuk, a zárlatokat áthidaljuk, és közben szétszórt dokumentumokból próbáljuk meg összelegózni, miért zuhant össze a játék helyszínét adó fiktív európai város ipara. Hiába játék, a hajtóerő ugyanaz: valamit megérteni a világ működéséből.
Természetesen az sem egyértelmű, hogy attól, hogy tudjuk melyik konténerhajón kinek a telefonja utazik, vagy hogy honnan származik az iPhone-okban felhasznált koltán, valóban közelebb kerülünk-e a világ ismeretéhez. Ingrid Burrington New Yorkról szóló rövid könyve (Networks of New York) azt igazolja, hogy a válasz legalább részben igen. A telekommunikációs vállalatok aszfaltra fújt jelzéseinek értelmezése gyorsan átcsap infrastruktúratörténetbe, mert a csatornafedelek tartósabbak, mint a cégek, amelyek kihelyezték őket. Budapesten is lehet még találni Királyi Távbeszélőhálózat feliratot, csak a lábunk elé kell nézni. A történelemlecke után pedig a kortárs megfigyelési infrastruktúra és a lassan összebútorozó rendőrség és biztonsági szolgálatok lakta épületek azonosítása lesz a könyv témája. Ezek pedig túlmutatnak az urbanizmuson, túl a felfedezésen. Ez már politika.
Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!
Másvalaki Problémája – Magyar Narancs
Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.
